Kilencven éves korában, hosszú, súlyos betegség után február 25-én elhunyt Rados Ferenc Kossuth-díjas zongoraművész, zenepedagógus tudatta a család a Papageno szerkesztőségével.
Rados Ferenc zenészcsaládban nőtt fel, édesapja híres hegedűtanár volt. Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában kezdte, ahol 1952 és 1956 között Antal István tanítványa volt. A szakiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1956-tól 1959-ig Kadosa Pál növendéke volt, majd Moszkvában is tanult. 1964-ben a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola, majd a Zeneművészeti Főiskola tanára lett mint Kadosa Pál asszisztense, Kurtág Györggyel közösen.
Legendás tanár és művészegyéniség volt, a zongoristák közül közül említsük meg Ránki Dezső, Kocsis Zoltán és Schiff András nevét, kamarazene óráit rendszeresen látogatta sok más jeles művész és együttes mellett Csalog Gábor, Fülei Balázs, Ittzés Gergely, Kelemen Barnabás, Keller András, Várjon Dénes, az Auer vonósnégyes és a Bartók vonósnégyes. “Önmagát misztifikáló kőszobor? Tépelődő aszkéta? Fegyelmezett polgár, akit nagyon ki kell hozni a sodrából, hogy a zenén kívül is hallassa hangját? Sztoikus bölcs doktrinák nélkül? Elefántcsonttoronyba zárkózó zenész? Átlagember, aki megmutatta, hogy - Haydn szavaival - “a semmiből mégis lehet valami”? - tette fel a kérdéseket egyik legnagyobb tisztelője, Kocsis Zoltán Rados Ferenc 75. születésnapján.
Az aktív hangversenyezést az 1980-as évek végén abbahagyta, de ezek után is lépett fel koncerteken, Kocsis Zoltánnal többször négykezesezett, és bemutatták a zongoraművész kétzongorás átiratait is. Rados repertoárján főként bécsi klasszikus és romantikus zongora- és kamaraművek szerepeltek. Az Új Magyar Zene Egyesület alapító tagja volt. 2010-ben kapott Kossuth-díjat.
