Egy esős, borús reggelen a munkahelyem felé tartottam, amikor előttem egy középkorú férfi összeesett. Látásból ismertem őt, a szemeteseket tartotta rendben és a környék tisztaságáért felelt. Azon a reggelen tolta maga előtt a bevásárlókocsit, amiben a seprűt, lapátot, a tiszta nejlonzacskókat tartotta. Előttem lépett le a járdáról, próbált a másik oldalra átjutni, amikor a bevásárlókocsi előre gurult az úttestre, ő elzuhant, beverte a fejét a padkába, elvesztette az eszméletét. Odarohantam, rajtam kívül még két ember sietett a férfi segítségére. Oldalfekvésbe helyeztük, az egyik iroda portájáról segítséget kaptunk, ugyanis volt náluk defibrillátor készülék. Hívtuk a mentősöket, a telefonon keresztül vezényelték le az újra élesztést. Sikerült stabilizálni a férfi állapotát, amíg a mentősök a helyszínre érkeztek. Ott álltam, egyik kezemben az esernyőt tartottam a mentősök feje fölé, a másikban egy oxigénpalackot.
Eszembe sem jutott, hogy nem állok meg segíteni egy emberen, aki a szemem láttára összeesett.
Nemrégiben olvastam az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán egy hírt, ami nagyon elgondolkoztatott. A mentősök arra hívták fel a figyelmet, hogy mennyire kezd úrrá lenni az embereken a közöny és a nemtörődömség.
