A két államférfi közötti személyes rokonszenv, ami az amerikai elnöknek híresen fontos, nyilvánvalóvá volt. Trump különleges embernek nevezte Starmert, akivel remekül megtalálja a hangot. Külön említést kapott a brit vezető gyönyörű kiejtése, mint a vendéglátó hozzátette, ha neki lenne ilyen akcentusa, már húsz éve elnök lehetett volna. Ahhoz képest, mennyire igyekszik a háttérben maradni, Victoria Starmer is dicséretet kapott Donald Trumptól, mint aki szépséges, fantasztikus hölgy. Mielőtt szkeptikus britek bírálhatták volna a Munkáspárt első emberének mosolyoffenzíváját, Trump kemény tárgyalópartnernek nevezte Starmert, az EU-n kívüli Európa első meghívottját az Ovális Irodába.
Starmer biztosra akart menni Trumpnál és mindjárt a megbeszélések elején átnyújtotta neki III. Károly meghívását egy minden precedenst nélkülöző második állami, hivatalos látogatásra a szigetországba. A meghatott elnök nem is egy, hanem két vizitre jogosult. A gyönyörű kézírással papírra vetett invitáció előbb egy informálisabb skóciai találkozásra vonatkozik, amire akár Balmoral kastélyban, akár a király alapítványának helyet adó Dumfries House-ban sor kerülhet. Károly levele kitér arra, hogy az utóbbiban szakképzettséget nyerő fiatalok közül sokan vállalnak munkát Trump skóciai érdekeltségeiben, köztük a Turnberry golfpályán. A skóciai együttlét alkalmából dolgozhatja ki Károly és Trump együttesen a teljes pompával megrendezett későbbi látogatást. Ennek színhelye a Buckingham-palota újjáépítése miatt a windsori kastély lehet, aminek előnye, hogy itt kevesebb tiltakozó felvonulás várható, mint Londonban.
Starmer több területen is áttörést ért el Washingtonban. Az elnököt idézve keményen dolgozott azért, hogy az Egyesült Királyságot ne érintsék a büntetővámok, sőt ígéretet kapott egy régóta remélt kereskedelmi egyezmény lehetőségének megvizsgálására is. A brit fél szerint a kapcsolatok tisztességesek és kiegyensúlyozottak, de a házigazda komolyabb szempontnak tekintette a jó időben megszavazott és máris eredményeket hozott Brexitet. Komoly diplomáciai győzelem Starmer számára, hogy Trump megerősítette, nem áll útjába a Chagos-szigetek visszaszolgáltatásának Mauritiusnak és a jelentős katonai bázisnak otthont adó Diego Garcia sziget hosszú távú lízingbe vételének. A The Times kellemetlen pillanatnak nevezte, amikor az elnök lehetőséget adott helyettesének a megszólalásra. JD Vance szerint a szigetországban sérül a szólásszabadság joga, ami az amerikai technológiai vállalatoknak és indirekt formában az amerikai lakosságnak is árt. Starmer ezt kikérte magának, hangsúlyozva, a szólásszabadságot nagyon, nagyon régen gyakoroljuk és még nagyon, nagyon soká lesz ez a helyzet.
Ahogy erre kommentárjában Jane Merrick is kitér az i napilapban, továbbra is bizonytalan, nyújt- e az Egyesült Államok katonai támogatást ún. legszorosabb szövetségesének, ha brit békefenntartó erők orosz támadásnak lennének kitéve. Trump elképzelése szerint a biztonsági garanciát azon amerikai dolgozók nyújtják, akik az Ukrajnával létrejövő ásványkincs-kitermelési egyezmény keretében tartózkodnak majd Ukrajnában. A szerinte is termékeny megbeszélés után Starmer elfogadta, hogy elsőként a békemegállapodásnak kell létrejönnie.
A brit kormány diplomáciai akciói már vasárnap folytatódnak, amikor számos európai ország, köztük Ukrajna, illetve az EU és a NATO vezetői érkeznek Londonba, hogy a Trump-Zelenszkij tárgyalás kudarca után lendületet adjanak a közös európai védelmi együttműködésnek, megerősítsék Kijev pozícióját és áttekintsék a békeszerződés kilátásait. A patinás Lancaster House-ban rendezett tanácskozás mentén kétoldalú csúcstalálkozókra is sor kerül, Volodimir Zelenszkij mellett Giorgia Meloni olasz kormányfővel. Az eseményről szóló előzetes tudósításokban nem szerepel Orbán Viktor neve, a Downing Street 10. egyik sajtósa pedig későbbre ígérte a konferenciáról szóló részletes tájékoztatást.