Őrült világban rendre érdemes visszalépni a kályhához. A nemzeti populizmus globalista hálózatának magatartása és fogalomhasználata alapján már-már elfogadottá válhat, hogy a szélsőséges nacionalista és irredenta közbeszéd és erőfitogtatás rendben van. (Vagy ha nincs is rendben, de hát van. Ez van. Meg a legyintésattitűd van: semmi sem tart örökké.)
Az ember belehallgat a kormánypropaganda híreibe, a párhuzamos valóságban élő fideszesek szólamaiba, és mivel se Berente Mariann hírolvasó, se Kocsis Máté frakcióvezető nem neveti el magát a végén, hajlamos komolyan venni az interpretációt. Tizenöt év után ez nem annyira csoda. Így aztán maradnak a rideg tények: ma, Magyarországon korlátlan hatalomgyakorlással pusztító kormányerő lehet egy olyan pártszövetség, amely szerint ők a magyarok. A demokratikus ellenzék pedig (a náculásra hajlamos Mi Hazánk miatt kell a demokratikus jelző) külföldi érdekeket szolgál, tehát hazaáruló, de leginkább nem magyar. Magyartalan, mondanánk, de többről van szó: magyarellenes.
Magyarok nincsenek
Alapkérdés, érdemes mindig tisztázni: Orbán egyik legnagyobb tévedése (bűne) az egyszerre döbbenetes és kirekesztő magyarozás. Ha nem a politikust, hanem az embert magát vizsgálnánk, akkor egy erre megfelelő intézményben kellene hospitalizálnunk, amennyiben valóban komolyan képzeli magát kiválasztott magyarnak. Krónikus állapot. Mivel minden hájjal megkent politikusról van szó, aki mindent és mindennek az ellenkezőjét is gondolta (és mondta) már nagy nyilvánosság előtt (a 2007-es Gazprom-barakkról és a Nyugat szabadságáról szóló beszédével Hadházy Ákos szembesítette a hétfői parlamenti szezonnyitón), ezért gondolhatnánk azt is, hogy a magyarkodás-magyarozás, a „mizés-őközés” politikai termék csak a negatív kampányolás, politikai ellenségképgyártás terméke. Ez erősen kétséges.
Orbán Viktor nem csak egy porszívóügynök, aki kicsivel több pénzért azonnal elárulja, hogy a porszívója fabatkát sem ér. Orbán Viktor hisz abban, hogy Magyarországot kizárólag nemzeti konzervatív kormány vezetheti, mert mindenki más kommunista vagy liberális (diplomás kommunista), aki csődbe viszi és/vagy elárulja a hazáját seperc alatt.
Azzal, hogy ebben hisz, a világon semmi baj, szíve joga, nála furcsább figurák is vezetnek országokat (itt van mindjárt Kim Dzsongun észak-koreai, Daniel Ortega nicaraguai, Alekszandr Lukasenka fehérorosz vagy Donald Trump amerikai elnök, akikkel együtt szavazott nemmel a fideszes gombnyomó az ENSZ minapi, Oroszországot elítélő ülésén, a szintén zűrös Haiti, Szudán és Burundi képviselőivel). Ám az már nagyobb baj, hogy e delíriumát részben alaptörvénybe íratta, részben pedig magához ragasztotta a bársonyszéket a fékek és ellensúlyok lebontásával, az állami intézmények megszállásával, a fideszes középosztály milliárdossá tételével és a nepotista-neoliberális közgazdaságtan tehetségtelenségével (vö. égbekiáltó korrupció és infláció.)
