Egy kék vasajtó, pár lépcső lefelé, és jobbra tartva máris a fotólaborba jutunk, ahol még érezni lehet a frissen csiszolt fa illatát. Különleges, két helyszínes laborba jutunk, ami nem jöhetett volna létre, ha Kornélnak nincsenek barátai, kedves ismerősei, akik idejüket, energiájukat, ötleteiket adták a kezdeményezéshez.
A kivitelezést Kornél néhány barátja, a FractalHome ezermesterei végezték. A fotólabor működésének kulcsa és egyben legkülönlegesebb belsőépítészeti eleme a fénycsapda, amely az előhívó szoba és a nagyítóterem között áll. Kornél a szakirodalmi olvasmányai alapján skiccelte fel, hegesztett vázas szerkezete a FractalHome csapat nagy büszkesége.
– Láttál már fénycsapdát? – szegezi nekem hirtelen a kérdést Kornél.
– Még nem. De szívesen megnézem, megmutatod? – álltam bátran a kihívás elé.
Kornél tett két lépést, elhúzott egy fekete bársonnyal bevont, harmonikaszerűen kialakított ajtót, lekapcsolta a belső térben a fényeket.
– Gyere ide, lépj be bátran! – mutatta az irányt.Kíváncsian követtem, és pár lépés múlva vaksötétben találtam magam. Ekkor Kornél felkapcsolta a nagyítóterem piros világítását, és máris meglepődve tapasztaltam, hogy egy lépésre voltam csupán, mégsem mertem továbblépni a sötétségben. Engem teljesen meggyőzött ez a mutatvány arról, hogy olykor bőven elég egy fekete harmonikaajtó a csodához.
A nagyító beköltözése
Kornél huszonöt éves volt, amikor ajándékba kapott egy hagyományos fényképezőgépet. Vett egy tekercs filmet, portrékat, hangulatképeket készített, beszkennelte őket, majd feltöltötte az iWiW-re, az akkoriban menő közösségi oldalra, és boldog volt, ha tizenöt ember lájkolta a munkáit. Ebből következett, hogy elkezdett érdeklődni az analóg fotók előhívása és az ehhez szükséges eszközök, gépek iránt. Az első komoly berendezése egy hatalmas nagyítógép volt, amelyet egy barátja nagyapjától örökölt meg. A nagyító a lakása nagy részét elfoglalta, egy idő után kénytelen volt a hálószobájában tárolni.
Kornél alig tudott kimászni az ágyából, mert a nagyító ott pöffeszkedett, pipereasztal funkciót betöltve a térben.
Egy-két otthoni nagyítás után eldőlt, hogy szüksége lesz egy saját kis laborra. Szerencsés véletlenek sora és egy kitartó analóg fotós barát kellett ahhoz, hogy a nagyítógép és az időközben gondosan összeválogatott eszközpark átköltözzön a Noha közösségi alkotóműhely egyik kis szobájába, és kezdetüket vegyék az éjszakákon átnyúló közös előhívások és beszélgetések. Ebből a kezdeményezésből alakult meg a mostani, kibővített, két helyszínes közösségi fotótér.
A valódiság megélése
Kornél akkor vágott bele komolyabban a fotólabor kialakításába, amikor programozóként egyre gyakrabban érezte, hogy nem tud azonosulni azzal, hogy otthon ül a monitorok előtt, programoz, számol, kalkulál, de a valódi világ történéseitől, az emberi kapcsolatoktól egyre inkább távolodik. Elhatározta, hogy kilép a mókuskerékből, és megvalósítja az álmát, egy közösségi fotólabort, ahol találkozhatnak egymással az emberek, akiket összehoz a közös hobbi, melyben fejlődni szeretnének, és átélni az analóg fotózás csodáit. Egy kép előhívása maga a varázslat, a semmiből ott terem egy érzés a papíron. Ennek a valódisága iszonyatosan erős dolog.
Egy jó fényképben ott lakozik a másodpercnyi állapot megörökíthetősége, egy időben elkapott képkocka örök érzelmeket tárol a jövő emberének
– érzékelteti Kornél.
Nagyjából a 2000-es évek elején összeomlott az analóg fotózás, és a mindennapi életünkbe könyörtelenül bekúszott a digitális világ. Abban az időben a régi analóg gépek elértéktelenedtek, és a korábban megfizethetetlen kategóriájú eszközök jóval olcsóbban megvásárolhatóvá váltak. Kornél szenvedélyes gyűjtőként feltérképezte az akkori piacot, és mindent beszerzett, amire szükség lehet egy komolyabb labor működéséhez. Közben fotózott, kísérletezett, mindent kipróbált, ami az eszébe jutott. Nagyított fára, merített papírra, a legkülönlegesebb alkotásaihoz fényérzékeny festékeket használva közvetlenül a falfelületekre fotózott.
Közösségi mágnes
Ez a közösségi tér elsősorban azért jött létre, hogy bárki benézhessen, és bármikor csatlakozhasson, ha kedve támad az analóg fotózáshoz. Lehetnek profik, amatőrök, kezdők, haladók, az érdeklődés ugyanaz, a fotózás öröme. Ez pedig bőven elég ahhoz, hogy elinduljanak jó beszélgetések, idővel kialakuljon egy egymást akár segíteni is tudó közösség, társaság, akiket egy szenvedély hajt. Minden egyes előhívott képnél megtörténik az a rácsodálkozás, amikor látja az ember, hogy a fénykép megtelik tartalommal, érzésekkel, egyszóval életre kel. Minden emberben van egy olyan vágy, hogy valamilyen módon tárolja az érzelmeit. A fényképek tolmácsolják a gondolatainkat, a pillanatnyi érzéseink valósággá válnak.
A jövőben az R6 LAB közösségi fotólaborban workshopok keretein belül lehet megismerkedni az analóg fotók előhívásával. Kornél egy alapképzést tervez, ahol nemcsak izgalmas bevezetőt kapnak a jelentkezők ebbe a csodavilágba, hanem el is tudják sajátítani az előhívás technikai ismereteit, a professzionális nagyítógépek működését, valamint lesznek a nagyítás speciálisabb, művészi irányaival foglalkozó események is. Az alapok elsajátítása után havibérlet vásárlására is lesz lehetőség, ami azt jelenti, hogy bármikor lehet menni a laborba saját filmeket előhívni nagyítani, alkotni, kísérletezni, ha éppen nincsen szervezett rendezvény. Kornél mindig ott lesz és segít, ha valaki elakadna vagy kérdése merülne fel.
Lesz lehetőség egy nagyítási folyamatot csak nézőként megfigyelni, és csapatépítő kalandozásoknak is szívesen kölcsön adják a teret. Egy filmes stáb máris élt ezzel a lehetőséggel. A munkatársak kaptak egy-egy fényképezőgépet 36 kockás filmtekercsekkel, amiket majd a laborban közösen hívnak elő.
Iskolai fotószakkörök számára is nyitottak az együttműködésre, a közös alkotás mellett azt is meg lehet mutatni a gyerekeknek, hogy az okostelefonok nélkül is lehet kapcsolódni egymáshoz.
Kornél kifejti, hogy az R6 Lab vállaltan egyfajta digitális detoxikáló, mivel nem lehet telefont és semmilyen világító eszközt bevinni, ezek biztonságos elhelyezése után a tapasztalat szerint a folyamatos készenléti állapot is megszűnik.
Kornél küldetése a közösen átélt alkotás örömének megoszthatóvá tétele, amely a laborálás időn kívüli flow-élményén keresztül érkezik meg. Azoknak is szeretnének lehetőséget adni, akik az otthon lapuló, régi családi negatívokat szeretnék újra előhívni, és újra megjeleníteni a régi rokonokat. A fotóműhelyben teljesen mindegy, ki honnan érkezik. Egy-egy kép előhívása során az ismerkedés kényelmetlensége nélkül indulnak beszélgetések, az előhívó tál olyan, mint egy közösségi mágnes. A legprofibb fotós is szinte libabőrös lesz, amikor a kép a semmiből megjelenik, ez olyan varázslat, amelyben közös élmény osztozni.
Miközben beszélgettünk, szépen elrepült az idő. Egy kis asztalon kávégép, tálkában mogyoró, mellette pezsgőspoharak. Kornél pezsgőt bont, és boldogan koccint pár emberrel, majd a karjába emeli a kisfiát. Vele együtt kezdi el az első laborbejárást, a kisfiúnak is látnia kell édesapja csodavilágát.
