Vatikán;Ferenc pápa;egészségi állapot;

Ferenc pápa egészségi állapota stabil maradt, nem volt újabb köhögési rohama

A katolikus egyházfő továbbra is végzi az utóbbi napokban megkezdett légzési fizioterápiát.

Ferenc pápa egészségi állapota stabil maradt - közölte szombaton a Szentszék az orvosi diagnózis alapján .

Ferenc pápa továbbra is láztalan, és nem tapasztalható nála gyulladásos folyamat. A vérkép értékei mindvégig stabilak maradtak, az egyházfőnek nincsenek táplálkozási problémái, továbbra is végzi az utóbbi napokban megkezdett légzési fizioterápiát, amelyben aktívan részt vesz.

A pápának nem volt újabb hörgőgörcse. A szentszéki szóvivő megjegyezte, hogy a doktorok továbbra is óvatosságra intenek. Matteo Bruni hozzátette, hogy Ferenc pápa szombaton húsz percig imádkozott a Gemelli-klinika pápai kórterméhez tartozó kicsi kápolnában. Bruni hangsúlyozta, hogy az egyházfőnek jó a közérzete, nincsenek mozgásproblémái.

A szentszéki sajtóközpont szombaton hangsúlyozta, hogy a korábbi légzési probléma szerencsére semmilyen más szervet nem érintett. Szombat este a rózsafüzérimát, amelyet hétfőtől minden este más bíboros vezet, az esős idő miatt a tér helyett a Szent Péter-bazilikában mondják el, és Claudio Gugerotti bíboros, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa vezeti.

A Szentszék bejelentette, hogy Ferenc pápa vasárnap délben nem olvassa fel az Úrangyala-imádságot kísérő beszédét; annak szövegét immár harmadik hete írásban közlik az egyházfő február 14-én kezdődött kórházi kezelése miatt.

Az ukrán elnök III. Károly királlyal is találkozik, holnapra pedig számos uniós vezető érkezik az Egyesült Királyságba. Orbán Viktorra nem kíváncsiak.