A KIM beavatkozik az MTA kutatói perbe, a kormány 800 ezer egymillió forint közötti béreket biztosítana a kutatóknak – jelentette be Hankó Balázs az atv.hu-nak adott interjújában.
A kulturális és innovációs minisztert többek közt a Kolibri Színházban történtekről, a Pride betiltásáról és az Erasmus-ügyről kérdezték. Hankó arról beszélt, hogy Magyarországon „befolyásszerzés zajlik a magyar egyetemekkel szemben, a magyar gazdasággal szemben, a magyar kultúrával szemben.” Szerinte az Erasmusról politikai döntés születik majd, ami Ursula von der Leyenhez vezet.
Hankó „Soros-tervet” sejt az Erasmus felfüggesztése és a Bizottság „diktátuma” mögött, szerinte az „NGO-k beavatkozhatnának a magyar kuratóriumi tagok kiválasztásába.” A miniszter nemrég egyébként arról tett bejelentést, hogy az Orbán-kormány az Európai Unió Bíróságán támadja meg azt a 2024. december 16-i határozatot, amit az Európai Bizottság hozott arra hivatkozva, hogy a magyar jogszabály nem kezeli megfelelően a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiban felvetődő összeférhetetlenségi kockázatokat, így a Fidesz által alapítványokba szervezett, vagyis modellváltó egyetemeket továbbra is kizárják az Erasmus+ és a Horizont-programokból.
Az Európai Unió Bíróságán támadja meg az Orbán-kormány a Fidesz-közelivé tett modellváltó egyetemek kizárását az Erasmus-programokbólHankó Balázs elmondta, hogy szerdán már beadták a keresetet. Hogy mi a konkrét vád, arról azt mondta: „Nem jogi nyelven összefoglalva az, hogy messze túlmentek minden határon, ami a kiinduláskor szerepelt!.” Hozzátette, öt alkalommal is tárgyalt velük Brüsszelben, de „folyamatosan időt húztak”, majd „túlterjeszkedtek” az eredeti ügyhöz képest. „Onnan indultunk, hogy a kuratóriumi tagok összeférhetetlensége. Most hol tartunk? Most ott tartunk, hogy választási szabályokba, az Integritás Hatóság kérdésébe akarnak beleszólni” – állítja.
Azt a felvetést azonban, hogy per az Erasmus-ügyben az Európai Bizottsággal történő megegyezés feladása lenne, Hankó visszautasította. Azt mondta, továbbra is tárgyalnak, és ha lesz eredménye, arról beszámolnak majd. „Az Erasmusról egy politikai döntés lesz Brüsszelben. Ezt a tárgyalások során is egyértelműen lehetett látni. És a politikai döntést Ursula von der Leyen kezdeményezheti” – mondta. Hozzátette, az Erasmus pótlására létrehozott Pannónia mobilitási program akkor is megmarad, ha feloldják az előbbihez szükséges forrásokat.
Csak ideiglenes megoldás az Orbán-kormány Pannónia ProgramjaAz interjúban szó esett arról is, hogy bíróságon támadják meg Radnóti Sándor és Vörös Imre akadémikus, valamint az Akadémiai Dolgozók Fóruma az MTA közgyűlésének tavaly decemberi határozatát, amely alapján ingatlanvagyona jelentős részét eladta az államnak.
„A Kulturális és Innovációs Minisztérium érdekelt félként be fog avatkozni, tekintettel arra, hogy mi fontosnak ítéljük meg a magyar kutatók béremelését. Béremelés akkor lesz, ha lezárul a vagyontranszfer. Ha az új kutatóhálózat létrejön 800 ezer-1 millió forintos kutatói béreket tudunk biztosítani” – jelentette ki. Újságírói kérdésre elmondta azt is, hogy ennek a tavasz során meg kell történnie.
Akadémikusok perlik az MTA-t az ingatlanvagyon eladása miattA beszélgetésben szóba került az is, hogy a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház munkatársainak egy jelentős része, összesen közel 30 fő döntött úgy, hogy nem kívánja folytatni munkát az intézményben az új igazgató, Zalán János vezetése alatt. Hankó a kinevezését lezártnak tekinti.
„Ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás, nem Zalán János ellen. Egy jogszerű döntést hoztam tavaly december 18-án. Azért volt jogszerű a döntés, mert a vonatkozó jogszabályok szerint az illetékes szakmai bizottság Zalán János pályázatát támogatta, és a bizottság felterjesztésére december 18-án aláírtam Zalán János kinevezését” – mondta. Hozzátette, a bizottság egyértelmű támogatását adta Zalán Jánosnak, és „az ártatlanság vélelme mindenkit megillet.”
Tömegével mondtak fel a Kolibri Színházban Zalán János érkezése miattHankó közölte: a Kolibri a jövőben „nem ilyen európai orientációjú színházként fog működni.” Arra a kérdésre, hogy ez mit jelent, a miniszter azt felelte: „Hát abban az esetben, hogyha 18 európai uniós ország szembe jön Magyarországgal annak kapcsán, hogy 18 év alatti gyermekek esetében ne legyen genderpropaganda, akkor szerintem ebből egyértelmű.”
Arra a felvetésre, miszerint a Kolibri Színházban nem volt olyan előadás, ami sértette volna ezt az elvet, Hankó azt válaszolta: „A Kolibriban nem volt. De egyértelművé tettük, hogy az európai orientációnak ilyen típusú gyermek és ifjúsági színházban nincs helye.”