Az evangélikus egyház fenntartásába került a békéscsabai, szolnoki és nyíregyházi idősek otthona, amit eddig a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) működtetett. Iványi Gábor lelkész, a testvérközösség vezetője lapunknak megerősítette az evangélikusok honlapján megjelent hírt.
A március elsejétől érvényes fenntartóváltás, amelyről evangélikus részről az országos presbitérium döntött, közös megegyezéssel, a hivatalos indoklás szerint az „intézmények további működésének és az ellátás folytonosságának biztosítása érdekében” történt. Magyarán az vezetett az intézmények átadásához, hogy a kormányzati vegzatúra következtében a MET anyagilag ellehetetlenült.
A NAV inkasszálta az Iványi Gábor egyházának küldött egyszázalékos felajánlások csaknem felétIványi Gábor elmondta a Népszavának, hogy összesen öt idősotthonuk volt, ebből kettő (Budaörsön és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lévő Hetefejércsén) már önkormányzati fenntartásba került. Az evangélikusokat – egész pontosan Fabiny Tamás püspököt – Iványi kereste meg. A szóban forgó három idősek otthona átadását három hónapig tartó egyeztetés előzte meg. Az intézményeket
az evangélikusok ingyenes használatba vették át, azzal, hogy a MET majd visszaveszi azokat, ha rendeződik a helyzete.
Az idősotthonok élére az evangélikusok új vezetőket neveztek ki, máskülönben az intézményekkel együtt a munkatársakat és a klientúrát is átvették – tájékoztatott Iványi Gábor. Az evangélikus egyház közleménye szerint a békéscsabai idősotthon 33, a szolnoki 57, a nyíregyházi 16 férőhellyel rendelkezik.
Három szociális intézményt vesznek át az evangélikusok az Iványi Gábor vezette MET-tőlA MET kiterjedt intézményhálózatából mára csak két iskola maradt (Dunaúvárosban és Orosházán), valamint a budapesti Dankó utcai központban működő hajléktalanellátó intézmények, a népkonyha, a kórház, a rendelőintézet és a Wesley János Lelkészképző Főiskola.
Ismeretes: az áldatlan helyzet azért alakult ki, mert a kormány – Iványi Gábor szerint alkotmánysértő módon – megfosztotta a testvérközösséget az állami támogatások nagy részétől. A lelkész rendre hangsúlyozza, hogy az állam jóval több pénzzel tartozik nekik, mint ők az államnak. Az eljárás miatt a MET a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult. Iványi Gábor számára nem kétséges, hogy a nemzetközi fórum, ahogy az korábban már megtörtént, ezúttal is egyházának fog igazat adni. A kérdés csak az, hogy mikor.
Iványi Gábor: Azt mondanám, hogy vallásüldözés van Magyarországon, nem tudom elfogadni a hatósági erőszakot és arroganciátNormatív támogatás helyett újabb pofont kap az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület