„… az asszonyom elment előre, helyette egy kis unokám maradt; az is uralkodott, ez is uralkodik, hozzászoktam az engedelmességhez” – jegyezte meg az idős író. A Szécsi Noémi könyvében idézett vallomás mottószerűen utal arra, hogy hosszú élete során Jókai Mórt mindvégig erős egyéniségű, sőt többnyire dominanciára törekvő nők vették körül. A sort édesanyja és nővére nyitja, első felesége folytatja, végül a második zárja. Ezt a fő vonalat csak erősíti az unokahúgokból, valamint a fogadott lányából álló kis kör.
Jókai magánéletének problémái – miként a könyv ezt részletesen és meggyőzően dokumentálja – épp abból fakadnak, hogy ezek a kitűnő lányok/asszonyok egyrészt rendre úgy vélik: a boldogítandó férfinél is sokkal jobban tudják, mi is lenne igazán üdvös számára. Másrészt viszont szüntelen harcban állnak egymással, mivel a követendő útról rendszerint homlokegyenest ellenkező elképzeléseik vannak. A cél pedig folyvást „a férfi feletti hatalom újrafelosztása”.
Az őskonfliktust Jókai párválasztása robbantotta ki. A konzervatív, hithű református vidéki család túlnyomó többsége előbb kétségbeesett, majd éktelen haragra gerjedt, amikor megtudta, hogy a legkisebb fiú egy nála idősebb, gyermekét lányanyaként nevelő pesti színésznőt készül az oltár elé vezetni, aki ráadásul még katolikus is. A botrányt tetézte, hogy nősülési tervébe a huszonhárom éves, tehát a törvények szerint még kiskorú fiatalember nem avatta be famíliája tagjait. Még az édesanyját sem, akinek egyébként mindenről, még intimebb bajairól is beszámolt. Jókai tehát az utolsó utáni pillanatig szerette volna halogatni a családja értesítését. Az itt tetten érhető végletes konfliktuskerülés aztán mindvégig a Jókai-mentalitás alapvonása marad. – Végül barátja döntésén felháborodva Petőfi lármázta fel levelével a komáromiakat (ami persze, az ekkor már neves poéta személyiségrajzához is beszédes adalékot nyújt).
Minden könyörgés, fenyegetés hasztalannak bizonyul: a pályakezdő író feleségül veszi Laborfalvi Rózát (aki, ne feledjük, a kor egyik legvonzóbb nője), s ez a házasság masszívan kiáll minden próbát, művészi pályájuk együtt ível föl. Itt tárul föl Jókai alkatának másik lényegi jellemzője: konfliktushelyzetekben a választott kapcsolatok mindig győzedelmeskednek a készen kapottak fölött.
Az író tehát igencsak nyitottnak bizonyul, amikor érzelmeit vállalva, az előítéletekkel nem törődve kitart Laborfalvi Róza mellett. Petőfi e tekintetben teljességgel a konvenciók jegyében viselkedett. (A szerző méltán hangsúlyozza, hogy Jókai-életrajzában a náluk egy nemzedékkel fiatalabb Mikszáth is még megengedhetőnek ítéli, hogy arcpirítóan fölényeskedve, „a kastélyok szivarszobáiban elhangzó férfitársalgás tónusában” adomázzon a fiatal színésznő – vélt! – szexuális életéről.) Igaz viszont, hogy Petőfi határozottan támogatta, sőt, nagyra értékelte Szendrey Júlia szellemi/művészi ambícióit, s egyáltalán nem érdekelte felesége háziassága. E téren Jókai bizonyult konzervatívabbnak: számára fontos volt, hogy a nő gondosan vezesse a háztartást – szerinte Róza ennyiben is jobb feleség lett Júliánál. Arról persze, Laborfalvi vagy a második házastárs, Nagy Bella tudtak volna beszámolni, hogy mennyiben volt lelkesítő éveken át – a szerző szellemes fordulatával – egy „regénygyárral egybekötött háztartást” üzemeltetni.
Szécsi Noémi könyve az író életrajzi kronológiáját követve rajzolja meg hősei portréját, sorozatukból a tizenkilencedik századi magyar női sorsok szemléletes, igen tanulságos tablója tárul elénk. Az élen álló Jókainé Pulay Mária még a tizennyolcadik században született, számára teljesen természetes, hogy a nő – kizárólagos – helye a családban van, életének értelme csak itt teljesedhet ki. A befejezésben pedig Feszty Masa kap kiemelt szerepet, aki az író unokájának számított (valójában fogadott lányának gyermeke, felesége dédunokája volt, a Jókai-famíliában nem egyszerűek a rokonsági viszonyok). Neki már nincs saját családja, magától értetődően választja a művészi pályát, módszeres képzésben részesülhet, egész életét a festészetnek szentelheti. Jókai unokahúgának, a tehetséges Váli Marinak erre még nincs esélye. A változás kétségtelen. Persze, a folyamat igen lentről indul. A szerző is idézi az Egy magyar nábob vitriolos szavait: „a leányoknak úgysem kell tanulni, mert hisz az asszony akkor a legjobb, ha semmit sem tud”.
A Jókai-família története azt is jól reprezentálja, hogy a házasságon kívül született – „törvénytelen” – gyerekek sorsa még egy felső középosztálybeli státuszú, alapvetően liberális szellemű családban sem egyszerű. Az apa nélkül növekvő lányokat rengeteg frusztráció övezi, fiatalságuk nagy része kényszerű rejtőzködéssel telik.
A könyv érdeme, hogy folyamatosan – példák sokaságával – utal élet és mű, valóság és fikció sokszínű, bonyolult összefüggéseire. Jókai ugyanis a sorsát meghatározó nőket – mindenekelőtt anyját és első feleségét – megannyi változatban alakította regényhősökké. Az „elhitetés művészetével” (Barta János) téve halhatatlanná őket. Szécsi Noémi nem foglal közvetlenül állást a Jókai munkásságát övező évszázados vitákban, ezt nem is tekinti feladatának. Közvetetten azonban értékforrásnak tartja, hogy regényeiben az író – dacolva minden nyomorúsággal, „a mesét példázattá emelve” (Veres András) – rendíthetetlen derűlátással csillantja meg egy szebb és jobb világ ígéreteit.
Infó: Szécsi Noémi: Jókai és a nők. Magvető, 2025.
