Hétfő este 3-4 ezer fős tüntetést tartott Magyar Péter és a Tisza Párt. Az eseményen felszólalt Bódis Kriszta, a Van Helyed Alapítvány vezetője, valamint Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség volt vezérkari főnöke is, akiket mostanában össztűz alá vett a kormányzati propaganda.
A Szegeder tudósítása szerint a Tisza Párt elnöke beszélt a Szegedre települő BYD-ről, belpolitikai kérdésekről és szakpolitikusokat mutatott be. Megköszönte a helyiekneknek, hogy „itt a Tisza fővárosában agyonverték az állampártot” a tavalyi önkormányzati és európai parlamenti választásokon, „irányt mutatva ezzel az egész országnak”. Az ország helyzete azóta csak rosszabb lett Magyar Péter szerint, de örömmel konstatálta, hogy az ország legnagyszerűbb szakértőit csatlakoztak az ellenzéki párthoz.
Színpadra szólította Bódis Kriszta dokumentumfilmest, a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásával, felzárkóztatásával és integrációjával foglalkozó Van Helyed Alapítvány vezetőjét, akivel kapcsolatban - reagálva az őt ért karaktergyilkosságra - az ellenzéki vezető kijelentette: „El a kezekkel Bódis Krisztától, aki egyedül többet tett az utóbbi két évtizedben a magára hagyott családokért, mint a háromezer oligarcha, akik túszul ejtették ezt az országot!”
Bódis Krisztina elmondta, nagyon sok szeretetet kap, aminek sajnálja ugyan az apropóját, de sok erőt ad neki. Elmondta, hogy sérülékenységeinket nem szabad szégyellni, hiszen ha eltitkoljuk, más sem tud segíteni rajtunk. Ezt édesanyja történetével támasztotta alá, iskolás korában a hátsó padban ült, és mindenki azt hitte róla, hogy buta, pedig csak azért nem reagált a tanárok felszólítására esetenként, mert nagyot hallott és a TBC-re szedett gyógyszere sem segített a helyzetén. Bódis Kriszta elmondta, ő maga azért nyíratta fel a haját, mert megörökölte édesanyja hallássérültségét és nem akarta szégyellni a hallókészülékét.
A gyermekvédelmi szakember után Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök következett, aki arról beszélt, hogy mostanában olyan emberek beszélnek a háborúról, akik esetenként összekeverik a lőpor szagát a hétvégi bográcsozás füstjének a szagával. „Én láttam a háborút közelről. A szenvedést, a pusztítást, a halált. Senki nem akarja Magyarországon a háborút. Aki mást mond, az becsapja magát” - szögezte le. Szerinte az Orbán-kormány tagjai félnek, ugyanis külföldön még baráti országokban is saját testőreik hadával veszik magukat körbe, miközben ezt a feladatot jellemzően a vendégfogadó ország szokta ellátni.
Magyar Péter Ruszin-Szendit úgy jellemezte, hogy „akitől igazán megrettentek a Karmelitában az urak, akik soha nem voltak katonák és csak hírből ismerik a veszélyt”, csak kedvtelésből járnak helikopterrel”. Arra követelt magyarázatot a miniszterelnöktől, „hogyan sikerült húsz év alatt neki és Gyurcsány Ferencnek a hazánkat a legszegényebb és legkorruptabb uniós országgá tenni”. – Van egy mondás Felcsúton: aki nem vejem, az ellenem. Értjük a viccet, miniszterelnök úr, csak nem szeretjük – mondta Orbán Viktor vejére, Tiborcz Istvánra célozva a Tisza Párt elnöke.