Ugye, most az a fő érve, mint mindig, minden autokratának, legyen bár bolsi, náci vagy szélső-iszlamista, hogy a kritikus civileket azért pénzelik külföldről, hogy a külföld (libernyák) értékeket képviseljék. A miniszterelnök ígérete szerint megteremtik az alkotmányos és jogi feltételeit annak, hogy „ne kelljen tétlenül néznünk, amint álcivil közéleti szervezetek a szemünk láttára szolgálják ki a külföldi érdekeket, és szerveznek politikai akciókat”.
Közismert, hogy ha nem lett volna Soros, nem lenne Fidesz. Ilyen értelemben tényleg kárhoztatni lehetne az agg amerikai üzletembert; neki köszönhetjük, hogy a nyakunkat szorongatja ez az izé, ez a polip, mint a Nyolcadik utas a halálban az az orgazmus, vagyisizé organizmus, mely mindent felfal, a saját köztigazdáját is, nyálas, félelmetes és mohó, kövér és tesis és olyan arcocskája van, mintha némethszilárd és menczertamás szerelemgyereke lenne.
Ismeretes, hogy Orbán Viktor a Soros-alapítvány ösztöndíjasaként tanult, Soros (mai értéken) majd’ negyed milliárddal támogatta az alakuló Fideszt, mely ebből építette ki az infrastruktúráját, nemcsak az irodáit fizette az agg milliárdos, de fizut is biztosított a későbbi Don Vétónak, aki az egyetem elvégzése után, 1988 áprilisától a Soros Alapítvány 680 ezer forintos (ma ez több mint 12 milliót ér) támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa lett, és a Soros Alapítványtól havi 10 ezer forintos ösztöndíjat kapott. (Magyar Narancs, 2017. ápr. 13.). De Ovi akkor még libernyák volt, mert akkor az volt a legkelendőbb politikai áru a világpiacon. Most Európa ellen focizik, mely az erősebb integráció felé fog elmozdulni; btw ez a lehánytforma narancshajú farok kolléga, az amerikai elnök úrra gondolok, kovásza lesz mintegy a végre felerősödő európai integrációnak, vagy mit kovásza, megtermékenyítő izéje – mivel ugyanolyan hogyismondjam spermium, mint a kis hónaljkutyája, a mi molett ayurvédikus élő istenünk –, akaratán kívül megtermékenyíti Európát, ha ez nem gusztustalan, mert orosz ügynöki alakításának tkp az a pozitív következménye lesz, hogy a lusta Európa végre tényleg összerántja magát és felnőtté válik, az erősebb összefogás az egyetlen út, ami megvédi otthonunkat, Európát. A mi királyunk ugye ezzel diametrálisan ellentétes irányt követ, most tehát tökre úgy mozog, mint egy orosz ügynök, mozgása úgy is értelmezhető, ez nem állítás, csak feltevés, sőt, konteó, hogy a temetkezési vállalkozó mosolyú genosse Putyin nem is olyan hülye, és legfinomabban felépített alvó ügynökös, guruló rubelek táplálta stratégiai konstrukciója most élesedett be ennek a narancshajú überkreténnek a regnálásával, akinek a hóna alatt a mi vektorunk is ott picsog a sűrű atmoszférában és azt hiszi, hogy világpolitikai tényező lett és történelmet csinál (miközben országa lerohad a háttérben, már szinte semmi sem működik, ami állam, Vicky, the tricky putriot kormányozni ugyanis durwára nem tud). Külföldi támogatás nélkül ma is ott molyolna a felcsúti öltöző körül, rakosgatná a lábszagú stoplikat, az amúgy neki való volna. Anno nem volt gond, hogy külföldről jött a pénz. A parlament persze meg fogja szavazni a seprőtörvényt, visszamenőleges hatállyal ugyan nem lehet szankciókat kiszabni, az ilyen törvényalkotás tilalmáról rendelkezik az Európai Unió Alapjogi Chartája is, de kicsire nem adunk, és ki a fenét érdekel az EU? Balavány úr összeszedett pár esetet, ahol a Fidesz visszaható hatállyal jogalkotott, a nyugdíj-takarékosságtól a különadókig, amit az Alkocsmánybíróság megsemmisítette, erre a Fidesz szűkítette az AB jogkörét... Mármost tehát amikor tető alá hozzák a rüszttörvényt, alkalmazni kéne a Fideszre is, mivel ha valaki, akkor ők olyan szervezet, amely külföldi támogatás nélkül ma Kukutyinban hegyezné a zabot, már amit nem loptak el belőle.
Ha megfordulna az elhájasodott tarkójú szovjet tiszt a Továrisi, konyec! plakáton, meglátnád, hogy ki az. Hogy kinek az arcát viseli. Hogy ma már Orbán Viktor az, írtam a 8 éve valahol (Tompa Imre: Soros Gyuri bá', ezt jól el tetszett cseszni. 24.hu).