Ő a magasban halált megvető bátorsággal, szenzációs kunsztokat bemutató artista, aki arcát elrejtve a nyilvánosság elől, álarcban lép fel, nem tudni, kicsoda. De mindenki róla beszél, a nők kivétel nélkül bolondulnak érte, ő az álarcos, rejtélyes szívtipró. Szerepköre szerint a bonviván. Amennyire elementárisan énekel Sándor, annyira nem sikerül eljátszania a karizmatikus, ellenállhatatlan macsót. A prózája jellegtelen és erőtlen. Inkább tűnik szimpatikus srácnak, mint nőket mágnesként vonzó fenoménnak. Kiss Diána viszont Fedóra hercegnőként, akivel életre-halálra menő szerelmi párbajt vívnak, a primadonna ismérveinek megfelelően, eljátssza a nagy nőt. Az elegánsat, a rideg megközelíthetetlent, akinek azonban igencsak veszélyesen fel tud forrni a vére. Dolhai Attila Vlagyimir nagyhercegként Fedórára hajt, de többször kosarat kap, pedig ő igencsak férfiasnak mutatkozik. Bosszúból ármánykodik, ahogy belefér. Ő a „főgonosz”. Jól énekel, jól játszik, rendszerint biztos pont bármelyik produkcióban.
Homonnay Zsolt rendezőként megteremti a cirkuszi közeget. Ami persze jelkép is, a veszélyes, bátor, de becsületes élet jelképe, meg az úri néppel ellentétben a némileg kiszolgáltatottaké, lenézetteké. Ide menekül Mister X, akiről majd kiderül, hogy maga is arisztokrata, de megbántották, tönkretették a lelkét. Sértetté vált, szinte páncélt növesztett maga köré. Csak a munkájára koncentrál. Tisztábbnak, őszintébbnek érzi az artisták világát, mint azt a közeget, ahonnan származik. Végletesen elkeseredett. Azért is mer halált megvető merészséggel mind félelmetesebb kunsztokat csinálni, mert különösebben nem is bánná, ha kitörné a nyakát.
A cirkuszhercegnő előadásaihoz már többször alkalmaztak artistákat. Kézenfekvő, hogy a szereplők ne csak beszéljenek szenzációs attrakciókról, hanem a közönség lásson is belőlük valamit. Például jó pár évvel ezelőtt a Miskolci Nemzeti Színház produkciójában Miller Zoltán ideális Mister X volt, de körülötte csaknem egész artistaszámokat láttunk, nem úgy mint most. Férfi és nő lavírozott drótkötélen egymás felé, érzékeltetve az élet ingatagságát, és hogy milyen nehéz megközelíteni a másikat, ami ennek az operettnek egyik legfontosabb közlendője. Csaknem 30 éve stílszerűen a Fővárosi Nagycirkuszban is látható volt A cirkuszhercegnő. A kupolában tényleg lélegzetelállító kunsztokat mutatott be Mister X artista dublőre, majd egy pillanatra sötét lett, és már a színészt láttuk lovon ülve, mintha a kupola magasságából ugrott volna a mutatós paripára.
Most is láthatunk jó artistákat, Csicsely Zoltán cirkuszművészeti konzultáns vezetésével. Csanády Bernát gurtnival húzza fel magát a magasba, és asztal tetején kézegyensúlyozik is. Vladimir Erofeev görgő-egyensúlyozó, úgynevezett rolla-bolla számával bűvöli a nagyérdeműt. Balogh Dominik, Nánai Dávid, Németh György, Pataki Zoltán tigriseket imitálnak, ha erre van szükség, széltében-hosszában szaltózzák, ugorják keresztül-kasul a színpadot.
Az általam látott premier szereposztásban Slukk Tóni nyughatatlan világfiként a táncoskomikus Erdős Attila. Nagy Alma Virág egyetemi hallgató pedig Mabel Gibson artistanő, vagyis a szubrett. Humoros szerelmi perpatvaraik vannak, illúziókeltően előadott dalokkal is jeleskednek. Lényegesen jobban énekelnek, mint táncolnak, bár érezhetően azért ebbe is fektettek energiát. Szerepkörük virtuóz tánctudást, akrobatikus ügyességet is igényelne, pláne ebben az operettben. Annak idején a cirkuszban, Csere László és Oszvald Marika a láb alatt átdobások, végeérhetetlen nyakban pörgetések, a másik hátán átbukfencezések számos variációját mutatták be elképesztő leleményességgel. Nem is beszélve az Oszvald védjegyévé vált cigánykerekezésről. Ezek a fogások tanulhatók, „lelopva”, személyre szabva tovább fejleszthetők. Ha kicsit meg is akasztják a cselekményt, de kellő fantáziával hozzájárulhatnak a figurák jellemzéséhez és fokozhatják a hangulatot. Nem kell ettől félni, hozzátartozik ehhez a szertelenül bolondos, akár a ripacskodástól sem mentes műfajhoz, amiben a vérbő életkedv, az áradó humor, olykor az ízléshatáron való lavírozás akár fontosabb mint a logika, a közlendő.
Krizsán Dániel koreográfus alaposan megmozgatja a balettkart, hozzájárulva a látványos jelenetek megteremtéséhez, de a színészekkel túl kíméletes. A gyakran festői látvány létrehozásában igencsak jeleskedik Füzér Anni a gyönyörűséges jelmezeivel és Túri Erzsébet pompázatos díszleteivel.
A cirkusz nem véletlenül ihletett meg olyan festő zseniket, mint Toulouse-Lautrec, Chagall vagy Picasso. Különös világa, színkavalkádja, egymást gyorsan követő attrakciói, az artisták markáns egyénisége vászonra kívánkozik. Több mindent elkap ebből az izgalmas forgatagból a produkció, melynek Orbán János Dénes a dramaturgja. Homonnaynak van affinitása a műfajhoz, már amikor a Carment állította színpadra, azt sem az eredeti bikaviadali miliőben játszatta, hanem vándorcirkuszos közegben, és már akkor is használt artistaművészeket. Az operett és a cirkusz jó párosítás. Mindkettő látszólag könnyedén szórakoztató műfaj, mégis temérdek minden beléjük sűríthető az emberi természetről.
Tóni anyjaként, Slukk Karolaként, Kalocsai Zsuzsa megkérgesedett szállodatulajdonos-üzletasszony képében jelenik meg, aki majdnem megakadályozza hóbortos fia házasságát, de aztán persze olvad a „jég”, győzedelmeskedik az operettekben menthetetlenül bekövetkező boldog végkifejlet. Faragó András Pelikán főpincére dörzsölt rafinériával, találó beköpésekkel egyengeti a szerelmesek útját. Kálmán Imre zenéje telis-tele van fülbemászó dallamokkal, örökzöldekké lett slágerekkel, amelyeket a zenekar, Pfeiffer Gyula vezényletével, élvezetesen el is játszik.
Összességében az egész produkció élvezetes. Temérdek energia, munka van benne. Érezhetően szeretik, akik csinálják, és szereti a publikum is, amely álló vastapssal ünnepelt a premieren.
