Bombarobbantással fenyegette meg volt iskoláját hat újpesti kamasz – írja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.
A tájékoztatás szerint március 4-én, 18 óra körül két külön mobilszámról hívták fel az egyik újpesti általános iskola egyik pedagógusát, majd közölték vele, hogy az intézményben másnap bomba fog robbanni. A rendőrség átvizsgálta az épületet, de az iskola területén nem talált robbantásra alkalmas eszközt.
A IV. kerületi nyomozók ezután azonosították a fenyegető hívások indítóit. Mint kiderült, ők az iskola egykori tanulói voltak. A rendőrök egy 14 és egy 15 éves lányt, továbbá két 15, illetve egy 14 és egy 16 éves fiút állítottak elő, akiket közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.