Az Alaptörvényben rögzíteni fogják, hogy Magyarországon tilos a kábítószer előállítása, terjesztése, használata és népszerűsítése – jelentette be a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a rendőrséggel közös sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Horváth László az MTI szerint elmondta, március 1-jétől hajtóvadászat folyik a kábítószer-kereskedők ellen annak érdekében, hogy felszámolják Magyarországon a drogkereskedelmet, illetve zéró toleranciát tanúsítanak a dealerekkel szemben.
olyan jogszabályi környezetet kívánnak teremteni, ami a rendőrségi fellépést gyorsabbá, hatékonyabbá és eredményesebbé teszi, és elrettenti a drogkereskedőket. Megfogalmazása szerint „a drogdealerek egyetlen egy dolgot tehetnek, eltűnnek a szereikkel együtt.”
Megjegyezte, az akciósorozat nem egy hónapra szól, hanem folyamatos lesz, ugyanis Magyarország nem akar azon az úton járni, amelyre állítása szerint sok nyugat-európai ország lépett. „Magyarországon nincs helye a kábítószer-liberalizációnak, annál is inkább, mert felmérések szerint a társadalom, a magyar emberek 92 százaléka támogatja a drogdealerekkel szembeni szigorú fellépést” – mondta Horváth. A sajtótájékoztatón Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes pedig hangsúlyozta, hogy
2025-ben a rendőrség legfontosabb tevékenységének tekinti a kábítószererek elleni küzdelmet. A Készenléti Rendőrség keretei között létrehoztak egy 210 tagú, nyomozókból és akciószolgálatot ellátó rendőrökből álló egységet, ami országosan koordinálja a szakmai munkát.
Az akcióprogram része a megelőzés is, amelybe be kívánják vonni az oktatási intézményeket, az önkormányzatokat, a sajtót, a civil- és szakmai szervezeteket is, illetve a rendőri akciók alkalmával a lehető legnagyobb számban fognak élni a személyi szabadságot korlátozó eszközök alkalmazásával a jogszabályok betartása mellett – mondta el a vezérőrnagy.
Orbán Viktor egyébként már évértékelőjében jelezte: kormánybiztost fog kinevezni, zéró toleranciát vezetnek be, a kábítószer-kereskedőkkel szemben pedig „rendőri hajtóvadászatot” rendelnek el.
Kinevezték Horváth Lászlót a kormány kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős biztosáváCsak szépségtapasz a kormánybiztosi kinevezés, egyelőre nem látszik valódi szándék az Orbán Viktor által meghirdetett drogellenes harc mögöttNemrég a Népszava az elsők között írt arról, hogy Magyarországon a Fidesz ígérete ellenére újra nő drogfogyasztás. Ez a fideszes ígéret arról szól, hogy 2020-ra teljesen felszámolják a drogfogasztást.
Felszívódott drogstratégia – Újra nő a kábítószer-fogyasztás Magyarországon, egy felmérés szerint minden harmadik ember füvezett már