És valahogy mindig feltűnnek a közelben a jachtjaikkal, magánrepülőikkel a neres nagyhalak, hogy azt ne mondjuk, cápák (a bálna már bodyshamingnek tűnne, pedig csak a magyar gazdaságban betöltött szuverén tőkeerejükre gondoltunk). Egyszerűen ezek ott vannak mindenütt, vonzza őket a dinasztia diszkrét illata (ha egyszer üvegcsébe töltenék, csilliókat kereshetnének ezzel is). És nincs hová hátrálni előlük, amikor belökik az óvatlan embert családostul a fedélzetre, aztán meg sem állnak vele valami egzotikus helyig.
Ahogy a japán mondás tartja: „ha rossz vonatra szállsz, szállj le az első megállónál, mert minél tovább maradsz fenn, annál drágább lesz a visszaút”. Hogy még olcsón megússzák, logikusan ők is kiszálltak egyből, ahogy landolt a repcsi. Mégsem ugorhattak ki útközben ejtőernyővel valahol az Indiai-óceán közepén, mert mennyi esély van arra, hogy épp alattuk suhan majd el az aktuális Lady Mrd.? No, hát pont annyi, mint hogyha a világóceánban az idők kezdete óta úszik egy ezeréves teknős, és Grönland és Yogyakarta között bedobunk egy fakarikát a vízbe, majd amikor a teknős száz évben egyszer feljön a felszínre, éppen abban a karikában dugja ki a fejét. Ugyanis a tibeti bölcsek már a 3000 éves szent védikus iratokban megjósolták a Lady Mrd. eljövetelét, csak a felbukkanásának helyét kell jól eltalálni a 444 fotóriporterének.
Pech, hogy a gép csak egy hét múlva indult vissza, így az önkéntelen turisták kénytelenek voltak helyben leforgatni a Fehér Lótusz maldív kiadását, de miután privát Insta-fiókjuk van, ezeket a felvételeket csakis az ismerőseik láthatták. Csodálkoztak is azok, milyen jó idő van még ilyenkor is a Makarska Riviérán, és hogy megváltozott a punati naturista kemping, amióta ’86-ban bejárták szkiffel a jugó partokat.
Természetesen hőseink egy magánemberként fogadkoztak, hogy majd az itthoniak kompenzálják a szállás- meg a kajaköltséget, „a szokásos piaci feltételekkel”, ha már pont nem volt náluk készpénz, amikor épp a Liszt Ferenc repülőtéren sétálgattak, hogy megünnepeljék annak 75. születésnapját. Ami köztudottan egy egész éves programsorozat, olyan ünnepi aktivitásokkal, mint a járatindulás előtt legalább két és fél órával történő becsekkolás. Eleve azért keveredtek a kifutópályára, mert a repülőtér-fejlesztési sorozat következő állomásaként megújul a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kettes termináljához vezető híd, valamint az épület előtti, ki- és beszállásra használt terület, és csak eltévedtek a sok fekete mikrobusz között. Máskor, mással is előfordult már, még felújítás se kellett, és hopp, egy Moszkva felé tartó gépen találták magukat. Vagy éppen a nekik rendelt luxusrepülő helyett vonatra szálltak, no nem ám Kőbánya alsó, hanem New Yorkból Washington felé, mint Péterman, aki ekképpen hódolt családja, egy régi vasutas-dinasztia emléke előtt, természetesen ezúttal közszolgálatot ellátó személyekről volt szó, ezért jogos a közpénz.
Csakhogy az itthoniak meg azt hitték, amikor egy Maldív-szigeteki számról SMS-t kaptak, hogy ez csak egy szokásos beugratós üzenet volt, hogy „küldjetek pénzt, itt ragadtunk egy távoli szigeten, és nincs nálunk se kápé, se kártya” – na persze!
