Egy választás Acsarisztánban: Magyar Péter nem tud annyira ellenszenves lenni, hogy a NER szerethetőbbnek látsszon, pedig próbálkozik

Elnézve a nyugati társadalmakat, számos értelmesebb dolgot tudnék elképzelni (hogy számtalant ne mondjak), mint az ellenzéki ellenállást 7/24-ben, tizenöt éve. Vagy inkább harmincöt. De 2010-ig nem volt olyan kétharmados felhatalmazású kormánya Magyarországnak (Hornék 1994 után szerényen, belátóan és nagyon helyesen elálltak az alkotmányozástól), amely olyannyira félreértette (később félremagyarázta) volna az idők szavát és a szavazatok számát, hogy az élet minden rétegének az átalakítását vette, vehette volna a fejébe. Márpedig Orbán ezt csinálja. Immár dupla vagy semmizve. Megítéltetésében benne van a vég is.

Annál kevés mókásabb dolog történhetne, ha a nagy amerikai MAGA-hátszél sem tudná a bársonyszékben marasztalni őkelmét, és ellenzékből kellene végignéznie a tengerentúl dicsőséges harcát a galád szabadelvű, szolidáris világrend ellen. Pedig erre most esély van. Persze mindent (és még annál is többet) megtesz azért, hogy ne így legyen. Az ország ellenzéki többsége közben elgondolkodhat, akar-e továbbcsúszni tektonikailag Fél-Ázsia felé.

Kevésbé nevezném normálisnak Orbán és a Fidesz 2010-es gondolatai­nak az olvasgatását, de bizony azokban az irományokban egy szó sem esik az illiberális puccsról. Amire a világon senki nem hatalmazta fel őexcellenciáját és fun-ortodox udvartartását. Az viszont vastagon benne van a korabeli választási programban, hogy „a jövőben a politikának magáncélok és -érdekek helyett közös célokat és érdekeket kell szolgálnia”. Az az ígéret nincs benne, hogy közös érdek volna a miniszterelnök és a családtagjainak, kollégiumi szoba- és parlamenti padtársainak, gyerekkori barátainak a szabad szemmel is látható gazdagodása.

Mondták viszont (és ez lett a populizmus méregdrága mézesmadzagja), hogy „olyan kormányra és kormányzásra van szükség, amely ismét az emberek és a mindennapi élet problémái felé fordul”. Norvég Alap-ellenes kirohanás, olimpiarendezés, apa-férfi anya-nő – hát, ezek kevésbé illenek a tematikába, ahogy a pedofilok ellen sem melegfóbiás uszítással szokás küzdenie egy kormányzóképes erőnek, hanem például az egyház kezére csapással. De láttunk-e már tökéletes autokráciát?

Az utolérhetetlenek

A „nem lesz gázáremelés” sajnálatos blődlije helyett a rezsicsökkentés sajnálatos blődlije lett a Fidesz kevésbé iskolázott és kistelepülési szavazórétegének a legfőbb etetőanyaga. A megfizethető rezsi valóban az emberek mindennapi problémája, ezért a kormány ad, narancsba keretezi nagyszerűségét a számlákon, és úgy védi a rezsicsökkentést, mintha aranyból volna. De a mondat második felét sosem tette hozzá egy fideszes igazmondó sumák sem: az olcsó számlák miatt az állam az emberek másik zsebéből fizeti ki a szolgáltatók (2700 milliárdot kaptak 2013–2022 között, míg azóta 1000 milliárd körüli a rezsicsökkentő mágia éves felára).

A társadalmi nemek kutatása korszerű tudomány, amiben a nemváltás nincs fókuszban, szemben a (19. századi Fideszhez képest jócskán) megváltozott nemi szerepekkel. Orbán legutóbbi évértékelős hangulatkeltése szerint „Németországban tízezreket fognak elbocsátani, és közben hét tanszék foglalkozik a nukleáris technológia jövőjével, és 130 foglalkozik genderelméleti tanulmányokkal”. A Lakmusz utánajárt: 132 egyetemi professzori állás van a női és gendertudományok területén Németországban az 50 260-ból (0,4 százalék). Egy professzor persze nem jelent tanszéket, a szakterületek között pedig olyan skandalumokat találni, mint a májátültetések genderspecifikus különbségei a gyógyszerezésben (dr. Arzu Oezcelik) és az étkezési rendellenességek genetikai okai genderspecifikusan (dr. Anke Hinney). Borzalom, iszonyat! Ha ezt Bayer Zsolt megtudja! Vagy a hasonszőrű koponya, Kósa Lajos, aki szerint a sánta kutyát könnyebb utolérni, mint a hazug embert (elszólás vagy nyelvbotlás? – helyes megfejtésekért egy marék retró kupak jár: a Telex-interjú a valóságos szel­lemóriással a Parlamentben készült).