Egyedi alkotásokat ugyanis nemcsak galériákban csodálhatunk meg, hanem más helyszínek is teret adnak a művészetnek. Gondoljunk csak a Klauzál téri Vásárcsarnokra, ahol egy pici galéria működik az emeleten. Ildikó számára kacskaringós út vezetett odáig, amíg megtalálta a hivatását. Negyvenéves volt, amikor úgy döntött, otthagyja az építőipart és fotósként folytatja tovább az életét. Fotózott Marokkóban, a berlini metróban, németországi szeméttelepen, több német kampányban részt vett. Hatvan megjelenést tudhat a háta mögött, nemzetközi elismeréseket bezsebelve.
Az életút természetesen ennél kacifántosabb. Ildikó az általános iskola után egy közgazdasági szakközépiskolában kezdte meg a tanulmányait, ugyanis a szülők úgy gondolták, ez megfelelő pálya lesz a lányuk számára. A nyolcvanas évek közepén váltak egyre népszerűbbé a kéttannyelvű iskolák, és ebben az oktatási intézményben németül tanítottak. A szakközépiskola után a Műszaki Egyetem építőipari szakán találta magát. Bár először az építészeti karra jelentkezett, de két pont híján nem sikerült a felvételi vizsgája. Ott állt az első napon a teremben, és többször átfutott az agyán, hogy valójában mit is keres itt? Végül maradt, mert nagyon jó kis társaság jött össze az egyetemen, ráadásul lehetőség nyílt arra is, hogy német egyetemen diplomázzon. Végül statikus tervezőként, majd projektmenedzserként is keményen megállta a helyét ebben az iparágban. Tény, hogy az építőipar egy férfiak uralta világ, ahol minden tárgyalásnál el kellett fogadtatni a partnerekkel azt, hogy egy nő szava is ér annyit, mint a férfi kollégáké. Ha ez megvolt, utána lehetett belekezdeni az üzleti elemzésekbe és a tárgyalásba. Fárasztó dupla harc a mindennapokban.
A svájci frank 2008 környékén bedőlt, elindult egy lejtmenet. A válság Ildikót is elérte, azon kapta magát, hogy egy hitellel a nyakában és egy megszűnt állással a háta mögött, egyedülálló anyaként, az akkor nyolc éves kislányával valamerre lépni kell. Úgy döntött, Németországban próbál szerencsét. Baden-Württemberg tartományra és Stuttgartra esett a választása, mivel itt elfogadták a diplomáját, amit Karlsruhében szerzett meg. Kezdetben itt is az építőiparban helyezkedett el, de mindig is érezte, hogy hiányzik a munkájából a kreativitás, a szabad alkotói készség, a színekben való gondolkodás, a perspektivikus látásmód. Egyre inkább érezte, hogy minden nap meghal a lelke egy kicsit, amikor nőként férfiasan kell viselkednie. Kezdett belefáradni a mindennapi taposómalomba.
Később, 2015-ben egy elektronikai üzletlánc vitrinjében meglátott egy tükörreflexes kamerát. Eszébe jutott, hogy mindig szeretett volna fotózással foglalkozni, ezért megajándékozta magát vele. Az új élmény teljesen magával ragadta, esténként fotográfus-képzésre járt, hétvégente készítette el a házi feladatokat, így 2017-ben sikeresen elvégezte az Akademie Deutsche Pop stuttgarti fotódizájner szakot.
Ildikó ekkor döntött úgy, hogy a fotózás lesz a hivatása. Még abban az évben, októberben az első házi feladatával, az „Afrikai Lányok” projekttel díjakat nyert.
Ugyancsak az első komolyabb divatfotó sorozata „Black or pink” címmel egy elismert New York-i divatmagazinban jelent meg, egy évvel később pedig egy kanadai magazin címlapján köszönt vissza Ildikó munkássága.
