Kettős állampolgár vagyok, és ezennel bejelentkezem kiutasításra. Tekinthetik ezt akár önfeljelentésnek is. Beismerem ország-világ előtt, hogy semmire sem tartom a NER-féle szuverenitást, ezért szinte minden cselekedetemmel önkéntelenül is veszélyeztetem. Például Bécsben élek, mégis az otthoni helyzetről pofázok (oké, rendszeres időközönként visszajárok, a tett helyszínére belekóstolni a hazai valóságba), és bizony kaptam már olykor eurót is a munkámért.
De hát miért is kellene védenem azt a szuverenitást, amely adott esetben nem védene meg engem? Emlékeznek még ugye Orbán Balázs szavaira? Aki érthetővé tette, hogy a NER agresszió esetén (főként ha az orosz, baráti), inkább félreállna, semmint hogy „belevigye” az országot „egy háborús védekezésbe”. A magyar emberek életét elvileg védve odadobnák a szabadságukat, az önrendelkezésüket. Gondolom, ezért az agresszor megígérné szent esküvéssel, hogy nem bánt senkit, a behódolás fejében a hajunk szála sem görbülne.
Azt a szuverenitást sem tartom kimondottan értéknek, amelynek igazából a kritika fáj. Egész pontosan az igazság. Ne mutogassa senki a királyi család dőzsölését, amelynek tagjai már úgy szállnak magánrepülőre, ahogy mi metróra, ne firtassák, hogy hova gurulnak el az EU-s pénzek, ne tárja fel a mérhetetlen korrupciót, vagy azt, hogy milyen ordító szakadék húzódik a köznek szánt szavak és a mögötte húzódó önös érdekek között.
Azt a szuverenitást kimondottan veszélyeztetném, amely abból indul ki, hogy tényfeltárás és oknyomozás csakis és kizárólag idegen szándékokat leplez, jó magyar ember ugyanis kussol, becsukja a szemét és a fülét, ha olyat látna és hallana, ami ellentmond a hivatalos közlésnek. Neki akkor is dübörög a gazdaság, ha az infláció miatt lassan az alapélelmiszerek megvásárlása is gondot okoz, akkor sincs semmi baj az egészségüggyel, ha négy hónapot vár egy bőrgyógyászati időpontra, mert rákgyanús elváltozás van az arcán. Jó magyar ember legfeljebb kismama-szépségversenyen vesz részt, vagy ötödjére is megnézi a Petőfiről szóló filmet.
Más talán tapsol annak a szuverenitásnak, amely az egyenlőtlen helyzet fenntartásával fojtja meg a még független sajtót és médiát, és ha az más források után néz, akkor megbélyegzi. Miért is ne tenné, amikor a NER gondolkodása szerint pénzt csak úgy lehet elfogadni a médiában, ha azzal a „gazda” véleményét is elfogadja, és azt közvetíti. (Ennek ékes példája a közmédia, és minden olyan sajtótermék, ahol befolyást szerzett a Fidesz.) Az sem zavarja ebben, hogy a független sajtót támogató források szövetséges országtól és az EU-tól érkeznek, amelynek mi is tagjai vagyunk.
Ezennel kijelentem, hogy ezt a szuverenitást én semmilyen eszközzel nem fogom védeni, sőt ott teszek ellene, ahol csak tudok. Ez a közrend soha nem lesz az én rendem. Kíváncsian várom, hogy milyen érveléssel, jogi csűrés-csavarással vonják majd meg az állampolgári jogaimat, hogyan tartóztatnak fel a határon, hogyan korlátoznak a szabad mozgásban. Hogyan leplezik le végleg magukat szinte ingyen.