Exhumált krimik

Menteni a menthetőt. A feledés homályából az emlékezet részévé tenni az erre méltó alkotásokat. A kivételeket, amelyek persze erősítik a szabályt. Török Lajos könyvének egyik célkitűzése ez – a Kádár-kori bűnügyi irodalomra utólag kiszabott, nagyjából konszenzusos „szemétre való az egész” sommás (ezért persze gyanús) ítéletével szemben. Az 1956–89 közti időszak bő harminc esztendejének magyar „szocialista krimi” termése ugyanis vitathatatlanul politikai propagandával átitatott művek garmadájából állt össze, funkcióját tekintve az „ellenforradalmat” leverő szovjetgyarmati magyar kormány legitimációját erősítve, a(z újra) kiépülő kommunista államberendezkedés hivatalos ideológiáját támogatva irodalmi csomagolásban.
A példázatos bűnügyi történeteket nagyobbrészt pártfunkcionáriusok, egykori rendőrtisztek (pl. Berkesi András, Mattyasovszky Jenő, Mág Bertalan) és a rendszerhez hű újságírók (pl. Szabó László, Szamos Rudolf) követték el – hol csak a belügyi szervek belső használatra szánt, nevelő célzatú kiadványsorozatainak keretében (Határőrök és belső karhatalmisták kiskönyvtára, Rendőrség kiskönyvtára, Belügyminisztérium kiskönyvtára), hol „kalandregényként” aposztrofálva immár a széles nagyközönség számára, több tízezres példányszámban megjelentetve. A korban rendkívül népszerű regényekben persze mindig az államvédelmi és rendfenntartó hatóságok képviselői győzedelmeskednek az ellenségképnek megfelelően ábrázolt ellenfél, azaz egykori horthysta tisztek, nyilasok, a kommunista rezsim elől (1948-ban vagy 1956-ban) külföldre emigrált, a nyugati hírszerző szervezeteknek dolgozó magyar kémek felett. A bűnük eleve meghatározott politikailag, a tettelkövetés ehhez képest másodlagos – és a „kommunista detektívek”, kémelhárítók már akkor tudják, mit fognak tenni, amikor még csak gondolatban tervezik…
Azonban az egységesség látszata ellenére a tekintélyes korpusz átolvasása-vizsgálata révén Török Lajos már distinkciót is tud tenni, korszakolni képes a 30 évet: a művekre telepedő ideológiai funkció a 60-70-es évek fordulójától konszolidálódik (ahogy maga a rendszer is), és nagyobb számban lelhetők fel azok a – mégoly elszórt – regénykísérletek, melyek megpróbálnak kapcsolódni vagy a nemzetközi klasszikus detektívtörténetek, vagy a két háború közti magyar bűnügyi irodalom ilyen-olyan hagyományaihoz. Vagy csak a maguk módján, saját (írói, írásmódbeli, jogi, etikai) dilemmáik révén lazítják tovább a hatalom irányította irodalmi diskurzus műfajok létezését befolyásoló tényezőit, új mintázatokat honosítva meg a hazai krimi történetében.
Török Lajos könyve az alapkutatások hiá­nyára éppúgy rámutat, mint a krimi lelenc mivoltára a Kádár-kori Magyarország kritikai vitáiban, amelyben komolytalan ponyvairodalomnak minősült a legtöbbször, sőt még a létezéshez való jogát is megkérdőjelezték páran. Mivel nemcsak a tárgyalt korszak bűnügyi regény-szövegmennyisége rendkívül bőséges, de a műfaji meghatározása is szerteágazóan problematikus, nem kevésbé a meglévő (alig létező) szaktudományos recepció is szélsőséges álláspontokat tükröz, a fogalmi tisztázás elkerülhetetlen. Ami persze további dilemmákat szül, amelyek teljes körű vizsgálatára nem, de jelzésükre elgondolkodtató módon vállalkozott ez az irodalomtudományos szaknyelvet használó, egzaktságra nagymértékben törekvő, ugyanakkor közérthetően olvasmányos munka. Szempontjaival, kérdéseivel remélhetőleg sikeresen piszkálja fel a szakmai érdeklődést, és párbeszédek sokaságát indítja el.
Ráadásul miközben alapos, problémacentrikus módon behatóbban elemez több kivételes regényt (vagy éppen irodalomtörténeti művet), egyszersmind – ajánlatként – kedvet is csinál az elolvasásukhoz. Talán még inkább kiemelve így őket a feledés kárhozatából. És ez már önmagában sem kevés. Én például biztos megpróbálom beszerezni András László A Laurentis-ügy (1966); Kolozs Pál Reménytelen nyomozás (1966), Kristóf Attila A csónakázó gyilkos (1975), Szita György Magánnyomozás és Segédmunkában (1987 és 1988) című regényeit. Vagy Grób László A magyar detektívregény fénykora (1930–1948) monográfiáját (2015). A mohóbbaknak a könyv végén található „A Kádár-kori bűnügyi irodalom (majdnem teljes) bibliográ­fiája” szolgálhat instant útmutatóul. (Károli Gáspár Református Egyetem–L’Harmattan Kiadó, 2023. 210 o.)