A választást megnyerni nem kell félnetek jó lesz - parafrazeálhatnánk az ismert mondást, de elöljáróban hadd szögezzem le: a különböző központozással különböző értelmet nyerő felszólítások közül az egyik természetesen nem opció. Hiszen az ellenzéknek a választást – ha lesz 2026-ban választás – meg kell nyernie.
Azért kérdéses mégis, hogy hová tegyük a vesszőt, mert az ellenzéknek nemcsak a kormányzásra, de a félelemre is fel kell készülnie. S kormányzás alatt nem elsősorban a minisztériumok irányítását értem, mert (ha nem szűk pártpolitikai igények kielégítése a cél) mindig lehet szakembereket találni. A kormányzás valójában a helyzettel való szembenézés. Márpedig jelenleg nem látom a felkészülést arra a helyzetre, ami létrejött. Nem elemzik azt, hogy egyáltalán mivel is nézünk szembe.
Hiszen a társadalom nem reagált arra, ami az elmúlt 15 évben körülötte történt. Már akkor hangosan kellett volna tiltakozni, amikor egy polgármester a kedvenc bulvárlapját helyeztette egy belvárosi szobor kezébe. Persze, lehet legyinteni: nem nagy ügy. De ez a gesztus már azt üzente: én mindent megtehetek, nem kell foglalkoznom a reagálásokkal. És ezt még követte a szobrok cseréje a főtéren, aztán Gábriel arkangyal szobra, amely szembe köpte az áldozatokat.
Fel kell készülni a félelemre, mert a szűk szakmán kívül annak sem volt visszhangja, amikor korszerűtlen gondolkodású kereszténydemokraták zilálták szét az oktatást. A tiltakozásokból csak az anyagi követelés, a bérigény jutott el a társadalomhoz. De az nem, hogy olyan oktatási rendszer jött létre, amely a múlt század első felét idézi.
És mivel ez könnyen ment, tovább léptek a felsőoktatás átvételére, ami nemcsak a pénzekről szól, hanem az agyak uralmáról is. Olyan rendszert hoznak létre, amely – függetlenül a választásoktól – továbbra is a szélsőséges, konzervatív eszmevilágot fogja kiszolgálni. És megszervezték a megyei és országos "pártfőiskolák" rendszerét: ezek stabil anyagi alapot kapnak ahhoz, hogy – bármi történjék – továbbra is a NER szélsőséges eszméit terjesszék.
Jól lesz félni, mert igazából nem követte tiltakozás azt sem, amikor a média kisajátítására került sor. Mikor elvették a frekvenciát a nem kormánypárti sajtótól, amikor megszüntették a Népszabadságot, a társadalom igen csekély része, csak nagyon kevés értelmiségi és sajtómunkás tiltakozott.
A népszámlálás eredménye arra utalt, hogy csökkent az egyházakhoz szorosan kötődők száma. Ezzel egyidőben nem csökkent, hanem nagyon is erősödött a számukra kedves egyházak vezetésének támogatása, embereiket pedig beemelték a megkerülhetetlen szociális, oktatási, gyermekvédelmi pozíciókba, ami ugyancsak a múlt eszméinek uralmát szolgálja - és szolgálni fogja a jövőben is.
A kulturális intézmények átvétele is elkezdődött. A színházak, a múzeumok, a film és a könyvkiadás, a terjesztés feletti uralom megszerzése. Még nem visszafordíthatatlan, de a filmtámogatások gyakorlata, a Kolibri Színház, az Erkel Színház átalakítása is mind-mind figyelmeztető jel.
De erre is csak marad a legyintés. Nem olyan fontos, mint az egészségügy, oktatás, demokratikus intézményrendszer problémái. Igaz, hogy az embereket ezek jobban érintik. De többek között éppen azért jöhetett létre a torz agyak uralma, mert a fontos jelzésekre csak legyintés és nevetgélés volt a válasz.
És fel kell készülni a félelemre, mert csak nevetgélés volt akkor is, amikor a közvélemény-kutatásban a nem létező pirézektől is féltek a megkérdezettek. Aztán a menekültekből lettek migránsok, lettek terroristák – és nem tudjuk, mikor válnak üldözöttekké. Jogos tehát a félelem: Magyarországon mikor tiltják be a humanizmust, az emberséget, a normalitást?
A szerző volt országgyűlési képviselő.
