március 15.;

„Ha poloskázásra patkányozással válaszoltok, baszhatjuk”

Megpróbáljuk jobban csinálni, mert lehet jobban. De ti is próbáljátok meg jobban csinálni – mondta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt március 15-i ünnepségén Nagy Dávid pártigazgató.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Szabadság hídon ünnepelte március 15-ét, szimpatizánsai körülbelül ezren lehettek. Fesztiválhangulat van, a gyerekeknek kisebb ugrálóvárral kedveskedtek. Kovács Gergely, a párt társelnöke öltönyben mond beszédet, amit persze nem csak úgy elmond, hanem egy mellette álló kamu kampánytanácsadó instruálta. – Orbán Viktor miatt nem gyullad meg a nedves fa a kazánban... – kiabálja, aztán arról beszél, hogy mit ígér a magyar nemzet. Elhangzik az örök élet ingyen sör, korrupciós pénzeket mindenkinek. Akad békegalamb- és béketank-origami, Nem beszélve a zenére ugráló, táncoló dinóról, akivel a kisebbek-nagyobbak is előszeretettel fotózkodtak.

Nagy Dávid, a párt újpesti képviselője, az MKKP pártigazgatója váltotta. – Olyan ez az ország, mint egy bántalmazó kapcsolat – mondta, majd így az ígéretekből cinizmus, aztán gyűlölet lett. Nagy Dávid a párt fogadalmait is felsorolta, többek közt, hogy kiállnak minden kisebbségért.

Kiállunk azért, hogy a sajtó dolga nem az, hogy jót írjon róluk 

– fogalmazott. A pártigazgató arról is beszélt, hogy „az MKKP nélkül nincs változás”, rendszerváltás nem egy x-szel fog lezajlani, az „bennetek” fog lezajlani – Ha poloskázásra patkányozással válaszoltok, baszhatjuk – szögezte le, beszéde végéhez közeledve, végül arra kérte a tömeget tegyenek kölcsönös fogalmat. – Megpróbáljuk jobban csinálni, mert lehet jobban. De ti is próbáljátok meg jobban csinálni. Legyen minden jobb – zárta mondandóját. Döme Zsuzsanna, a párt másik társelnöke végül nem lépett fel, helyette egy verset hallgathatott a folyamatos esőben, kitartóan álldogáló és látszólag jól szórakozó közönség. Amint vége lett a tömeg szivárogni kezdett, csak 50-100 ember maradt zenét hallgatni, és beszélgetni.

A tavalyinál valamivel kevesebb fideszes, több busz: úgy 8-10 ezer ember jelenhetett meg március 15-én szombaton a Múzeum körúton és környékén a 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulóján tartott állami megemlékezésen. Riport.