Képzeljék, megszólalt a telefon és a vonal végén Orbán Viktor jelentkezett.
OV: Karcsikám, tudom, évtizedek óta nem beszéltünk, de jó magyar ember vagy, szükségem van a tanácsodra.
ÉN: Nem vagyok magyar állampolgár, a Legfelső Tanács elbocsátott az állampolgárság kötelékéből 1965-ben. Nem akarok beavatkozni az ország belügyeibe.
OV: Nem belügyekről van szó, hanem ingatlanügyekről.
ÉN: Ebben viszont roppant ügyetlen vagyok. Öt éve szeretném eladni kis New York-i lakásomat, de nem találunk rá vevőt. Érdekel esetleg?
OV: Nem, egyelőre még itt maradok, bár lehet, hogy hamarosan menni kell. Ki tudja, mikor és ki tudja, hová?
ÉN: Pedig szép tornaterem és medence is van a házban, rád férne egy kis mozgás. Itt van előttem egy közös képünk 25 évvel ezelőttről, bizony nem vagy olyan karcsú, mint akkor. Ha készpénzben fizetsz, akkor kaphatsz tíz százalék kedvezményt.
OV: Azért hívlak, mert felhívott egy ingatlanügynök Washingtonból. Azt mondta, hogy Ukrajna hamarosan az övé lesz és egy részét nekem akarja eladni. Az ország egy másik része nem az övé, hanem moszkvai partneréé. Jobb, ha telefonon nem említek neveket.
ÉN: Sejtem, hogy kik lehetnek. Amerikai állampolgárságom ellenére nem vagyok tiszta hülye. Ha azokról szól ez a történet, akikre gondolok, vigyázz. Telefonon csak röviden ennyi: maffia. No, de mit ajánl ez az úgynevezett ingatlanügynök?
OV: Kárpátalját.
ÉN: Ne hülyéskedj! Ha azt megkapod, örökre kormányon maradsz.
OV: Wait a minute! Az ügynök tárgyal a lengyelekkel és a románokkal is. Nem adja ingyen!
ÉN: Nyögd már ki az árat!
OV: Ez még egyelőre bizalmas.
Rengeteget kér, mert állítólag a moszkvai partnere kap ötven százalékot. Szóval Kárpátalja a miénk lenne, cserébe övé a Balaton – új nevén Trumptó – az összes nyaralóval, nagy szállodákat építhetünk neki Siófokon, Füreden, és Trumptószárszón.
A Velencei tó orosz nevet kapna, ez bizony fájó, reszketve mondom, de Sztálin nevét viselné, ezt igénylik.
ÉN: Nem tudok szóhoz jutni.
OV: Mégis, mit javasolsz?
ÉN: Tisztázzuk, hogy én mit kapok a konzultációért. Bár állampolgár nem vagyok, de a szívem (és a gyomrom) magyar... Tehát kérek két rúd diósbejglit és két rúd mákosbejglit.
OV: Elfogadom, repül a bejgli.
ÉN: Tehát ezt javaslom. Fogadj el mindent. Ne alkudj. Magyarázd meg, hogy a részleteket személyesen kell letárgyalni. Jöjjön el az amerikai ingatlanügynök és moszkvai kollégája Magyarországra, hozzák a papírokat három nyelven. Őrökre nincs szükség, pisztolyaikat is hagyják otthon. Ne mondd meg nekik még, hogy a tárgyalás Tökölön, Budapest mellett lesz, ott, a katonai reptéren, ahol 1956. november elején Maléter Pált és küldöttségét a szovjetek csapdába csalták. A részleteket rád bízom, kivéve egyet.
OV: Ez a Tököl érdekes... De túl kíváncsi vagyok, mit hagytál ki a javaslatodból?
ÉN: Azt, hogy tartóztasd le mind a kettőt 24 órára. Írják alá, hogy Ukrajna független ország, beléphet a NATO-ba vagy az Európai Unióba, és ezt írd alá te is. Majd ezzel a függetlenségi nyilatkozattal a zsebedben foglald el Brüsszelt.
A beszélgetés itt véget ért. OV letette a kagylót. A bejgli nem érkezett meg.