A kokárdára már évek óta nehéz szívvel tekintek, amikor kisfiam ingére felbiggyesztem, ahogy iskolába indul megünnepelni március 15-ét. Ezek az ünnepek pont a nemzeti összetartozást kellene, hogy szolgálják. Erről már régen nincsen szó, mivel a sokat emlegetett árkok már nem is árkok, hanem brutális méretű szakadékokká nőttek, a szakadék alján lévő kanyargós út mellett a jelzőtáblák a polgárháború irányát jelzik. A magyar társadalom mintha két párhuzamos világban élne, ami még annyira nem is lenne baj, de hogy családokat, barátságokat feszítenek szét ezek a szakadékok, az már nem helyénvaló, pláne egy nemzeti összetartozást szimbolizáló jeles napon.
A tömegpszichózist a politika is nagyon jól ismeri, a világon sok helyen sokféleképpen tesztelik nap mint nap, és látszik, hogy működik. Pont úgy működik, ahogy a szakirodalom leírja, hogyan nem szabadna felhasználni ezeket az eszközöket, mert abból komoly problémák lehetnek.
Lázár János február közepén megmondta, hogy „a Fidesz visszatérőben van a valóságba”. Ennek nagyjából annyi esélyét látom, mintha egy végstádiumos daganatos betegre azt mondanák, hogy visszatérőben van a tokiói maratonra. Orbán Viktor ünnepi beszéde egyáltalán nem tükrözte azt, hogy elindultak volna a visszatérés útján. Továbbra is egy olyan buborékban élnek, melynek keleti széleit különböző ázsiai -isztánok és egy diktátor határoz meg, a nyugati széleit pedig egy törvényesen elítélt, a politikában elég szokatlan módszerekkel fenyegetőző multimilliárdos üzletember (és bűntársai) jellemeznek.
Orbán Viktor úgy tesz, mintha az Európai Unióba nem a magyar nép szeretett volna belépni huszonegy évvel ezelőtt.
Talán fel lehet állítani arra valamilyen mentálegészségügyi kórképet, ha valaki úgy viselkedik egy másik emberrel szemben, hogy amíg gyakorlatilag feltétel nélkül lophatja el a pénzét, addig minden rendben van, de amikor észreveszi az illető, hogy a másik meglopja és ezt szóvá teszi, kéri – mert más eszköze nincsen – hogy ezen a magatartásán változtasson és közben a pénzét a zsebéből a trezorba zárja, akkor a tolvaj ellene fordul és minden rossz forrásának őt kiáltja ki. De ne is szaladjunk ennyire előre!
Orbán Viktor továbbra is azt gondolja, hogy meghatározó hangja lett a világnak. Nem, egyáltalán nem vált meghatározó hanggá, hacsak nem olyan szempontból, hogy a világ nagy része befogja az orrát, ha megtudja, hogy valamilyen magyar állami vezetővel kell egy légtérben lenni. Talán nem véletlen, hogy a huszonhat tagállamból egyik sem áll Magyarország mellett a szavazásokon és olyan tárgyalásokra, ahol stratégiát kell alkotnia az EU-nak, Orbánt már meg sem hívják, mert nem tudják eldönteni, hogy szellemileg van-e probléma a magyar vezetővel, és/vagy szimplán árulója az európai egységnek.
