Virtuális és valós világokból építkeznek

Huszonkilenc Y-generációs, azaz 1980 után született művész munkáit mutatja be a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum: a főként absztrakt művekből álló válogatás a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kortárs gyűjteményéből érkezett. A kollekció nagyszabású, hisz több mint ezernégyszáz darabból áll, és a hatvanas évektől egészen a közelmúltig ível. – A bank gyűjteményének az otthonai a Magyar Nemzeti Bank épületei, a MNB Felügyeleti Központ, az egykori Postapalota, valamint a MNB Budai Központja – mondta a megnyitón Hamvai Kinga, a gyűjtemény gondozásáért felelős MNB Arts and Culture divízió vezetője. Hozzátette, a művek a bank munkatársainak a környezetét otthonossá, inspirálóbbá teszik, de a nagyközönség kevesebb alkalommal tud a kiállított tárgyakkal találkozni, ezért a divízió a gyűjteményt meg szeretné ismertetni a publikummal és a szakmával is. Egyfelől ezt a célt szolgálja a hivatalos honlap, melyen az egész gyűjtemény megtalálható, másfelől műtárgyakat is kölcsönöznek tárlatokra, és saját kiállításokat is rendeznek. Például 2022-ben többet is Budapesten, de voltak már Veszprémben, Győrben és Miskolcon, illetve külföldön is szerveznek tárlatokat, mint bécsi és a berlini Collegium Hungaricumban, illetve a Török-Magyar Kulturális Évad keretében két nagy kiállításuk volt Isztambulban és Ankarában. Hamvai Kinga másrészt kiemelte, hogy a mostani, Y-generációs alkotókat bemutató tárlat az eddigi kiállítások közül a legnagyobb számú művészt mutatja be.

De mi is jellemzi a magyar Y-nemzedék alkotóit? Például, hogy gyerekkorukban fokozatosan ismerkedtek meg a számítógéppel és az internettel, illetve hogy hatott rájuk a fogyasztói társadalom, hisz már fiatalon számos reklámmal és termékkel szembesültek. Művészként sokuk szintén él a számítógép adta lehetőségekkel, például képalkotó szoftverekkel dolgozik, az internetről inspirálódik, míg az elkészült műveket vagy magát a munkafolyamatot a közösségi médián keresztül osztja meg, miáltal felhívja magára a külföldi galeristák és műgyűjtők figyelmét is, vagyis részese lesz a nemzetközi művészeti életnek. A teljes kép azonban ennél sokkal árnyaltabb, erre mutat rá a kiállítás kurátora, Rieder Gábor azzal, hogy a műveket kilenc szekcióban mutatja be.

A Popgesztus című teremben például olyan alkotókat láthatunk, akiknek a művészetére hatott a számítógépes leképezés: Kusovszky Bea művein a képernyő sávjai op-art hatást keltenek, míg Szentgróti Dávid a digitális képalkotó szoftvereket idézi meg a különféle irányokba cikázó, színes vonalaival. A Klónok arca című részleg szintén összefügg a 3D szoftverekkel, melyekkel pillanatok alatt sokszorosítható egy-egy képelem, motívum: erre játszik rá Melkovics Tamás is az egymásba építhető, alumíniumelemekből álló szobraival vagy Batykó Róbert a Clone című olajlépével, melyen maga a clone (klón) felirat is sokszorozódik.

Az Ipari geometria című szekció a fogyasztói társadalom kiüresítő voltát idézi meg. Varga Ádám színcsíkokból felépülő akrilképei a nyomdászatban használatos, négy alapszínből (cián, magenta, sárga és fekete) álló CMYK-színkódokkal operálnak, míg Felsmann István legóból építi meg absztrakt képét, Nemes Márton munkája pedig faelemekből áll, melyeket a művész egy készen vett spaniferrel tart össze.

A művészek azonban nemcsak a virtuálisra és a fogyasztói világra reflektálnak, de magára az emberi létezésre is. A Hétköznapi paralízis című részben Szabó Menyhért Pandóra című, nagy méretű, rózsaszín arcmaszkját a művész például szándékoltan gyűrte meg, így fejezve ki a napjaink világában egzisztáló egyén szorongását, míg Góth Martin fekete hátterű képén kialvatlan vagy tudatmódosító szerektől megfáradt szemek néznek a befogadóra.

A kiállításon a legtöbb női művész egyszerre a Testvirágok című egységben tűnik fel, melyben a nőiség, a termékenység és az erotika kap szerepet. Gáspár Annamária hímzett textiljein az anyaságról mesél, míg Balázs Nikolett hulladékokból épített szobrai és Barabás Zsófi színfoltokból felépülő festményei elvont módon beszélnek a nőiségről.