Trump romjai, Putyin sikere

Oroszország eredetileg gyors sikerben reménykedett, nem számítottak arra az ellenállásra, amibe ütköztek. Így mostanra a többször újrahazudott célokat hajszolva az agresszor pont azokat a területeket tette lakhatatlanná, azokat a településeket bombázta romhalmazzá, ahol Ukrajna orosz-ajkú lakosai éltek békében a hívatlan felszabadítók érkeztéig.

Kevesen gondolták, hogy még 2025-ben is a frontról jövő híreket fogjuk olvasni. Igaz, voltak szakértők, leginkább a hadtudományok világából, akik rideg számításaikra támaszkodva megmondták, hogy Oroszország a teljes hadigazdálkodásra átállva akár 3-4 évig is képes lesz folytatni a háborút. Most felcsillanni látszik egy törékeny tűzszünet reménye, így lehetőségünk van átgondolni: valójában mit is okozott eddig Putyin háborúja? Mit ért el Moszkva, és mit Kijev, mi vár Európára és milyen világra ébredünk holnap?

Ezt nem azért tették, mert annyira csodásan sikeresek, és szerényen akarják kezelni a fényes eredményeket. Erről szó sincs, aminek bizonyítékául olyan tényeket tudunk felsorakoztatni, melyek önmagukban is leleplezőek.

Hogy Putyin bajban van, már abból lehetett tudni, hogy feladva minden büszkeségét, katonai együttműködésről, magyarán fegyverszállításokról állapodott meg Észak-Koreával és Iránnal. Később ez csak fokozódott, amikor megjelentek Kim katonái a fontvonal oroszországi szakaszán. Vagyis ott, ahol a legégetőbb volt, bármi áron, még a tűzszüneti tárgyalások megkezdése előtt felmutatni valamilyen hadisikert. Ugyancsak árulkodó, hogy Putyin a mai napig nem merte meghirdetni a szélesebb körű mozgósítást. A modern kori Oroszország történetében példátlan helyzet állt elő: Moszkva pénzért harcoló, zsoldos katonákkal vívja birodalmi célú háborúját. Sorkatonákat fél beküldeni a húsdarálóba, a pénzért meghalni vállalkozók száma viszont drámaian megcsappant. A háború korábbi szakaszában még 150-300 ezer rubel aláírási díjat fizettek szerződéskötéskor. Mára ez az összeg a tízszeresére ugrott és elérte a 3 millió rubelt, ami napi árfolyamon számolva 13,5 millió forintot jelent. Kegyetlen őszinteséggel mutatja ez a csillagászatira duzzadt összeg a háborúpárti lelkesedés hiányát. Vagyis még a totális háborús agymosás sem tudta kiirtani az emberekből az élni akarást.

Az, hogy nehezebbé vált a gyorsan fogyó állomány pótlása új ágyútöltelékekkel, nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne lennének jelentkezők. A 150 milliós országban ez nem jelenthet gondot, mivel a lakosság harmada, egyes depresszív régiókban a polgárok több mint fele kilátástalan adósságcsapdában várja a fényes jövőt. Az orosz statisztikai hivatal korábbi, még nem titkosított adatai szerint ez igaz az átlagjövedelmük alapján középosztálynak minősíthető lakosok többségére is. Ennek leginkább azért van nagy jelentősége, mert oktalanná teszi azok reménykedését, akik a hadra fogható férfiak hiányától remélték Putyin birodalmi éhségének a csökkenését.

A társadalom ilyen szintű elfogadó passzivitása mindenképp az orosz elnök birodalmi politikájának egyik vitathatatlan sikere. Erre nagy szüksége is van, mivel a háború hivatalosan zászlóra tűzött céljai közül egyik sem valósult meg. Sőt, ha felidézzük a 10 évvel ezelőtti Oroszországot, akkor egy nemzetközi tiszteletnek örvendő katonai és gazdasági nagyhatalmat, a világ vezető államai együttműködésére alkalmas partnert láthattunk. Ehhez képes mára az ország korábbi önmaga sápadt árnyékává vált. A nemzetközi piacokat, a nagy gazdasági folyamatokat nem képes befolyásolni, Moszkva teljesen alárendelt szerepet játszik az Egyesült Államokhoz és Kínához képest. Kiszolgáltatottsága már szinte kínos, ezért, hogy komolyan vegyék, kénytelen úton-útfélen a szovjet korszakból megörökölt nukleáris fegyverarzenáljára hivatkozni. Részben ennek vagyunk most tanúi, köszönhetően Donald Trumpnak. Az amerikai elnök megtette azt a szívességet, hogy kiengedte az elszigeteltségből a háborús bűnökkel vádolt orosz államfőt.

A kulisszák mögötti egyezkedések után kedden lezajlott az a telefonos tárgyalás, ami sokak vágyaiban első lépésként el kellett, hogy vezessen a 30 napos tűzszünethez. Az ukránok már korábban elfogadták Washington kezdeményezését, így most Moszkván volt a sor, hogy fejet hajtson Trump akarata előtt. Már, ha volt neki akarata, mert mint kiderült, béketervet nem sikerült összeraknia. Előzetesen Putyin is igent mondott, de ezt olyan feltételeket sorolva tette, amelyek elfogadhatatlanok Ukrajna számára.

A magát csodás, Nobel-békedíjra érdemes tárgyalónak gondoló Trump úgy vágta át a gordiuszi csomót, hogy az erővel kényszerítés taktikáját leginkább az áldozatra alkalmazta. A második fehér házi periódusát viharos aktivitással indító manhattani ingatlanspekuláns hazájának aranykor eljövetelét, a világnak meg a háborúk gyors lezárását, egy új, békés időszakot ígért. A jól hangzó kampányszövegek után a valóság sokkal ridegebbnek látszik. Az aranykor közeledte minden jel szerint későbbre halasztódik, mivel az illegális bevándorlók látványos deportálásán kívül leginkább a szövetségi állami hivatalok működésének lebontásától hangos az amerikai belpolitika. Washingtonban többen is úgy fogalmaztak, hogy míg az ukrán frontról füstölgő romok képeit láthatjuk, addig az amerikai fővárosban a politikai romjai válnak természetessé.

A nagy béketeremtés folyamatát sikerült azzal indítania, hogy pár hét alatt lerombolta a globális egyensúly egyik tartópillérét, az euroatlanti biztonsági és gazdasági szövetségi rendszert. Formálisan a NATO még létezik, azonban a szervezetben eddig kulcsszerepet betöltő Egyesült Államok egyértelművé tette európai partnereinek, hogy leginkább magukra számíthatnak, biztonságuk szavatolását oldják meg saját körben. Ezek ismeretében kár szépíteni: mindaz, ami jól-rosszul, de a világbékét garantáló biztonsági rendszerként működött, romokban hever. Washington sorra lép ki nemzetközi szervezetekből, együttműködésekből. Az ENSZ már a látszat szintjén sem tölti be azt a szerepet, amiért létrehozták. Miután a Biztonsági Tanács egyik állandó tagja, az atomhatalom Oroszország a kizárás kockázata nélkül indíthatott világégéssel fenyegető háborút Ukrajna ellen, a szervezet ebben a formájában elvesztette létjogosultságát. A Trump által elindított világpolitikai újratervezés Ukrajna mellett legkényesebben Európát érinti. Azt az Európát, amelyet nem csak mint kontinenst, de inkább mint szövetségest és mint a háború által leginkább érintett gazdasági és politikai szövetséget hagytak ki az egyeztetések folyamatából.

Trump keddi, közel két és fél órás telefonos megbeszélését az orosz elnökkel mindkét fél igyekezett nagyon eredményesnek értékelni. Orosz szempontból az is volt, mivel a másokkal rendkívül határozott, sőt leginkább agresszíven tárgyaló amerikai elnököt sikerült Putyinnak a remélt azonnali 30 napos átfogó tűzszünet helyett egy többcsatornás, összetett egyeztetési folyamatba belehúzni. Természetesen történtek gesztusok, bejelentések fogolycseréről, sebesült foglyok átadásáról, hajózási útvonalak biztonságáról, és arról, hogy „a békés rendezés irányába tett első lépésként a felek felhagynak az energetikai és infrastrukturális létesítmények elleni támadásokkal”.

Ám Trump felől nézve a nagy tárgyalónak nem sikerült elérnie, amit tervezett. Az Ukrajna és az európai szövetségesek nélküli haladás sikere kétséges. Putyin viszont minden túlzás nélkül azzal is sikert tud elkönyvelni, hogy világpolitikai jelentőségű témakörök megvitatásába csalogatta be washingtoni partnerét.

Trumppal a közel-keleti rendezésről, Irán féken tartásáról, és a stratégiai fegyverzetek kontrolljáról egyeztettek, vagyis úgy, ahogyan régen a nagyok.