Március tizenötödikén felvidéki magaslaton, lakókocsiból kémlelni az Alacsony-Tátra szürke felhőkbe bugyolált vonulatait – nem feltétlenül tartozik a forradalmi cselekmények közé. Aminthogy a kertészkedés, a családi kirándulás, a mosoly, a figyelem, a szeretet sem, mégis szebb az élet velük. A fülkeforradalomnak amúgy is fülkeforradalommal kell megálljt parancsolni, legalábbis most ez a deal. A fülkeforradalom egyszerű művelet. Sokan elmennek, és ugyanarra szavaznak: mégis éljünk inkább normális országban. Betegben nemegyszer próbáltuk, nem volt jó. Igazából semmi mást nem kellene mondania a kiválasztottnak, minthogy „bár nem akartam, de mégis én lettem az eszköz a NER szétabriktolására. Nem a következő harminc évre választotok, hanem a negyedik magyar köztársaság megalapozására. Én visszaadni jöttem. Visszaadni a szabad és tisztességes választás, a szabad és kiegyensúlyozott tájékoztatás és a szabad véleménynyilvánítás jogát. Vegyétek, és hozzatok jó döntéseket!”
Balassi, hamu, kőszikla
„Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét, Sok hitetlenségét, undok fertelmességét, Töröld el rútságát, minden álnokságát, könnyebbítsd lelkem terhét!” – Balassi Bálint zólyomi emléktáblája előtt időzve március idusán, pillanatig sem hihetjük, hogy túlzó lett volna a dúsgazdag felvidéki protestáns család fiának kétségbeesett esdeklése. Balassit a reneszánsz líra első magyarul verselő, nagy műveltségű költőjeként (kilenc nyelvet bírt), és a végvári vitézi élet törökverő katonájaként ismerhetjük pompás énekeiről, de a legkevésbé sem gondolhatjuk, hogy maga volt a jóravalóság és a szentéletűség. Csélcsap és bajkeverő fiatalembert kellett elviselnie kora közönségének. És ez nem is mindig sikerült. Zólyom és Selmecbánya polgársága egy ízben például egy fiatal özvegyasszony elleni erőszakkal vádolta meg az akkor a húszas éveinek a végén járó szó- és kardforgatót. Igazul vagy nem, ki nem deríthető, de a vádlók ellenszenve maximálisan tapintható benne.
Nagyon messze nem kell menni okokért: költőnk világéletében utolérhetetlen vágyat érzett arra, hogy más asszonyának csapja a szelet, máskor szíve aktuális hölgye benne keltett csélcsap érzeteket. Bárhogy is, az utókor igen hálás lehet báró gyarmati és kékkői Balassi (eredetileg Balassa, Balázsa), különös tehetségének, miáltal örökké bajba került, és szívfájdalmait dallamos, belső rímes (Balassi-strófa) versben örökítette meg. „Nagy kövek hamuá s hamu kősziklává nagy idővel lehetnek; Jó hírnév, dicsőség, angyali nagy szépség idővel porrá lesznek…” – hogy ismét az állhatatos renomérombolásból vegyünk (s végtére nagyon is plasztikusak legyünk) példát.
A költőre nem akárkik voltak hatással odahaza és a nürnbergi egyetemi időkben. Nevelője Bornemisza Péter prózaíró, zólyomi udvari evangélikus lelkész lett egy ideig, akitől számos fordulatos szökést is elleshetett. Amikor az eretnekség vádja miatt is szoruló Bornemiszát Az ördögi kísírtetek című könyve miatt, a vacsorától felállítva elhurcolták és áristomba tették, azután az ablakon át, kosárban leeresztve szöktették meg. Ilyen szöktetéstudomány járhatott a fejében Balassinak is, amikor a lelke lángra gyúlt gyerekkori barátja, Losonczy Anna iránt. A nevezett hölgy ugyanis Ungnád Kristóf egri várkapitány felesége volt éppen, ami nem rántotta görcsbe a költő ujjait: szabályos verssorozattal árasztotta el az asszonyt, és a kedvéért egri katonai szolgálatra jelentkezett. Pechére-szerencséjére választottja férjét horvát bánná nevezték ki. Miután lengyelországi bánatűző útra nem kapott haditanácsi engedélyt, maradt ötven lovas kapitánya harmincöt évesen Egerben. Féktelen kicsapongásokkal sajdított vitézségbe fojtotta eztán a bánatát, két végvári portya között a női lelkek húrjait pengetve az annalesek szerint.
Francisci-Rimavsky-kép
Zólyom várát az 1300-as évek utolsó harmadában Nagy Lajos gótikus vadászkastélynak építtette. Nem akármilyen magaslaton, a helyén korábban is vár állott, falai között hunyt el 1095-ben I. László. Mai reneszánsz stílusát a XVI. században adták az építőmesterek. A település Mátyás és Beatrix egyik kedvenc kirándulóhelyeként is nevezetes. Bocskai István, aztán Bethlen Gábor foglalta el, 1620-ban itt őrizték a Szent Koronát, Bethlent az itteni országgyűlésen koronázták magyar királlyá. I. Rákóczi György szállásául szolgált a kuruc időkben, Bercsényi itt futamította meg a császári hadakat. Az Eszterházy család tulajdonából került vissza a kincstárhoz, ma pedig a Szlovák Nemzeti Galéria egysége.
Az elmúlt 50 évben több mint 140 kiállítást rendeztek a zólyomi várban, amely a régió kulturális életének központjává vált. A korábban reneszánsz pártázatos stílusban átépített vár felújításának ötvenedik évfordulóján nyílt tárlat az első emeleten, amelyet a várkápolnakarzaton lehet megközelíteni. Az experimentális gyűjtemény az ókortól a közelmúltig mutatja be a galéria alkotásait, festményeket, karikatúrákat, szobrokat, monumentális falrajzokkal és installációkkal reflektálva a művekre. Andy Warhol és František Xaver Messerschmidt mellett Ladislav Mednyánszky, vagyis Mednyánszky László XIX. századi festőművész is szerepel a falon, aki a Magyar Királyság trencséni szegletében született szlovák faluban, és északi szomszédaink szlovák-magyar alkotóként ismerik.
Peter Michal Bohuň festménye, felesége, Klonkay Žofa portréja eredetiben szerepel a tárlaton. Leghíresebb képe Ján Francisci-Rimavsky százados portréja, amely a szlovák felkelés idején készült. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc időszakának keveset emlegetett összecsapása a Magyar Királyság és a Szlovák Nemzeti Tanács között történt meg. A délszláv és román nemzetiségi mozgalmakhoz képest a tömegtámogatottsága elenyészett, a modern szlovák nemzettudat akkoriban még épp csak éledezett. A szlovák lakosság többsége ez idő tájt megelégedett az áprilisi törvényekkel és a Batthyány-kormány felső-magyarországi intézkedéseivel, köztük a vetőmagosztással, amely az előző évi éhínségre reagált. 1848. szeptember 18-án indult a fegyveres felkelés. Mivel a szlovák renitensek és önkénteseik nem rendelkeztek katonai tapasztalatokkal, a nekik küldött osztrák támogatás pedig nem volt elégséges, a Batthyány-kormány a felkelés leverését a helyi nemzetőrökre bízta, vezetőit pedig császárpárti agitátoroknak tekintette. Ugyanekkor a magyar honvédsereg több tízezer szlovák honvédet tudott maga mellé állítani, akik végigharcolták a szabadságharcot. Komplikált idők.
Halusky háborúval
Besztercebányán a metsző szélből feltétlenül haluskyvásárlásba célszerű menekülni. A juhtúrós, pörcös sztrapacskából egy tisztes adagot 9 euróért lehet elsajátítani még a világörökség pazar épületeivel szegélyezett főtér egyik éttermében is. Távolabb lehet ez jóval kevesebb is. A sok korsó sört a szlovák kollégáknak hagytuk meg a járművezetés arrafelé is vonatkozó szabályzata értelmében. A másik közeli bányavárosban, a középkori ezüstkészletéről nevezetes Selmecbányán egy sokkal szebben csillogó ékkövet, Mikszáthot keresünk. Az evangélikus líceumnál érjük tetten, a néhány éve felújított épület lakói régóta büszkék rá, hogy az iskola növendéke volt. Ezt emléktábla hirdeti, ahogy Petőfi és Christian Doppler osztrák matematikus és fizikus örökét is, mindketten megfordultak az ódon falak között. Doppler a természettudományokat igyekezett népszerűsíteni, és olyanokat mondott például, hogy ha „egy fénylő tárgy a fénysebességhez képest értékelhető sebességgel közvetlenül közeledik a megfigyelőhöz vagy távolodik tőle, akkor ennek a mozgásnak a fény színének a megváltozása a következménye.” Ezt a jelenséget vöröseltolódásként ismerjük (távolodáskor), és kékeltolódásként (közeledéskor).
Ízlések és pofonok, de mennyivel kevésbé hoz ez lázba minket, mint a szabadság és szerelem rajongója! Petőfi egy évet töltött Selmecbányán 1838–1839-ben. A mai ötödik osztályba iratkozott be, és önmagát két évet öregítve 17 évesnek vallotta magát. Úgy is igyekezett viselkedni: nyugalmazott kamarahajdú szállásadója, bizonyos Proszperíny iszákosként és iskolakerülőként emlékezett meg róla sokasodó iskolai feljelentéseiben. Boleman István líceumigazgató kicsit árnyaltabban látta a lánglelkű ifjút, az alábbi szavakkal illetve: „ule lurco Petrovits hocscivit”, vagyis Petrovitsból egykor még költő lesz (de azért minden tantárgyából hármasra értékelte.) A Hűtelenhez című verse ebből az időből való, és egyáltalán nem a tanulói előmenetelen búsong. „Isten véled hát örökre, édes / Tárgya hő szivemnek, ah negédes / Csalfa Emma! isten véled hát! / Majd ha egykor értem, szinte árva, / Eljösz, éjszaknak havát bejárva, / Megleled hű Múzsafid porát.” Ez a felvidéki levegő rendesen igénybe vette korabeli poétáinkat.
Selmecbánya és környéke a II. világháború és a hidegháború emlékét sem feledi: szabadtéri vándorkiállítás emlékeztet ezekre a pozsonyi amerikai és brit nagykövetségnek, valamint az Emlékezés és Szolidaritás Európai Hálózatának támogatásával. Besztercén volt 1944-ben a szlovák nemzeti felkelés központja, a városban székelt az SNP politikai és katonai parancsnoksága, a Szabad Szlovák Műsorszolgáltató, a közeli repülőtéren szovjet, amerikai és brit repülőgépek szálltak le delegációkkal, katonai küldetésekkel, lőszerekkel. A kommunistaként a prágai tavasz kulcsfigurájaként működő Alexander Dubček is feltűnik a paravánokon. A politikus 1968-ban megpróbálkozott a kormányzás liberalizálásával és az „emberarcú szocializmus” megteremtésével. Megpróbálta biztosítani a szovjeteket arról, hogy továbbra is baráti viszonyban van Moszkvával, a reformok pedig belügyek. Augusztus 21-ig hittek neki, amikor a szovjet erők bevonultak Prágába (némi kádári magyar segédlettel), és Dubčeket egy katonai repülőgép padlójához láncolva Moszkvába szállították. Hosszú történet ez is, aminek 1989-ben bársonyos forradalom vetett véget Václav Havellel, aki a V4-eket alapította magyar részről Antall Józseffel. Ismerős történetek. Voltak rossz oldalon a szlovákok is. Jelenlegi politikai berendezkedésük arra példa, hogy a korrupció és a populizmus (vagyis a gőgös és féktelen hatalomvágy) nem csupán a szélsőjobboldal barátja, Ficóval megy ez szélsőbalról is. Erodálódik is, ahogy kell, a heti hírek szerint. Ahogy a fosztóképzős, illiberális magyar oroszkapcsolata is, minden, kőbe vésett március tizenötödikével.
