Magyarország;Újpest;Demokratikus Koalíció;időközi választás;Varju László;

Varju László vasárnapi győzelme papírformának tűnik: kétszer simán hozta a körzetet, a Tisza nem indul, fideszes ellenfele már kétszer kikapott

2026-ra fordul Újpesten a Demokratikus Koalíció, de a vasárnapi győzelem még kevés lehet a túléléshez

Varju László vasárnapi győzelme papírformának tűnik, 2018-ban és 2022-ben simán hozta a választókerületet, a Tisza Párt pedig ettől a versenytől még távol marad

Csak a Demokratikus Koalíció számára van tétje az újpesti időközi választásnak. Nekik ez már 2026-ról szól – nyilatkozta lapunknak Ember Zoltán Levente. Az Iránytű Intézet elemzője hozzátette: a párt vasárnapi sikere jövőre ugyanakkor még kevés lehet a túléléshez.

Az időközi parlamenti voksolást azért kellett kiírni, mert Varju László lemondott a mandátumáról. A DK-s képviselőt a momentumos Fekete-Győr Andráshoz hasonlóan garázdaságért ítélte el a Kúria, miután 2018 telén biztonságiakkal „dulakodott” az MTVA-székházban. Varju nem várta meg, míg összeférhetetlenség miatt megfosztják a képviselőségtől, és lemondással adott esélyt magának az újrázásra. Vasárnapi győzelme papírformának tűnik, mivel 2018-ban és 2022-ben simán hozta a választókerületet, a Tisza Párt pedig ettől a versenytől még távol marad. A fideszes Renge Zsolt személyében Varju László ráadásul olyan ellenfelet kap, aki az elmúlt két önkormányzati választáson kikapott.

„A DK beárazta az újpesti sikert, sőt, a jövő évi megméretésre készül. Egy esetleges vasárnapi győzelemmel azt kommunikálhatják: Magyar Péter ide vagy oda, ők továbbra is potens kihívói a Fidesznek” – vélekedett lapunknak Ember Zoltán Levente. Az ellenzéki választók azonban tudják – folytatta a szakértő –, a Tisza most nem indult a körzetben, a DK kampánya így nem tartja vissza őket attól, hogy jövőre más jelöltre voksoljanak Varju ellenében.

Kérdés persze, hogy a Fidesz győzhet-e, ha 2026-ban több ellenzéki aspiráns áll rajthoz Újpesten, vagy a főváros más kerületeiben. Az Iránytű elemzője úgy vélte, ez nincs feltétlenül így, a kormánypárt támogatottsága ugyanis Budapesten beszakadt.

– Eközben éppen az „óellenzék” nevelte arra a szavazóit, hogy nem pártokhoz, hanem az esélyhez kötődnek. Hiába áll rajthoz DK-s induló, ha a kormányváltás esélyét a Tisza jelöltjében látják, akkor vélhetően rá húzzák majd az ikszet. Ahogy most a Tisza híján Varju Lászlóra fogják vasárnap 

– fogalmazott. Az elemző lapunknak Zuglót hozta példaként: itt a tavalyi polgármester-választáson sem a fideszes jelölt ki győztesen a momentumos Rózsa András és az MSZP-s Horváth Csaba vetélkedéséből.

A DK-n és a Fideszen kívül egyébként más indulók is akadnak Újpesten. Balog Csaba személyében többek között jelöltet állít a szélsőjobboldali Mi Hazánk, de szintén ringbe száll a Munkáspárt és a kétes gazdatüntetésekkel elhíresült, legutóbb Orbán Viktor március 15-ei beszédén trombitáló Szabó Bálint. „Ők a láthatóságért küzdenek, semmit nem befolyásolnak” – mondta Ember Zoltán Levente. A szakértő szerint leginkább a Mi Hazánknak áll érdekében, hogy életjelet mutasson. A szélsőjobboldali pártot még esélyes parlamenti bejutónak mérik, de az elmúlt időszakban a Fidesz és a Tisza is szavazókat szívott el tőlük. „Egy két blokkra szakadó pártrendszerben ráadásul kevesebb babér terem a kicsiknek, hiába mondják, hogy ők a harmadik út” – fogalmazott a szakértő.

Mára már több mint 400 millió forintnyi adományt szállított Ukrajnába a Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítvány. A szervezet alapítójával, Trautmann Balázs katonai szakújságíróval beszélgettünk.