Magyarország;nyugdíj;felmérés;Publicus Intézet;

A nyugdíjasok 22 százaléka nagyon nehezen, nagy lemondások árán jön ki a pénzéből

Nem elég a magyar nyugdíj, csak a megkérdezett idősek egyötöde állítja, hogy könnyen megél a havonta kapott összegből

A megkérdezettek 77 százaléka szerint nem az áfavisszatérítéssel, hanem más módon kellene javítani a nyugdíjasok anyagi helyzetét, a nyugdíját még a fideszes szavazók több mint fele is kevésnek tartja. Az emberek egy százaléka gondolja úgy, a nyugdíjasok anyagi helyzete már így is jó, nem is kell rajta javítani. Felmérés. 

Tízből nyolc ember szerint ma Magyarországon a nyugdíjasok többsége számára a nyugdíj összege nem, vagy „inkább nem” elegendő arra, hogy kényelmesen megéljenek belőle – derült ki a Publicus Népszava számára készített, márciusi reprezentatív kutatásából. A legpozitívabban a Fidesz szavazói gondolkodnak a nyugdíjakról, közülük 52 százalék gondolja kevésnek az ellátást, az ellenzékiek körében ez 95, a bizonytalanoknál 84 százalék.

A kutatásban megkérdezett nyugdíjasok 19 százaléka állította, hogy könnyen megél a havonta kapott összegből, az 53 százalékos többség viszont csak odafigyeléssel, spórolással él meg a juttatásból. Tízből két nyugdíjas (22 százalék) viszont nagyon nehezen, nagy lemondások árán jön ki a pénzéből, további 7 százalék pedig nem boldogul anyagi segítség nélkül.

Orbán Viktor februári évértékelő beszédén jelentette be, hogy a nyugdíjasok számára visszatérítik majd az áfa összegét a zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek esetén. Ez azokra a termékekre vonatkozik majd, amelyek áfája magasabb 5 százaléknál, vagyis magára a tejre nem, csak az abból készült más élelmiszerekre. A rendszer októberben indul majd a tervek szerint, és az első bejelentés óta kiderült, hogy a visszatérítésnek lesz egy 15 ezer forint körüli felső határa. A nyugdíjasok egy kártyán regisztrálják majd, mennyit vásároltak az érintett termékekből, és mennyi áfa jár nekik vissza a következő hónapban érkező nyugdíjjal együtt. Ezzel az intézkedéssel az emberek 35 százaléka ért egyet, további 9 százalék pedig inkább egyetért, 48 százalék viszont egyértelműen a nemet jelölte meg. A visszatérítés a kormánypárti szavazóknak tetszik a leginkább, 86 százalékuk egyetért az idősek ilyen módon való támogatásával, ez az arány az ellenzékiek között már csak 21, a bizonytalanoknál 38 százalék.

Ugyanakkor az 55 százalékos többség szerint mindez nem fog érdemben javítani a nyugdíjasok helyzetén. 36 százalék gondolja, hogy kis mértékben, 7 százalék pedig hogy érdemben javulhatnak ettől az anyagi viszonyaik. Ez utóbbi álláspont az ellenzékiek körében egyáltalán nem jelenik meg, körükben 79 százalék nem gondolja, hogy a nyugdíjasok helyzetén javítana ez az intézkedés, ebben szinte kizárólag a Fidesz szavazói hisznek (akiknek köreiben viszont felülreprezentáltak az idősek).

Összességében a magyarok 77 százaléka szerint inkább más módon kellene javítani a nyugdíjasok anyagi helyzetét, 19 százalék szerint viszont ez egy jó intézkedés. Az emberek egy százaléka pedig úgy gondolja, a nyugdíjasok anyagi helyzete már így is jó, nem is kell rajta javítani. Ebben a kérdésben is a kormánypárti szavazók között vannak a legtöbben, akik ezt egy jó intézkedésnek tartják – minden második fideszes így gondolja, 43 százalékuk viszont más intézkedésekre lenne szükség. Az ellenzékiek 94, a bizonytalanok 83 százaléka más megoldásokat várna a kormánytól az idősek anyagi helyzetének javítására.

Bár egyelőre nem tudni egészen pontosan hogyan fog működni a rendszer a gyakorlatban, várható, hogy a nagy boltok és áruházak előnybe kerülnek a kisboltokkal és piacon árusítókkal szemben, hiszen a kártyák kezelésének valószínűleg lesznek bizonyos technológiai feltételei, amelyeknek meg kell felelni. Emellett az őstermelők jellemzően nem áfaalanyok, így a tőlük vásárolt áru után nem is lehet majd visszatérítést igényelni. Így könnyen elfordulhat, hogy a nyugdíjasok áfavisszatérítése csökkentheti a termelői piacok forgalmát, az őstermelők és a kistermelők bevételeit, ami áremelkedéshez vezethet – ezt az emberek 58 százaléka érdemi problémának tartja. 9 százalék úgy gondolja, ez a cél érdekében elfogadható áldozat, az emberek majdnem negyede szerint viszont ez nem gond.

Ez utóbbi vélemény a kormánypárti szavazók harmada osztja, az ellenzékiek és a bizonytalanok sokkal jobban aggódnak a kistermelőkért. Érdekes módon éppen a budapestieket aggasztja leginkább a sorsuk (69 százalékuk szerint ez egy érdemi probléma), legkevésbé pedig a községekben élőket (48 százalék). A nyugdíjasok közel fele, 45 százalék mondta, hogy rendszeresen szokott termelői piacon, kistermelőknél vásárolni, 29 százalék ritkán fordul meg ilyen kereskedőknél, 26 százalék pedig nem szokott ilyen helyen vásárolni.

További kérdés az ősszel induló rendszerrel kapcsolatban, hogy vajon szükséges lesz-e a nyugdíjasok jelenléte a vásárlásnál ahhoz, hogy a kedvezmény érvényesíthető legyen. Minden negyedik nyugdíjas helyett rendszeresen szokott más boltba menni, további 14 százalékuk esetében pedig ez ritkán, de előfordul. Emellett vannak olyanok is az idősek között (6 százalék), akik rendszeresen, további 17 százalék pedig ritkán vásárol olyanok helyett, akik nem nyugdíjasok. Ez akár visszaélésekre is lehetőséget adhat, bár a visszaigényelhető összeg maximuma miatt jelentős kár nem érheti emiatt az államot. Annál is inkább, mert ahhoz, hogy 10-15 ezer forint áfát vissza lehessen igényelni, 50-70 ezer forintot kellene elkölteni ezekre a termékekre egy hónapban. A Publicus kutatásában megkérdezett nyugdíjasok közül csak minden tizedik költ 50 ezer forintnál zöldségre, gyümölcsre és tejtermékre, 53 százalék viszont legfeljebb 20 ezer forintot ad ki ilyesmire, ezen belül 8 százalék maximum 3000 forintot szán erre.


Támogatott Tisza-ígéret

A Tisza Párt ígérete szerint ha kormányra kerülnének, azonnal 5 százalékra csökkentenék a gyümölcsök és a zöldségek áfáját, majd az összes egészséges és végül minden alapvető élelmiszer áfakulcsát is. Ezt a tervet a magyarok 73 százaléka támogatná, 23 százalék pedig ellenzi (4 százalék nem válaszolt). A Tisza szavazóinak 98, az összes ellenzékinek 94 százaléka értene egyet ezzel a lépéssel, a Fidesz szavazóinak körében ez 39, a bizonytalanoknál pedig 76 százalék.

Úgy sejti, azok állhattak rajta ilyen módon bosszút, akiknek állatvédői tevékenységével szerzett kellemetlen perceket.