Úgy tudjuk: januárra visszamenőleg emelik a járóbeteg, a kórházi aktív és krónikus alapdíjakat. (Korábban Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója egy konferencián arról beszélt a kórházi ellátás 198 ezer forintos alapdíja 210 ezerre, a járóbetegellátás pontforintjainak értéke 1,98 forintról 2,10-re emelkedhet.) A díjemelések közé azonban a Gazdasági Kabinet ülésén bekerült az élelmezési norma emelése is, így ez – forrásaink szerint - módosíthatja az eredeti javaslatot.
A 150 milliárdos többlet kiosztását tavaly óta várják az intézmények, Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár több fórumon is jelezte, hogy a pénz havi 12,5 milliárdos részletekben érkezik. Az összeg a 2025-ös költségvetésnek is része, ám eddig még egyetlen fillér sem jutott el a betegellátókhoz. Ez azért is probléma, mert az éveleji 104 milliárdos tartozás rendezés ellenére az év első két hónapjában dinamikusan újratermelődik adósság. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára úgy vélte, ha az adósság havonta 15-19 milliárddal nő, így a havi 12,5 milliárdos többlet már kevés lesz az eladósodás megállítására.
Megjelent a kormányrendelet, csaknem százmilliárddal próbálják törleszteni a kórházak adósságátA jövő hónapban csaknem 100 milliárd forinttal csökkenhet a kórházak tartozása