Matolcsy György;MNB alapítványok;

Aranykor

Február utolsó napjaiban összegyűlt a pénzügyi elit és a jegybank stábja a Magyar Nemzeti Bankban, hogy méltóképp elbúcsúztassák a 12 évig regnáló Matolcsy György jegybankelnököt. A rendezvényen még egyszer utoljára Matolcsy saját magát fényezte, nemes egyszerűséggel a jegybank második aranykorának titulálta az elnöksége idejét, és biztos, ami biztos, még egy könyvet is összedobtak számára. A „12 év a stabilitás szolgálatában” című könyv egy kordokumentum, amely felidézi az MNB elmúlt tizenkét évének erőfeszítéseit, amelyek a hazai gazdasági és pénzügyi környezet stabilitásának megőrzése köré összpontosultak – olvasható a „bensőséges ünnepségről” kiadott MNB-közleményben. Nem tudom, milyen érzései voltak a nyugdíj előtt álló, 69 éves távozó elnöknek, de biztosan belegondolt abba, hogy könnyen lehet: a megérdemelt nyugdíjas évek helyett valami egészen más következik.

A jegybanknak ugyanis nem volt semmilyen aranykora 2013–2024 között. Ezeken a hasábokon sokat írtunk az elmúlt évek elbaltázott monetáris politikájáról, a gigainflációról és a még gigantikusabb, több ezer milliárd forintos jegybanki veszteségről. Matolcsy elnöksége akkor is sok ezer milliárd forintos kárt okozott volna, ha nem lopnak.

De loptak. Az ÁSZ jelentéséből egy olyan bűnszervezet működése körvonalazódik, amely a jegybanki alapítványok vagyonát csalárd befektetéseken keresztül eljátszotta, közben áttekinthetetlen céghálón, magántőkealapokon keresztül tízmilliárdokat vett el saját célra. Az ősbűn a jegybanki alapítványok létrehozása volt: ez a pénz a jegybank nyereségéből keletkezett, abból a nyereségből, amit a devizahitelek forintra váltásából realizált a jegybank. Egyes devizahitelesek rosszul jártak a forintosítással, de a jegybank kaszált. És ezt a pénzt lehetett volna oktatásra, egészségügyre költeni, ha már alapítványoznak. Az már viszont nagy valószínűséggel bőven bűncselekmény, amikor a jegybanki vagyon körül Matolcsy fia kezdett el bábáskodni. Meg is lett az eredmény: a közpénzből magánlakás lett Dubajban, New Yorkban, de szereztek tengerparti villaparkot is.

Most a számvevőszék feljelentést tett, a rendőrség elkezdett nyomozni, talán 3-4 év múlva még bírósági szakaszba is eljuthat az ügy. Sokan szkeptikusak, de itt olyan mértékű pénz tűnt el, amit nem lehet büntetlenül elengedni. Az, hogy a legfőbb felelősök is börtönbe mennek – a Matolcsy-klán tagjai –, az még sok mindentől függ.

A mostani ügy kirívó, ilyenre nem derült fény a rendszerváltozás óta eltelt 36 év alatt. Ugyanakkor nem példátlan: az elmúlt 15 évben hasonló módon épült uradalom Hatvanpusztán, lett repülőgépe, jachtja, balatoni és tengerparti villakomplexuma NER-eseknek. Mivel mindenki ezt csinálta a NER-ben, ezért nem lépett a kormány, az ügyészség, a rendőrség. Így lett aranykor helyett az MNB egyik legsötétebb időszaka a Matolcsy-korszak. Ez az egész országra igaz: a 2010 utáni időszak Magyarország aranykora lehetett volna, de valami egészen más förtelem lett belőle.