bíróság;újságíró;rágalmazás;szélsőjobboldal;indítvány;Varnus Xaver;örökös eltiltás;

Varnus Xavérnak adott igazat másodfokon a bíróság, az orgonaművész azt szeretné, hogy Füssy Angélát tiltsák el az újságírástól

A Mi Hazánkhoz kötődő Magyar Jelen szerzőjének és társának mégis büntetőbíróság előtt kell felelnie rágalmazás gyanúja miatt. A gyermekkorú rokonának megrontásával hírbe hozott orgonaművész ügyvédje azt indítványozza, hogy Füssy Angélát örökre tiltsák el az újságírástól.

Füssy Angéla újságírónak büntetőbíróság előtt kell felelnie amiatt, amit Varnus Xavérról hazudott – közölte lapunkkal az orgonaművész, aki rágalmazás miatt feljelentette Füssy Angélát a szélsőjobboldali Magyar Jelen munkatársát, aki társával, Bánsági Andorral egy podcast műsorban azt állították, hogy Varnus Xavér sok éve megrontotta saját, gyermekkorú unokatestvérét. Varnus Xavér állítja, a hazugságok miatt még 2025. március 5-én a Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság döntött  úgy, hogy tárgyalni kell a büntetőügyet.

– Néhány hónappal ezelőtt botrány tört ki, amikor a rágalmazásért korábban már elítélt, szélsőjobbos kötődésű Füssy Angéla hazug cikkei miatt Dúró Dóra a Mi Hazánk elnökhelyettese és országgyűlési képviselője követelésére a Zeneakadémia kancellárja lemondta Varnus Xavér teltházas koncertjeit – olvasható a lapunkhoz eljuttatott közleményben, amelyben felhívta a figyelmet egy tízperces videóra, is, amelyben Varnus Xavér szerint lelepleződnek Füssy Angéla és beszélgetőtársa, Bánsági Andor hazugságai. „Rágalmaikat e filmben maga mára már középkorú unokatestvér, ifj. Tábori András cáfolja kategorikusan, aki maga is beperelte Füssy Angélát és Bánsági Andort” – fogalmazott.

A filmből az is kiderül, hogy a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte az első fokon eljáró Budaörsi Járásbíróság döntését, és az eljárás folytatására utasítja. Az idén január 10-én meghozott elsőfokú döntésről a Magyar Jelen számolt be csaknem egy héttel később, azt írva, hogy Varnus Xavér veszített a bíróságon. Ugyanis a most hatályon kívül helyezett végzés bűncselekmény hiányában – a tárgyalás mellőzésével – már az előkészítés szakaszában megszüntette az eljárást. Ezzel szemben most a perben Varnus Xavér ügyvédje, Litresits András Füssy Angéla főbüntetése mellé azt a mellékbüntetést is indítványozta, hogy mint korábban már – más ügyben –elítélt rágalmazót, örökre tiltsa el a bíróság az újságírástól.

Dúró Dórát Varnus Xavér szintén feljelentette, de ő jelenleg nem résztvevője a pernek, mert az eljárást ellene mentelmi joga miatt felfüggesztették. Február 24-én a politikus a Facebook-oldalán maga tette közzé, hogy hiába kérte ő maga, az Országgyűlés nem függesztette fel a mentelmi jogát .

A Párbeszéd fővárosi frakcióvezetője a Kolosy téren álló 269 éves római katolikus templomot akarná kivilágíttatni. A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint ez épp olyan provokáció lenne, mint amit az Orbán-kormány tett a Pride kvázi-betiltásával. Az ügyben megszólalt a II. kerület polgármestere is, aki a templom több tízmilliós színes kivilágítása helyett a városrész útjainak felújítását javasolja.