A Republikon Intézet és a Connect Europe februári felmérése az európai uniós tagság, illetve a szervezet és Magyarország viszonyának hazai megítéléséről első, második és harmadik ránézésre is megnyugtató eredményeket közöl az Unió hívei számára. A legfontosabb: a magyar állampolgárok 79 százaléka, gyakorlatilag négyötöde szavazná meg ma is az EU-tagságot, ami 3 százalékos növekedés 2021-hez képest. És szintén egyértelmű többség (73 százalék) látja úgy a folyamatossá vált pengézések fényében, hogy az Unió és hazánk viszonya romlott az elmúlt években. Mindez józanságról, tisztánlátásról tanúskodik, legfőképpen pedig arról, hogy ebben a kérdéskörben a nemzetnek egységesnek tekinthető véleménye van.
Ne feledjünk azonban el egy fontos dolgot: az érintett témában a politikai szféra és a média üzeneteiben is egység mutatkozik.
A kormány nem folytat közvetlen propagandát EU-tagságunk ellen, nem a kilépés mellett érvel, hanem „el akarja foglalni” Brüsszelt, a maga javára kíván változtatni bizonyos erőviszonyokon. A részben ebből adódó feszültséget pedig csak a viszony (átmeneti) romlásaként lehet értékelni.
Pártpreferenciák és demográfiai csoportok mentén már kimutathatók érdekes eltérések. A legmarkánsabb az EU-tagságot pártoló Fidesz-szavazók számának 15 százalékos csökkenése. A Republikon elemzése ezt döntően a kormánypropaganda hatásának tulajdonítja. Hangsúlyoznám, hogy közvetett hatásról kell beszélnünk, éppen ezért tanulságos az adat. A brüsszeli centrum elleni, sokszor összeesküvés-elméletekbe torkolló bírálatok megingatják az egész EU-ba vetett bizalmat. Míg az ellenzéki szavazóknál tovább erősítik. Függetlenül attól, hogy az Unió felől érkező tényszerű hírek is válságjelenségekről, a megújulás szükségességéről tanúskodnak. Itt tehát kimutatható az a törésvonal, éles polarizáltság, amely az ország közéletét jellemzi.
Kétségtelen, hogy ez a közvetett hatás nem túl jelentős. Aminek viszont nem biztos, hogy feltétlenül örülni kell. Hiszen azt jelzi, hogy ki vagyunk szolgáltatva a közvetlen propagandának. Nem tekintünk az állítások mögé, nem keresünk rejtett összefüggéseket. Az van, amit a politika mond. Ha nem érvel egyértelműen EU-s tagságunk megszüntetése mellett, maradni szeretnénk.
De ha emellett azt állítja, az Európai Bizottság veszedelmes globalista erők befolyása alá került, melyek célja hazánk tönkretétele fizetett ügynökhálózaton keresztül, azt is elhisszük.
A másik oldalon pedig az ellenkezőjét. Ha a kormánypropaganda államapparátusként festi le az Uniót, így él hívei fejében, nem zavaró a tény, hogy csupán egy nemzetközi szervezet, amely keserves egyeztetések során jut el közös döntésekhez, az integrációs folyamatok erősítéséhez. Nem tudatosul, hogy a Bizottság elnökének nincs az államfőkéhez mérhető hatalma, s így könnyű őt és környezetét ellenségnek kikiáltani, megbélyegezni, gúnyolni. Nem tűnik fel, hogy Macronról, Merzről nem születnek hasonló súlyú vádak. Ezzel együtt, amíg nem kapunk közvetlen politikai üzeneteket, hogy el kéne hagyni az Európai Uniót, készséggel, egységesen a tagság támogatói vagyunk. De hogyan fogunk reagálni, ha valakiknek egyszer mégis a kilépés harsogása jut az eszébe?