Hatalmas siker, megremegett a föld, és így tovább. Mintha másolná egymás a szerb és a magyar kormánypárti sajtó. A Fidesz-párti magyar lapokban a szombati megmozdulást ünnepelték, amikor egy-két ezren tüntettek a Millenárison – amint a beszámolókból kiderült, sokszor a jelenlévők sem tudták, miért. Akadt olyan idősebb hölgy, aki a „botrányt” kiváltó tiszás európai parlamenti képviselő, Kollár Kinga nevét saját bevallása szerint sosem hallotta.
Aleksandar Vucic szombati, belgrádi tüntetésén szintén ez a bizonytalanság volt tapasztalható sok jelenlévő részéről. Mit keresnek egyáltalán ott, kérdezgették azok, akik nem a rendszer haszonélvezőiként voltak ott, hanem kivezényelték őket, s akiknek valójában eszük ágában sem lett volna elmenni egy kormányzati rendezvényre akkor, ha nem fenyegették volna meg kirúgással őket. Vucic egy tömegmozgalmat akar létrehozni, de beszéde, amiben valóságos ördögöknek állította be a hónapok óta tüntető diákokat, valójában csak beismerése volt annak, hogy a kormány nem ura a helyzetnek, s kiengedte a kezéből a gyeplőt. Nem önszántából, hanem azért, mert a szerbek végre kezdenek kikerülni az apátiából, s belátni azt, hogy Vucicék csak a propagandához értenek, a kormányzáshoz nem. A tavalyi újvidéki tragédia, amikor a helyi vasútállomás épületének tetejéről leomlott egy elem, 16 embert megölve, a működésképtelenség, a korrupció szimbóluma lett, ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban.
Itthon sok elemzőtől hallhatjuk, hogy Magyarországon más a helyzet, itt nincs esély olyan összefogásra, mint Szerbiában. Pedig valójában nagyon sok a hasonlóság. Itthon is egyre jobban érezni a változás szelét, azt, hogy az embereknek elegük van a folyamatos gyűlöletkeltésből, s hogy 15 év után végre egy emberséges államot akarnak. Mindez azt jelzi, hogy a populizmus, mások megfélemlítése nem örök, van az a pont, amikor az emberek fellázadnak és azt mondják: eddig és ne tovább