Gulyás Gergely;

„Ritka gusztustalan, amit Ruszin-Szendi Romulusz tett”

Az M1 kezd, naná, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt kerül terítékre Ruszin-Szendi Romulusz zsírleszívásával az élen.

A nemzetbiztonsági bizottság megállapításaival kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, a nemzetbiztonsági bizottsággal kapcsolatban minden ilyen ügy során jelen vannak az ellenzéki tagok is, emellett a szolgálatok is vizsgálják az adott esetet, továbbá maga a bizottság is indítványozhatja annak megállapítását, hogy mely információk minősülnek minősítettnek, és melyek nem. Véleménye szerint szűken kell meghatározni, mi tekinthető minősített adatnak, és ami ezen kívül esik, azt továbbra is a nyilvánosság elé lehet tárni, ez a szolgálatok feladatkörébe tartozik – magyarázta.

Ruszin-Szendi Romulusz zsírleszívásával kapcsolatban elmondta, a KEHI-jelentés két dolgot tett egyértelművé. Az egyik, hogy a volt vezérkari főnök hazudik, mivel nem felel meg a valóságnak, hogy egy általános egészségügyi beavatkozásról volt szó; a műtét nem volt társadalombiztosítás által finanszírozott, kizárólag az ő utasítására történt, és jogszerűen, a törvényi keretek között nem lehetett volna elvégezni. Az ügyből az következik, hogy az érintettnek ezt az összeget vissza kell térítenie, ez a legkevesebb elvárható lépés – mondta.

A tárcavezető hozzátette, a további következtetések, ideértve a jogi lépéseket is, már nem a kormány hatáskörébe tartoznak, ezeket a KEHI vizsgálat eredményei alapján lehet megállapítani. – Ritka ízléstelen és gusztustalan eljárásnak tartom, amit ebben az ügyben a vezérkar főnöke engedett meg magának. Az utolsó közkatonához is méltatlan. Szerintem maga a beavatkozás formája is az, de az pedig, hogy egy szépészeti beavatkozást állami pénzből, más névre könyvelve, létrehozott, erre a célra létrehozott társadalombiztosítási számon elszámolva, az ő utasítására végrehajtsanak, ez egyedülálló törvénysértés és egyedülálló önszeretet, aminek ilyen formában talán a katonaságnál nincs helye – fogalmazott.


Nem bújik mentelmi joga mögé.