Reggel a gyomrom görcsbe rándult, de azt szajkóztam, magamat csitítva, hogy meg tudom csinálni. Szétnéztem a kertben, ahová kiraktam a cuccaim, milyen érdekes a szedett-vedett armadám, mintha a sors segített volna itt is. A feszítővasam pár éve egy tetőn találtam, a kocsimat jutányosan adta nekem egy bonnyriggi autószerelő. Az ásóm, vasvillám, szegélyvágó vasam, sövényvágó ollók, ágvágók a szeméttelepről vannak, ahol egy munkás mutatta meg, honnan szedhetek össze mindent ingyen (összegyűjtik a hulladékból a hasznos tárgyakat, és szelektálják is őket), s én éltem is a lehetőséggel.
A kalapácsom egy fészerben leltem, a talicskámat egy elhagyott kertben, a nagy zsákokat a főnököm adta nekem, a láncfűrészem egy barátnőnk vágta hozzám, ingyen, a metszőolló talált gyerek, a munkához kellő faanyag egy részét egy barátom adta át, mert már nem kellett neki a lugas építéshez. Az előre kevert betont zsákokban szintén ingyen kaptam, mert ki voltak szakadva kicsit, és egy munkás a raktáráruházban kegyesen bepakolt mindent hozzám, a munkaruhámat is emígyen kaptam. Fúróm 5 éve kaptam Karácsonyra Ritától, csavarjaimat az évek alatt szedegettem össze, ezres nagyságrendben szintén tetőkön, fészerekben, konténerekből. A baltám egy hagyaték kipakolásakor került hozzám Pesten, nagy seprűmet egy cég felejtette nálam.
Kizárólag a nagyobb, modernebb gépeket vettem boltban, minden más potya kaja volt. Szeret engemet a Jóisten, he.
Főleg a tekintetben, hogy szinte hétről hétre szolgáltat olyan kis történeteket, amelyekről írhatok, vagy elindítanak olyan gondolat sorokat, amelyek régebbi sztorikat elevenítenek fel. A munka szünetében, lesétálok a sarki boltba, hogy vegyek valami ételt. A boltban egy szik srác áll, turbánban, azon egy New Yorkos baseballsapka, elég furán hat, vidáman kérdezi, mit adhat? Mondom neki, valamit enni, nézek körül a boltban, aztán el is kezdek sétálni. Azt hiszem először, hogy csak én tévedek, de nem látok egészséges ételt a boltban. Van egy sor üdítő, egy sor alkohol, bizbaszok, mütyürök, kekszek, édességek, cukorkák, egy sor csipsz és csoki, de nem látok ételt. A zöldséges pulton van 2 darab citrom, a kenyereket megtalálom, csak előre csomagolt szintetikus hófehér péksütemények, az a fajta, amit a sirályok sem esznek meg, mikor az emberek dobálják nekik a belvárosi kis tavacskába. Ez a választék.
– Figyelj már, humusz van?
– Az mi?
Nézzük egymást, vigyorog rajtam a boltos, skót barátnője magyarázza el neki, mit is keresek, mondja, ilyeneket ők nem tartanak. Végül veszek csomagolt kenyérbotoxot és 2 szardíniát.
Évekkel ezelőtt, egy baráti házaspárral elhatároztuk, hogy Angliában töltünk egy szünidőt. Judit, ki is bérelte a helyet, azt mondta, valami kemping lesz, lakókonténerekben, tengerparton. Én szokásomhoz híven nem kerestem rá a helyre, szeretek úgy utazni, hogy rá tudjak csodálkozni az adott területre, Edinburghba is úgy költöztem ki kilenc éve, hogy egy fotót sem láttam a városról korábban. Lehet, nem logikus, de nekem így komfortos.
Megérkezvén a kempingbe, valahol Blackpool mellett, ki kellett szállnom egy pillanatra, mert olyan táj fogadott. A kemping kerítésétől valami ötven méterre, egy láthatóan az egész megyét ellátó atomerőmű púposkodott, vasbeton sziluettje, mint egy komor üzbég sci-fi film háttere. A tengerparton végig gigászi mólók és hullámtörők sorjáztak, szintén betonból és öttonnás szikladarabokból. A kemping területén valami 500 lakókonténer arctalan bája tette fel a pontot az izére. Pontosan lepakolva sorjáztak a napszítta fűben, közöttük kis utak, számokkal. A városka közepén egy szociális épület volt látható, boltokkal, éttermekkel, játszókkal, rengeteg játékteremmel, már a kapuban hallottam a gépek csilingelését és az eszelős aláfestős technót.
Judit barátnőnk teljesen lesápadva exkuzálta magát, de mondtam neki, ne aggódjon, ez is egy kaland, meg úgyis jönni-menni fogunk a környéken. Szegény, majdnem elsírta magát, mi nem mertünk egymásra nézni Ritával, nem tudtam röhögjek, vagy sírjak.
Beköltöztünk a szállásra, kipakoltunk és elsétáltunk megnézni a központi épületet, venni akartunk valami kaját és aztán ejtőzni.
A boltból valami fél óra után jött ki a feleségem, szemét emelgetve mondja, nem tudott semmit venni. Nem értettem miről beszél, de elmagyarázta, hogy nincs emberi étel a boltban, csak cukorka, illetve annak mutánsai.
Bementem én is, valóban csak műanyagot találtam, volt még tej (azt nem iszunk, mert a fiam allergiás rá), előre csomagolt kenyérfélék, meg tojás, de ennyivel kifújt a kollekció. Hozzátenném, nem vagyunk sznobok, tényleg nem volt emberi fogyasztásra alkalmas étel, a mi fogalmaink szerint. Semmi zöldség vagy gyümölcs. A bolt mellesleg, szinte áruház nagyságú volt.
Hazamentünk, ettünk a hozottból és visszamentünk a központi épülethez. Judit férjével vettünk egy sört és kiültünk nézni a nézendőket. A gyerekeket elnyeli a játszótér. Mind az öt kölök ott bohóckodik, másznak. A játszó magas palánkkal van körbevéve, a focipályákon háló a tetőn. Mindenhol rács, szintetikus műfű és műanyag aljzat, a mászókák tele gyerekekkel, minden fémből és plasztikból. A gyerekek majd fele, kórosan elhízott, vannak olyan gyerekek, akik két literes kólával rohangálnak, fél literes energiaitallal. (Én néha partikon iszom egy Red Bullt, maximum kettőt, annyira megtol, hogy reggelig megyek tőle… Pedig 93 kilós vagyok, és két méter magas.) Minden gyereknél csoki, ivólé és mindenki üvölt. Gondolom, annyi cukor volt bennük, hogy nem is tehettek mást. A terasz másik oldalán kezdődnek a játéktermek. A felnőtteké részben pénzre megy, de van ám a gyerekeknek, kisdedeknek is, ott is pénzt kell bedobni, csak ott csak plüssállatok, cukorka és mást tárgyak a nyeremények. Ez egy demokrácia, figyelnek arra, hogy a fiatal lelkek még ne találkozzanak a rosszal. Csilingelnek a félkarú rablók, a pénz tologató és lepotyogtató nagy masinák, a karmos kiemelők, rulettek, minden, amit el lehet képzelni. A teraszon már hatalmas a tolongás, a kora délután dacára, már most teljesen tele van. A felnőttek 75 százaléka kórosan, vagy erőteljesen kövér, nagyon nagy részük már részeg, ki-be rohangálnak a játékterembe, játszanak, majd rátöltenek, majd megint játszanak.
Később tudom meg, hogy Blackpool és környéke paradicsomi éden a brit munkásosztály számára, sokan ide járnak eltölteni a szabadságukat és elkölteni a pénzüket. Ahogy elnézegetem, többen keményen be is vannak kokózva vagy valamilyen másik szeren lógnak.
Kicsit karikatúraszerű a kép, csak az a furcsa, hogy benne ülünk a közepében. Amikor valaki teljesen szétesve vonul el mellettünk, akkor összenézünk, de alapvetően jót beszélgetünk partneremmel. Az idő előrehaladtával egyre több a verekedés a játszón, sok gyerek sír, vagy hisztizik, ők is ki be futkosnak a játékterembe. A gyerekeknél rengeteg apró, valami teljesen diszkont áron megy a játék, gondolom így bárki megengedheti magának. Vagy két órát csücsülünk, aztán hazamegyünk, mert elég volt.
Este, vacsora után, még a gyerekeinkkel, visszatérünk a bűnbarlangok mellé, ahol már teljesen elszabadult a bulika. Mórikáló, handabandázó, csetlőbotló emberek százai szórakoznak a teraszokon. Már nem is merészkedünk a közelükbe, de elkezdünk focizni, meg felmászunk a játékokra, elég mókás, meg segítenünk is kell a gyerekeknek, van, ami még magas volt nekik. Az egyik helyen volt egy imitált vonat makett. Na most annak a tetejére, hosszas tornamutatványok után Lida lányom sikeresen felmászott. Sokat morfondíroztunk rajta, hogyan is kellene, de megoldottuk. Normálisan ugye nem volt oda kapaszkodó, de egy kis extra láb munkával, vagy ügyességgel sikerült. Én is felmásztam aztán, ez volt a játszótér legizgalmasabb kihívása ezután. Mikor leszállt az este, lassan hazavonultunk.
Másnap reggel keltünk, egész nap a környéken kirándultunk, börtönmúzeum, kikötővárosok, egy vár és múzeumok tarkították a napot. Késő délután tértünk vissza a szürreális kempingbe, a gyerekek elfutottak a játszóra, mi elkezdtünk főzni.
Egy jó óra múlva, Lida lányom, szaporázza visszafelé és integet messziről. Mellém ér, a karom alá bújik és felnéz.
– Apa… Segíts kérlek, egy bácsi nem hagy békén!
– Milyen bácsi, kislányom?
– Egy bácsi, folyamatosan kiabált, meg csúnyákat mondott, meg jött utánam is...
– Micsoda? De mit csináltatok?
– Semmit! Csak játszottunk a játszón, de komolyan, nagyon megijedtem! Ott jön ni!
Egy fluoreszkáló kabátos pasi közeledik felénk, már messziről integet. Olyan kicsi, kopaszodó arc, joviális brit pofa szerkezet, a meleg idő dacára is fekete pulcsi és nadrág, azon a biztonsági világítós mellény, rajta a kemping logója, itt dolgozó.
– Ne haragudjon, a maga gyerekei ezek?
– Igen, van valami probléma, barátom?
Lepattanok a lakókonténerről, elindulok felé, a kiégett sirályszaros mezőn találkoznak csapataink.
– Nagyon jó, hogy találkoztunk, mert a maga gyerekei teljesen szabálytalanul használják a játszóteret, veszélyeztetik a saját testi épségüket, többször rájuk szóltam, de nem reagáltak! Ez a kemping szabályzata és a helyi „health and safety” regula szerint is elfogadhatatlan!
– Miről beszél?
– A gyerekei felmásztak a kisvasút tetejére a játszón, ahova nem szabályos felmenni!
– Tudom, este együtt találtuk ki, hogyan lehet felmenni.
– De ez szabálytalan és veszélyes!
– Kérem ne szóljon bele, ők az én gyerekeim, foglalkozzon a saját dolgával, oda másznak ahova akarnak, semmi köze hozzá!
Kezd felmenni a vérnyomásom, érzem közel az üvöltözős énem.
– Ne haragudjon, de a kemping üzleti szabályzatának értelmében, csak rendeltetésszerűen lehet használni a játszóteret! Ez egy egyszerűen veszélyes és ezt nem hagyhatom!
– Tudja maga, mi a veszélyes?
Lila karikák pattognak a szemem előtt, az oktatóprogram a fejemben átveszi a vezérlést az irányító központban.
– Tudja maga, mi veszélyes? Nézzen már körül!
Az a veszélyes, hogy a délutáni óra dacára, több száz részeg, drogos, kórosan elhízott ember fetreng egy kempingben. Az a veszélyes, hogy a gyerekek majd fele rohadt kövér és tele vannak nyomva cukorral, ami megágyaz a későbbi szenvedélybetegségeknek. Az a veszélyes, hogy nem látok vizet a gyerekeknél, csak cukros vizet és mindegyik a képernyőt bámulja egész nap, még focizás közben is!
Az a veszélyes barátom, és eszébe ne jusson a gyerekeimhez érni, hogy ez az egész ország egy kabaré, egy rohadt elcseszett karikatúra. Hogy a boltban nem lehet élelmiszert venni, mert egyszerűen nem tartanak ételt a boltban! Mondjam még? Az a veszélyes, hogy már egészen kicsi gyerekek nyerőgépeznek, hogy aztán tökéletes szolgává idomítva éljék majd a szolgaéletüket ebben a társadalomban, zabáljanak, igyanak, cuccozzanak, ez legyen az életük! Ez a veszélyes barátom, nem az, hogy a gyerekeim egy fél méterrel feljebb másztak a megengedettnél!
A sárga mellényes ember, mintha Lucifer szteppelne előtte, tágra nyílt szemmel hátrál, látom rajta, azt gondolja megőrültem, riadtan siet el. Később még látom a kollégáival, dermedten mutogat felém, összesúgnak, láthatóan, az év legneuralgikusabb esetét próbálja megemészteni. Az teljesen biztos, hogy hibás angolommal előadott dantoni beszédem el sem jutott hozzá (még csak egy éve éltünk az országban), üzenete elporladt, csak azt látták, hogy a lengyel ember meghibbant. (Itt mindenki lengyel, aki keletről jön.)
Este a gyerekekkel még visszamentünk a játszóra. Ezen az eseten morfondíroztam. A délelőtt megtekintett börtönmúzeumban olyan sztorikat hallottam, hogy például kerítésbontásért akasztottak kisfiúkat, inglopásért tortúra, vörös hajért boszorkányvád, az ismert következményekkel. Még alapvetően szerencsés korban vagyunk, mert ha valaki most áthágja a közösség által lefektetett, mégoly idióta szabályokat is, csak egy kis kiabálás a következménye és nem hurcolnak bitóra, de belegondolni is rettenetes, mi történhetett pár száz évvel korábban az emberrel, akár ebben az országban, egy ilyen szabályszegés okán is.
Érdekes lény az ember. Szolgalelkű és gyarló.
Ahogy jövök ki a kis boltból, a boltos hangosan köszön el, látom kicsit lököttnek tart. Egy srác aki mellettem állt eddig, kér egy doboz cigit, a haverja egy illatosított vapet, ahol a szintetikus cigaretta, már nem is büdös, hanem kellemes illatkombinációkban található. (Most olvastam egy riportot, hogy random módon utcán összeszedett vape termékek nagy százalékában drogot találtak, teljesen ellenőrizhetetlen a piac, gyakorlatilag amfetaminnal szennyezett rudacskákat szopogat a brit társadalom nagy hányada...). Egy nő siet ki a boltból, háromféle üdítővel és kekszekkel. Kilépvén a boltból, egy beesett arcú, csapzott hajú asszony, szürke mackóban siet be.
Vesztettünk Béláim, ezt túltoltuk.
