A Nincs-műhely kortárs alkotói közösség és irodalmi alkotókör Budapesten, amely rendszeres találkozókon, közös szövegfelolvasásokon támogatja azokat, akik az írói önkifejezést igyekeznek elmélyíteni. Az íróműhely a Nincs online irodalmi folyóirat programja, amelynek a Mester utcai Mester Galéria és Közösségi Tér ad otthont. A műhelyt Fehér Renátó költő, kritikus, a Hévíz folyóirat főszerkesztője állandó műhelyvezetőként és Szabolcsi Alexander, valamint Szűcs Anna Emília felváltva vezetik. Jómagam fél évvel ezelőtt találtam rá a műhelyre, azóta is járok az alkalmaikra.
Közös gondolkodás
A névválasztás önmagában beszédes: ironikus és játékos utalás arra, hogy a „nincs” egyszerre hiány és lehetőség, üresség és teremtő tér. A műhelyben tehát éppen abból születik valami, ami első pillantásra nincs jelen: a szöveg, a közösség, a közös gondolkodás. Eleinte inkább egy baráti körként indult, viszonylag állandó résztvevőkkel. Helyük sem volt még, kávézókban, bárokban, illetve egymás lakásán jöttek össze a felolvasásra – tudtuk meg Szűcs Anna Emíliától.
A csoport célja kettős: egyrészt támogató közeget biztosítani azoknak, akik az írással szeretnének közelebb kerülni önmagukhoz és másokhoz, másrészt hidat építeni a kezdő és a haladó szépírók „világa” között. A műhely alkalmai a szakmai tudáson kívül inspirálnak is, hiszen minden találkozás során más és más témákat, nézőpontokat ismerhetünk meg, amik aztán ismeretségek, barátságok alapjául is szolgálhatnak.
A foglalkozásokon a résztvevők által írt és a szervezőknek előre elküldött szövegeket olvassák fel, név nélkül. Ezután ezeket értelmezik és megvitatják. Eközben támogató légkört biztosítanak a visszahúzódóbbaknak is. – Ennél a szempontnál fontos lehet kiemelni a névnélküliséget. A műhelyben ugyanis ülhetnek olyanok is, akik publikáló írók, de olyanok is, akik csak most kezdtek alkotni. A névnélküliség a pályakezdőknek is adhat egyféle biztonságérzetet, ami könnyebbé teszi saját alkotásuk felvállalását – jegyezte meg Szűcs Anna Emília.
A Nincsben az alkotói folyamat tehát nem zárt, hanem párbeszédes: a visszajelzésekből mindenki tanul, legyen szó stílusról, ritmusról, történetszerkesztésről vagy éppen a karakterek hitelességéről. – Mellesleg a Mester Galéria a kreativitásával is kitűnik, hiszen megtekinthetők a kortárs alkotók festményei, amelyek aztán az íróknak is új inspirációt adhatnak – emelte ki Szabolcsi Alexander. Emellett a műhely szervez irodalmi esteket, nyilvános felolvasásokat, sőt az online újsághoz való kapcsolódása révén szélesebb közönséget is elér. Az írók ezáltal nemcsak a belső műhelymunkában tudnak fejlődni, hanem a közönség elé kerülve is formálódhatnak, visszajelzést kaphatnak. Ezek az eszközök és módszerek nemcsak felszabadítják a résztvevőket a megszokások és gátlások alól, hanem megmutatják, hogy az írás egyúttal játék is lehet. Olyan tér, ahol bárki megélheti, hogy milyen az, amikor ő a „karmester”, és a betűk olyan helyre állnak be, ahová ő szeretné.
A szöveg és a tét
A Nincs-Műhely bárki számára nyitott, aki szívesen ír vagy kísérletezne az írással. Nem feltétel az irodalmi előképzettség, ugyanakkor a műhely sokszor szakmai mélységű kritikát is nyújt: az itt dolgozó írók, irodalomszeretők komolyan veszik a szöveget, ugyanakkor sosem az alkotót bírálják, hanem annak tevékenységét segítik. Érdekes ugyanakkor a kritika mint kulturált véleménynyilvánítás kérdése is. Az egyensúlyozás a szakmai és a személyes, érzelmi szempontok között úgy, hogy mondandónkkal írói szempontból is segítsük az illetőt, ugyanakkor ne is legyünk bántók.
Szűcs Anna Emília erre azt mondta, Alexszel és Renátóval elsősorban szerkesztői szemszögből igyekeznek viszonyulni az íráshoz: mely ponton fedi fel magát a szöveg idő előtt, milyen nyelvvel dolgozik, teremt-e saját szövegvilágot, amely szabályrendszerén belül komfortosan mozoghat az olvasó? Vagy Renátó visszatérő kérdése alapján: mi a szöveg tétje?
A résztvevők között akadnak, akik publikált szerzők, mások éppen első próbálkozásaikat hozzák.
Van, aki egyféle „önterápiaként” tekint az írásra, van, aki hobbiból űzi, míg másnak irodalmi ambíciói vannak. Ez a sokféleség az erőssége a műhelynek: a különböző hangok és látásmódok gazdagítják az egyéni és a közös gondolkodást is. A műhely kapcsán Alex kiemelte annak nyitottságát, befogadó tulajdonságát is. Véleménye szerint pozitívum, hogy sok embert meg lehet ismerni itt, ami által az ember is többet tapasztal és tanul mind szakmailag, mind pedig emberileg.
– Ennek ellenére mégis előfordul, hogy valakinek már ismeri az ember a stílusát, a szövegszerkesztési módszereit, aztán hoz egy másik szöveget, amivel megismerheti a másik oldalát is – jegyezte meg a tevékenység sokszínűségét illetően Alex.
Egy életen át elkísér
Napjainkban egyre inkább felértékelődik a közösségi alkotás. Az online világban bárki közzétehet szövegeket, de a visszajelzés gyakran felszínes vagy bántó, emellett nem szakmai.
A Nincs-műhely ezzel szemben biztonságos közeget kínál, ahol a kritika építő jellegű és személyre szabott. A művészlélek útja sokszor lehet magányos, tele kételyekkel és holtpontokkal, amit magam is tapasztaltam. Egy műhelyben viszont a szerző nincs egyedül: társakra talál, akik hasonló módon gondolkodnak és éreznek, hasonló tapasztalatokat szereznek az életben, dilemmákkal küzdenek, és keresik a válaszokat. Az írás is egy olyan tevékenység tehát, amivel önmagunkat is keressük, továbbá világunkat is segíthet megérteni. Ez a közösségi élmény hosszú távon pedig olyan kitartást, motivációt adhat, amely nemcsak abban segíthet, hogy álljuk az élet megpróbáltatásait, hanem írásunk akár a fiókból az olvasók világába is átléphet.
Ráadásul a Nincshez hasonló szakmai műhelyek az általuk művelt tevékenység demokratizálódását is szolgálják: az írás esetében így nemcsak a kiadók által kiválasztott egyének vagy a pénzes szerzők juthatnak szóhoz, hanem sokkal szélesebb kör. Ezáltal az irodalom életszerű, sokszínű, közösségi élménnyé válik.
– Jó érzés beülni egy olyan körbe, ahol pár órára összeköt minket a szövegeknek szentelt teljes figyelem – emelte ki saját motivációit Rieder Róza Anna, a Fehér nyár című verseskötet írója. – Ütköztetjük a befogadói élményeket, szinte betűnként járjuk végig, hogy adott megoldás, szöveghely milyen hatást eredményezhet. Szerzőként rengeteget ad a sok visszajelzés, segít a szerkesztésben, nagyban növeli a tudatosságot. Sokszor itt szembesül igazán az ember a saját szövegének a valódi tétjével. Emberileg pedig szuper élmény a közös elmélyülés, a játék, hogy ki rejtőzhet egy-egy alkotás mögött.
A Nincs-műhely ezzel szemben biztonságos közeget kínál, ahol a kritika építő jellegű és személyre szabott.
A művészlélek útja sokszor lehet magányos, tele kételyekkel és holtpontokkal, amit magam is tapasztaltam. Egy műhelyben viszont a szerző nincs egyedül: társakra talál, akik hasonló módon gondolkodnak és éreznek, hasonló tapasztalatokat szereznek az életben, dilemmákkal küzdenek, és keresik a válaszokat. Az írás is egy olyan tevékenység tehát, amivel önmagunkat is keressük, továbbá világunkat is segíthet megérteni. Ez a közösségi élmény hosszú távon pedig olyan kitartást, motivációt adhat, amely nemcsak abban segíthet, hogy álljuk az élet megpróbáltatásait, hanem írásunk akár a fiókból az olvasók világába is átléphet.
Ráadásul a Nincshez hasonló szakmai műhelyek az általuk művelt tevékenység demokratizálódását is szolgálják: az írás esetében így nemcsak a kiadók által kiválasztott egyének vagy a pénzes szerzők juthatnak szóhoz, hanem sokkal szélesebb kör. Ezáltal az irodalom életszerű, sokszínű, közösségi élménnyé válik.
– Jó érzés beülni egy olyan körbe, ahol pár órára összeköt minket a szövegeknek szentelt teljes figyelem – emelte ki saját motivációit Rieder Róza Anna, a Fehér nyár című verseskötet írója. – Ütköztetjük a befogadói élményeket, szinte betűnként járjuk végig, hogy adott megoldás, szöveghely milyen hatást eredményezhet. Szerzőként rengeteget ad a sok visszajelzés, segít a szerkesztésben, nagyban növeli a tudatosságot. Sokszor itt szembesül igazán az ember a saját szövegének a valódi tétjével. Emberileg pedig szuper élmény a közös elmélyülés, a játék, hogy ki rejtőzhet egy-egy alkotás mögött.
– Eredetileg gitáros-énekesnek, dalszerzőnek készültem, az írás nem volt a karrierembe kalkulálva
– mesélte Juhász Tamás prózaíró. 2020-ban, amikor a zenei pályám megtorpant, már volt mögöttem pár novella és egy novellapályázat második díja. Ekkor döntöttem úgy, hogy a karantén hosszú hónapjait írással töltöm. A sikeres publikációk ellenére egyre inkább éreztem az irodalom elméleti és szakmai kapcsolati háló hiányát. Hosszas keresgélés után, 2023 őszén az interneten találtam rá a Nincs-műhelyre. Fehér Renátónak már olvastam több versét, és a helyszín is tökéletes volt, kétutcányira a lakásomtól. A legjobban azt szeretem, mikor az adott írás kapcsán szélesebb esztétikai perspektívát nyitnak, és általánosabb irodalmi, filozófiai kérdéseket is behoznak. Ilyenkor nemcsak az tanul, akinek a szövegéről szó van, hanem mindenki más is.
Akár kezdő, akár tapasztalt íróként érkezik valaki, a műhelyben arra talál rá, hogy a „nincs”-ből mindig születhet valami: egy sor, egy történet, egy vers, egy közösség. És ez az, ami talán a legfontosabb: az irodalom akkor él igazán, ha közösségben, közösen születik.
