Ázsiai vadkutyák kerültek veszélybe a budapesti állatkertben, miután műanyag kutyajátékot dobtak be a kifutóikba – számolt be róla kedden a Fővárosi Állat- és Növénykert a Facebook-oldalán.
A bejegyzés szerint a gondozók a reggeli vizit közben ismét egy kutyajáték – vélhetően frizbi – maradványait találták meg. „Az állatok már darabokra szedték a műanyag eszközt, így vélhetően nyeltek is belőle, ami akár halálos is lehet számukra!” – írták.
Az állatkert posztjában hangsúlyozta, hogy ezek a játékok háziállatoknak készülnek, „nem alkalmasak vadállatok szórakoztatására”. A nagytestű kutyáik még a külön számukra gyártott játékokat is játszi könnyedséggel darabokra tépik és pillanatok alatt lenyelik. A nagy mennyiségben lenyelt műanyag nem emészthető, „iszonyatos kínokat és végül az állat pusztulását okozhatja” – hívják fel a figyelmet. Hozzátették:
„Így aki ilyet dob kifutóinkba, állatkínzást követ el! (…) Felhívjuk a figyelmet, hogy intézményünkben kamerarendszer működik, így ahogy a legutóbbi esetben, úgy most is feljelentést teszünk nagy nyilvánosság előtt elkövetett állatkínzás bűntettének alapos gyanúja miatt a felvételek becsatolásával.”

