Felemelni az emberi lelket

Bármit kérdezhetnek tőlem – mondta Marina Abramović zárt körben újságíróknak – köztük a Népszava munkatársának – Bécsben, a Hotel Sacherben tartott sajtóbeszélgetésen, melyet az Albertina Múzeum szervezett. A világhírű szerb performanszművész azért utazott az osztrák fővárosba, hogy többek közt megtekintse az Albertina Modern múzeumban rendezett retrospektív tárlatát, illetve előadást tartson egy moziban egy róla szóló dokumentumfilm előtt.

– Az ön munkái háborúkhoz és egyéb borzalmakhoz is kapcsolódnak. Mit gondol, a művészet képes megváltoztatni a világot, és elhozni a békét, vagy csak egy metafora marad? – hangzott el lapunk részéről, amire a művész ezt válaszolta: – A művészet semmit sem tud megváltoztatni, persze kérdéseket feltehet, és növelheti az emberek tudatosságát. Joseph Beuys mindig azt gondolta, hogy a művészet képes megváltoztatni valamit. De ezt nem igazán hiszem el. Úgy érzem, neked kell megváltoznod, hogy valamit meg tudj változtatni a világban. A kérdés az, hogy te mit tehetsz, én mit tehetek, és mit tehetünk mindannyian, hogy tegyünk a változásért.

Szó esett a védjegyévé vált, hosszan tartó performanszairól is, amelyek akár napi nyolc órán át tarthatnak egy, két vagy akár három hónapon át. Abramović szerint ezen alkalmak során az előadó megmutatja az igazi önmagát, a sebezhetőségét, ami érzelmi kapcsolatot teremt a közönséggel, hiszen minden ember sebezhető, és vannak érzelmei. – A hosszú ideig tartó performanszokban az a lenyűgöző, hogy valójában sosem történik alattuk semmi, a közönség mégis a helyszínen marad, nem megy el, ami igazi csoda – mondta Abramović. Példának hozta fel A művész jelen van (The Artist is Present) című 2010-es performanszát, amely során a New York-i Modern Művészeti Múzeumban (MoMA) rendezett retrospektív kiállításán három hónapon át egy asztalnál ülve várta a látogatókat, akik vele szemben helyet foglalva szótlanul nézhettek a szemébe, ameddig akartak. – Nyolcszázötvenezren jöttek el, emberek aludtak a múzeum előtt, és órákat vártak a sorban. És hogy miért? Mert az előadásnak ereje, transzformatív energiája volt.

– Nem gondolt arra, hogy elhagyja az Egyesült Államokat, és visszatér Európába? – kérdezte egy újságíró, mire Abramović ezt mondta: – Tudja, én Amszterdamban is élek, ami olyan, mint egy képeslap. Nincsen ott energia, és túl könnyed minden. Amerika viszont bonyolult, a művészetnek pedig bonyolult helyre van szüksége ahhoz, hogy mondjon valamit.

A Népszava kérdésére Abramović elárulta, mik a tervei a jövőre nézve. – Ugyanazt akarom csinálni, amit eddig, csak másképpen. Vagyis felemelni az emberi lelket. Sötét időkben élünk, és mindenki annyira el van keseredve, az emberek elvesztik a reményt, és nem tudják, hogy mi fog történni legközelebb, mit akarnak csinálni az életükkel, és hogy mi fog történni a bolygóval – mondta a művész. A jövő kapcsán hozzátette: – A kérdésem csupán az, hogy mennyi időm marad nyolcvanéves korom felett? A nagymamám százhárom évesen halt meg, az ükanyám száznyolc évesen, szóval időben még rugalmas vagyok.

Egy újságíró felhozta, hogy Abramović korábban azt nyilatkozta, hogy a halálakor három testet fognak eltemetni – kettő próbababát és a művész igazi testét –, külön-külön abban a három városban, ahol a legtovább élt. A művész erre felidézte, hogy 2005-ben részt vett Susan Sontag amerikai író, kritikus temetésén, melyre csak tizenkét ember mehetett el, így nem volt lehetőség arra, hogy mások is kifejezzék a tiszteletüket. – Ezután a temetés után visszarepültem New Yorkba, elmentem az ügyvédemhez, és mondtam neki, hogy én nem ilyet akarok. A temetésemet máshogy szeretném rendezni. Három testet kell eltemetni, azokon a helyeken, ahol a legtovább éltem, Belgrádban, Amszterdamban és New Yorkban. Így senki sem fogja tudni, hogy a három közül melyik az igazi. Illetve ünneplést szeretnék, amelyen senki se viseljen feketét, csakis világos színeket, és legyen sok zene, boldogság. Nekem őrült életem volt, ezért nagy ünneplést akarok – mondta, majd hozzátette, hogy Pablo Larrain rendező filmre veszi az életének minden fontos pillanatát, és a temetését is, amelyet aztán levetítenek, így Abramović azt sosem fogja látni.

Mindez után felmerül a kérdés, vajon hisz-e a halál utáni életben, vagyis mi történik a lélekkel, miután a test már nem funkcionál, mely Abramović művészetében meghatározó szereppel bír. A Népszava ezen kérdésére a művész a következőt válaszolta: – Amikor az emberi test meghal, huszonegy grammal könnyebb lesz. Hogy miért? Mert az energia elhagyja a testet. És én hiszem, hogy ez az energia elpusztíthatatlan, és máshol fog manifesztálódni. Az emberi test halandó, de az energia nem.

Infó: Marina Abramović. Kurátor: Bettina M. Busse. Albertina Modern (Bécs, Karlsplatz 5.) Megtekinthető 2026. március 1-ig.