Nem, nem elírás a cím, szándékosan módosítottam Winston Churchill híres szavait. Az akkori brit ellenzék vezére ugyebár az 1938-as müncheni egyezményt az örök béke garanciájaként ünneplő Chamberlain brit kormányfőnek mondta, hogy „Önnek a háború és a szégyen között kellett választania. A szégyent választotta, s mégsem fogja elkerülni a háborút.” Az Ukrajna elleni totális háború kirobbantása óta sokat idézzük Churchillt, a múlt héten bemutatott Trump-békejavaslatnak nevezett ukrán kapitulációs menetrend után végképp csak ez jut eszünkbe. Csakhogy már Churchill örökérvényűnek hitt igazsága fölött is eljárt az idő.
A jelenlegi helyzetben, amikor az agresszor egy olyan atomnagyhatalom, amelynek élén egy megalomán, örök élet hiányában bármi áron örök hírnévre törekvő őrült diktátor áll, aki tanúbizonyságát adta, hogy kész a végsőkig elmenni, egyszerűen kizárt a totális háború, mint választási lehetőség. Még akkor is az lenne, ha az agresszor megfékezésére alkalmas egyetlen hatalom vezetője nem egy olyan, nem kevésbé megalomán személy lenne, akinek legfőbb vágya, hogy az ő neve virítson tornyokon, bögréken, sapkákon, pólókon, és természetesen béketerveken is. Ilyen körülmények között csak a szégyen mértéke közötti választás marad. A NATO és az Ukrajnával szolidarizáló európai országok nem igen tehetnek mást, mint a végsőkig támogatni az áldozatot és a lehető legnagyobb mértékben befolyásolni a befolyásolható Trumpot, megőrizve annak a látszatát, hogy a „béketerv” végső formátuma is az kezdeményezése.
A hétvégén több pontban sikerült kevésbé szégyenletessé tenni a Trump-tervet, de sem a gyalázatot nem mossa le, sem a háború végét nem hozza el. Bármennyire úgy tűnt, hogy az eredeti amerikai változatot a Kreml diktálta tollba, még az is teljességgel elfogadhatatlan volt Putyin számára, az európai javaslatokkal módosított tervezet pedig még inkább. Mindkét változatban ugyanis a megállapodás végrehajtását egy Trump elnökölte Béketanács felügyelné. Senki sem gondolhatta komolyan, hogy ezt az alárendeltséget Putyin elfogadná. És akkor még szót sem ejtettünk az érintettekről- Ukrajnáról és Európáról.
Bármit is harsogjon a propaganda, Ukrajna kapitulációra kényszerítése nem hozhat békét. A béke egyetlen garanciája a nemzetközi szerződések betartása, amiből már adott ízelítőt a Kreml. Mindaddig, míg a két világhatalom vezetőjét Putyinnak és Trumpnak hívják, míg Oroszországban semmi sem tudja fékezni a diktátort, addig csak a következő fegyveres konfliktusra készülhet a világ. Putyint és az orosz birodalmi terjeszkedést nukleáris háború kockáztatása nélkül csak az orosz nép tudja megállítani. És ebben segíthetnek a szankciók. Tudom, illúziónak tűnik, a második világháborúban is annak bizonyult Hitler és Németország kapcsán. És mégis. Nincs más erkölcsileg vállalható járható út. A szankciók lassan ugyan, de teszik a dolgukat, ha nem is roppantják össze azonnal az orosz hadigépezetet, megnehezítik Putyin dolgát. Orosz ellenzék pedig van – sokat próbált, börtönöket megjárt, száműzött, de Putyint és Oroszországot értő, jól ismerő emberek. Ideje meghallani a hangjukat.