Ütem
Lábdob pergő kis tam nagy tam
verő lábcin beütő crash
dumm danda dumm danda dumm danda dumm
prr tatta prr tatta dadada dadada dumm
ssz cc ssz cc ssz cc ssz
ssz cc ssz cc dadada dadada bumm
üsd üsd üsd
gyerünk már gyerünk már üsd
ne lassulj
ne gyorsulj
üsd
üsd gyerünk már üsd
válaszd szét
jobb és bal
kéz és láb
üsd
titi tá titi tá titi tá
üsd
hallgasd a szívedet
reméljük ver
üsd és verd
üsd és verd
verd és üsd
haver
Féligáteresztő membrán
Azt mondtad,
tegyünk fel függönyt,
mert az mindenképpen kell,
árnyékol, eltakar,
otthonos, puha,
nekem tökmindegy,
nem zavar, hogy belátnak,
amikor meztelenül főzöm a kávét,
nem zavar, hogy látom
a poros és ujjlenyomatos ablakot,
szeretek akadálytalanul kilátni
a fákra, házakra,
de felőlem lehet függöny,
csak ne csipkés szar,
mint ami nagyanyámnál libegett.
Azt mondtad,
tegyünk fel függönyt,
pedig már azt hittem,
kész a lakás,
megjött a rohadt kanapé is végre.
Azt mondtad,
van az extra sötétítős,
meg a dizájnos,
amit varratni kell,
de arra nincs keret,
vagy van az ikeás,
jópofa, olcsó,
felőlem lehet ikeás,
fél nap elmegy rá
és megvetetik mellé
a mandulás sütit,
az illatgyertyát,
a kaktusz alakú vázát
és a kicseszett szekrénysort,
felőlem lehet zöld,
vagy macimintás,
vagy pszichedelikus,
csak húzzunk már el az ikeából.
Azt mondtad,
tegyük fel a függönyt,
megpróbáltuk,
túl hosszú,
mégis varratni kell,
vigyük el a Mári nénihez,
nem akarok a Mári nénihez menni,
sehova sem akarok menni,
otthon akarok állni
a koszos ablaknál és kinézni
a fákra, házakra.
Azt mondtam,
elmegyek,
tegyél fel függönyt,
ahová csak akarsz.
Tetanuszszag
Harminc éve a magán volt a menő,
ha magadra zárva a betonfalat,
fel tudtál mutatni egy saját kertet
úszómedencével,
hintával, csúszdával.
Saját műjégpálya, gesztenyesütő néni is járt hozzá.
A közterek tetanuszszagú, lepattogzott
rozsdás vashálók voltak,
messziről kerülendő minden gyanús tócsa,
a Margitsziget a szatírok találkozóhelye,
a békávén rühatkák ölébe ültünk.
Most a közösségi tér a menő,
a park, a négyes metró,
a fűben heverni öltönyben,
dolgozni közösségi iroda közös székein ülve,
a legdrágább kávét kavargatva.
A játszótér a gyerekeket visszapattintó
EU-szabvány gumírozással
az ovi meghosszabbítása,
ahonnan vonakodva indul haza
gyerek és szülő.
Közösségi introvertáltként
a tömegben egyedül maradok.
A mozgólépcsőn összenézek
mindenkivel, akivel utána soha többé,
fellélegzek az üres utcán,
gyorsan elköszönök az ismerőstől,
remélem, ő nem arra jön,
vagy ha mégis, inkább leszállok előbb.
New Yorknak hazudott stúdiófelvétel
Azt mondod, az ember társas lény
és mennünk kell,
vegyüljünk, ismerkedjünk, vitázzunk
mindennap mások, újak, idegenek mellé ülve.
Új világok nyílnak ezerszám.
Tegyünk úgy, mintha New Yorkban élnénk,
ahol bárkivel megismerkedhetünk a metrón
és a menő bárokban.
Szex és New York vagy Jóbarátok, Seinfeld,
Így jártam anyátokkal,
ilyen szempontból mindegy,
kívülről fújjuk az összes epizódot,
de át is kell élni,
a kanapénk így soha nem lesz világhírű.
Kell egy bár,
meg egy négy- vagy hatfős csapat,
ketten leszünk a mag,
szerezzük be a hozzánk csapódó
viccesen tragikus mellékszereplőket.
Én is belecsobbannék a városba,
bár a Nagykörút kocsmáiban nincsen kanapé,
anyagot gyűjtenék a kavargó, színes fejekből,
izgalmas kérdésekre válaszolnék,
amik miatt bele kell gondolnom,
ki is vagyok én aznap
és a többi nap.
De gondolj bele, az ember magányos lény is,
ezért ma itthon maradhatunk
ingerszegény falaink között,
mert kell az önreflektálatlan szétfolyás is,
amikor a csipszmorzsát nem söpröm le a kinyúlt pulcsimról,
újranézem valamelyik New Yorknak hazudott stúdiófelvételt,
már az unalmat is unom,
az összes napi rejtvényt is megoldottam,
nézem a visszaszámlálót,
mert éjfélkor új rejtvényt tesznek fel
a New York Times játékrovatába.
A lényeg, hogy senki nem néz rám,
a tükör sem,
csak hagyom visszhangozni bennem a szavakat,
amikre senki nem tölt rá.
A kanapénk maradjon csak a miénk.
Ne tisztíttassuk ki belőle a foltokat,
ne rontson be egyik szemben lakó
tragikusan vicces szomszéd se,
maradjon az ajtón kívül ő
és a többiek is,
legyünk ma egymás jó barátai.
