A kiindulópont ezúttal a Tisza Párt. Magyar Péter szervezete november közepén kiállította a több mint 300 jelöltjelöltjét az egyéni választókerületek képviselői posztjára (két választókerület később csatlakozik, a pártelnök körzetében pedig nincs előválasztás, tehát ő minden bizonnyal jelölt lesz – a szerk.). Sokan nem hittek benne, hogy ez megtörténik. Többeknek az volt a bajuk, hogy az aspiránsok civilek, nincs politikai tapasztalatuk. (Nem világos, miből gondolják, hogy egy másfél éves szerveződés összeszedhet ennyi profi politikust.)
Az eseményre természetesen reagált Orbán Viktor is. Idézzük fel Facebook-bejegyzését! „Ugyanaz a baloldali gyülekezet, mint négy éve. Ez pedig tudjuk, mit jelent. Ha Magyarországon a baloldalé a hatalom, akkor Brüsszel irányít. Hazugság a választások előtt, utána megszorítások, adóemelések, munkanélküliség és káosz. Túl baloldaliak, túl brüsszeliek és túl kockázatosak. Miért adnánk a kezükbe Magyarország sorsát?” Különös, hogyan tudta fél nap alatt megállapítani több száz ember ideológiai-politikai irányultságát, de hát neki rendkívüli képességei vannak. Kossuth rádiójában aztán mélyítette elemzését: „Vannak a baloldaliak, meg vannak a jobboldaliak. És ha megnézem őket, akkor a jobboldaliak is mind olyanok, amikor akik már valahol, valamikor korábban a jobboldal valamilyen bugyrában, szervezetében, programjában részt vettek, és a baloldalon lévők is pontosan ilyenek. És a szellemi struktúránk is ilyen. Vannak a nemzeti érzelmű emberek, ők vannak a jobboldalon, és vannak a nemzetköziek, az internacionalisták, most Moszkva nincsen, a Brüsszelt kiszolgálni akarók, a külföldtől, a nemzetközi baloldaltól segítséget remélő gondolkodású emberek. Ők vannak a baloldalon. Ez a helyzet. Ezért én csak azt tudom mondani, miközben gratulálok a jelölteknek, és sok sikert kívánok nekik, hogy a mi világunkból nézve, tehát a nemzeti oldal felől nézve ők túl baloldaliak, túl Brüsszel-barátiak, túl ukránpártiak, hát ezért aztán baloldaliak.”
Sajátos, nem feltétlenül tankönyvbe illő értelmezése ez egy nemzet bal- és jobboldalának.
De mivel megfogadtam, hogy nem analizálgatom a miniszterelnök kijelentéseit (aki hazug narratívákat gyárt, aki ellenfeleit külföldi ügynöknek bélyegzi, és zavaros hátterű ukránellenes politikáját védve irányított „nemzeti konzultációval” a magyar népet emeli maga elé pajzsnak), csupán annyit tartok fontosnak, hogy számára még létezik bal- és jobboldal. Kijelentésénél amúgy jóval szomorúbb volt szembesülni a demokratikus oldal reakcióival. Általában sértőnek találták a baloldali minősítést. Senki sem vállalta, akár puszta dacból, hogy igen, ha szerinted az a demokratizmus, amit képviselek, baloldali, akkor baloldali vagyok, szállj le rólam. Ehelyett csak az indulatos hárítás, hogy mersz ilyesmivel vádolni, nem, ti vagytok az elvtársak, a baloldaliak. Itt tartunk. De ez is csak zárójel. (Ezzel szemben üdítő pillanat volt, amikor az ATV Fórum című műsorának egyik betelefonálója nagyon helyesen kikérte magának, hogy a baloldaliságot mint valami ördögtől való, rossz beállítódást emlegesse Orbán – a szerk.)
Magyar Péter sem hagyta szó nélkül a miniszterelnök lekezelő kommentárjait. A legismertebb riposzt: „Orbánék láthatóan totálisan lefagytak. Annyit tudtak kinyögni magukból, hogy Gyurcsány és Brüsszel. Olyan tisztességes emberekre, akik eddig gyógyítottak, tanítottak, óvták a gyerekeinket és egészséges élelmiszert tettek a magyarok asztalára. Olyan emberekre, akiknek eddig semmi közük nem volt a politikához.” Kijelentése újra aláhúzta centrista álláspontját, amelyet október 23-i beszédében is harsogott: Nincs jobb, nincs bal, csak magyar!
Manipulált megosztottság
Elméletileg és érzelmileg sem vagyok híve az ideológiai centrizmusnak, amely tagadni igyekszik a különböző pólusú érdekeket, világértelmezéseket, politikai célokat, elkenve a társadalom hierarchikus tagoltságát, csoportkonfliktusait. A színtelen középutasság mindig az elitek helyzetét, kiváltságait stabilizálja, elfogadtatva a létező rendszert. Találjuk meg benne a helyünket akár alávetettként is, és szolgáljuk, csiszolgassuk legjobb tudásunk szerint. Ugyanakkor léteznek történelmi helyzetek (többnyire krízisek), amelyekben a centrista szemléletű összefogás jelenthet megoldást. Nyilvánvaló, hogy ilyenek a háborúk, az őket követő újjáépítés. De békés időszakok is szolgáltatnak rá példát. Magyarország jelenleg ilyen helyzetben van. A társadalom elégedetlen, többségének elege van a manipulált megosztottságból, vissza akarja kapni nemzeti közösségét, amelyben a problémák megoldásának zálogát látja. A középutasság mozgalmakban, politikai szervezetekben egyre divatosabb jelszava nem teoretikus termék, hanem társadalmi igényre reflektál.
A középre állított politikai tér egyébként nem a polgári demokrácia sajátja. Hasonló szemlélettel működött például a kádári konszolidáció, amelyet centrista diktatúrának is nevezhetnénk.
Csak itt az államszocialista egypártrendszer volt a bázis, azt kellett elfogadni, abba kellett betagozódni. És a hatalomnak sikerült elérnie, hogy különböző meggyőződésű, eltérő hagyományokat követő, más-más történelmi tapasztalatokat, sérelmeket hordozó emberek, rétegek álljanak be valamilyen szinten mögé. Ez azért sikerülhetett, mert a korszaknak volt nemzeti programja: a szocialista rendszer reformja, decentralizálása, gazdasági fellendítése. Ez motiváló erővel hatott a kreatív energiák egyesítésére. Nagyjából az 1970-es évek második feléig sikerült is komoly eredményeket elérni, a szellemi-kulturális élet pedig különösen felpezsdült. A közös katlanban olyan szintű alkotó erő forrt össze bal- és jobboldali érzelmű emberekből, amely a reformfolyamat megrekedése után képes volt kidolgozni a létező társadalmi modell teljes átalakításának, akár eltörlésének alternatíváit, és érett politikai szemlélettel elvezetni az országot az 1989-es rendszerváltásig. Ám ezt követően megszűntek a közös célok a polgári demokrácia jövőjét illetően, a politikai mező mind élesebben polarizálódott, bal- és jobboldallal, liberális centrummal.
Tisza, a centrista erőtér
Gyakran fölmerül a kérdés, hogy amikor sok nehézség, csalódás, elégedetlenség után a Fidesz kétharmados támogatást szerzett, miért nem teremtett a NER ígérete mentén új, konszolidált nemzeti egységet. Főleg olyan karizmatikus vezetővel, mint Orbán Viktor. Mondhatjuk, hogy a miniszterelnököt a konfrontáció motiválja, politikai célja a hatalom megtartása, és így tovább. A lényeg az, hogy a konszolidáló politikához, a centrum minden irányú szélesítéséhez a Fidesznek nem volt nemzeti programja. Nem tudta rászánni magát hosszú távú projektekre, mély reformokra. Mesterségesen kialakított gazdasági elitjére csak hatalma biztosításának szintjén számíthatott. Megrekedt a pragmatikus, túlélési politikánál, beérte annak korlátozott eredményeivel.
Mindezt pedig úgy leplezte, hogy kihúzódott jobboldalra, ezt a pólust egyesítette, és megosztva az országot, felbontva a polgári demokráciával kapcsolatban még létező konszenzust, kiélezett egy balliberális–nemzeti (keresztény jobboldali) ellentétet. Ami a valóságban nem létezett. Hiszen a baloldal évtizedek óta a megújulás útját keresi, egyre szűkülő bázissal, mindenféle mozgalmi háttér nélkül.
Orbán a konfrontatív narratívával azt érte el, hogy kitermelt magával szemben egy centrista nemzeti ellenzéket.
Amely ismét kész egyesülni a liberális polgári demokrácia keretei között. A politikai pártok nem csupán a választási rendszer kényszerei miatt próbálkoztak évekig valamiféle összefogással. Talán öntudatlanul, de középutas társadalmi törekvésekre is reagáltak vele. Ám kicsinyes pozícióharcaik miatt nem tudták megfelelően képviselni. Mostanra viszont a centrum megtalálta magának a politikai erőt. Azt is mondhatnánk, ő hozta létre a Tisza Pártot, Magyar Péterrel. Vezetője tarthatja magát jobboldalinak, Orbán minősítheti őt és a tömörülést baloldalinak, de ez egy centrista erőtér. Célja egyelőre „ellen-forradalmi”: az autoriter Orbán-rendszer leváltása, a polgári demokrácia helyreállítása, a nemzet megbékítő egyesítése. Az elsőt talán sikerül elérni a jövő évi választásokon. A nagy kérdés: sikerül-e megőrizni az egységet a másik két cél megvalósításához, vagy a győzelmi mámor, az útkeresés újabb polarizációt indít el? Jómagam türelmetlenül várom a baloldal magára találását, megerősödését. A társadalmi haladásról, szabadságról, emancipációról nehezen tudnék más szemlélettel gondolkozni. Mégis úgy vélem, a politikában még hosszú ideig szükség lenne a centrum vezető szerepére. Most a polgári demokrácia stabilizálása, a benne rejlő értékek minél teljesebb realizálása jelent reális, nemzeti programot. Amihez meg kell nyerni a polgárok és a gazdasági elit támogatását. Ez pokoli nehéz feladat, nem elég hozzá négy év. Meg kell próbálni hosszabb időre a politikai középúton, egységben maradni. És közben bármiben hinni. Mert egyszer innen is tovább kell mozdulni.
