Nyolcvannyolc éves korában meghalt Tom Stoppard Oscar- és Tony-díjas drámaíró, forgatókönyvíró; a Rosencrantz és Guildenstern halott szerzője, az 1998-ban készült Szerelmes Shakespeare című film forgatókönyvéért Oscar- és Golden Globe-díjat is nyert – írja a BBC. Ő írta Terry Gilliam Brazil című filmjének a forgatókönyvét is.
Tom Stoppard az egykori Csehszlovákiában született Tomáš Sträussler néven 1937. július 3-án Zlínben. Családja a náci megszállás elől menekült el, először Szingapúrba, aztán egy brit-indiai kitérő után az Egyesült Királyságba költözött. Tizenhét évesen újságíróként kezdett dolgozni Bristolban, később rádiójátékokat szerzett, majd már Londonban William Boot álnéven színikritikákat is írt.
Tom Stoppard több mint hat évtizeden át alkotott, pályafutása során munkáját öt Tony-díjjal ismerték el. II. Erzsébet királynő 1997-ben ütötte lovaggá. Drámaírói sikerei az 1960-as években kezdődtek, miután az 1966-ban írt darabját Rosencrantz és Guildenstern halottat bemutatták az Edinburgh Fringe fesztiválon, később a londoni National Theatre színpadán és a Broadwayen is játszották a darabot. 1990-ben ő maga filmet is rendezett belőle Tim Roth és Gary Oldman főszereplésével.

