A tavalyi évben számomra ingoványos - politikafilozófiai - területre tévedtem: tanulmányt írtam angolul (elnézést, Magyar Tudományos Akadémia!), ám mindjárt átültettem magyar nyelvre is, online és füzetként kinyomtatva publikáltam, címe: „A demokráciák összeomlása és új arisztokrácia szükségessége”.
Tanulmányomban ahhoz a szakirodalmi vonulathoz csatlakoztam, amely szerint demokrácia csak kisközösségi szinten létezhet, ám a mai tömegtársadalmakban a kis helyi közösségek óhatatlanul elveszítik belső összetartozásuk erejét, az irányítást olyan politikai elitek karmaiba adják, amelyek választóikat nem képviselik, hanem kihasználják. A huszadik században Walter Lippmanntól José Ortega y Gassetig újrafogalmazódott a sok ezer éves platóni álom, miszerint jó társadalmat csak úgymond filozófus-királyok vezethetnek, a szellem és erkölcs arisztokratái, akik fölülemelkednek önnön önzésükön és és az igénytelen tömeg ostobaságán.
Az elitváltások történelmének hatalmas szakirodalma van. A talán leglényegesebb vezérfonal: a legújabbkori társadalmakban a nyilvánosság véleménye (a „public opinion”) puszta mítosz, az egymástól elszigetelt egyedek nézeteit a sajtó - a nyomtatott napilapok, majd a rádió és a televízió - irányítói, fizetett és lefizetett vezető újságírók alakítják. Ami a választófülkék magányában történik, az a politikusok és a média manipulációjának eredménye: a választópolgár nem választ, hanem megvezettetve beikszel.
2025. november 28-ikán este azonban minden elitváltási elmélet megdőlt. Amit láttunk: az alulról építkező helyi kisközösségek véleménye és a szükségképpen központosító pártelit szándékai összeilleszthetőnek bizonyultak. A Tisza Párt jelöltállításáról beszélek. Jómagam Tisza-szigetlakó vagyok, kezdettől fogva ismerem a helyi Tisza közösségeket, megismertem egy új, szerethető Magyarországot, nyilván részt vettem a helyi szavazásokban. November 28-ikán este pedig átéltem, hogy a Tisza Párt immár hivatalos jelöltjei megfelelnek a helyi demokráciák kívánalmainak, a központosított pártirányítás együttműködése és éjjel-nappali munkája révén pedig a legkiválóbb emberek.
Egy Peter Viereck nevű amerikai költő és politikai gondolkodó írta 1949-ben, hogy „a demokrácia, noha csak lassan elérhető és sohasem forradalmi ugrásokkal, akkor a legjobb kormányzat a Földön, ha megkísérli minden polgárát arisztokratává tenni”. Úgy érzem, hogy ma Magyarországon ilyen demokrácia felé tartunk. A remélhetőleg csakhamar bekövetkező választási győzelmet követően a magyar Országgyűlés többségét hiteles, megrendítő teljesítményt felmutató és hatalmas szaktudással bíró képviselők alkothatják.
A magam szakmai nézőpontjából különösen biztatónak tartom, hogy számos egyetemi oktató is képviselő lehet, azaz nyomorúságba taszított felsőoktatásunk, kutatóintézeteink és Széchenyi megalázott Akadémiája is újjászületés előtt áll. Varázslatos elitváltás az országos politikában és várhatóan varázslatos elitváltás a magyar tudomány belső irányításában is.
A szerző filozófus, egyetemi tanár, akadémikus.