Ma készítik el a jövő évi labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztását. Mint rendesen, a Magyarország feliratot tartalmazó cédula nélkül. Az újabb bénító vereség, az írektől elszenvedett 2-3 óta most már eltelt kis idő, emészthettük a sorozatban tizedik kiesést. Kis idő? E megint csak kijózanító három héttel együtt negyven éve vagyunk távol a világtól. Hogyan lehetne ezen túltenni magunkat?
Bár akadt elszomorító humorista, aki valóságos diadalmenetet machinált 2025-ből, a perspektíva ismét átláthatatlanul ködös. Az NB I nívója továbbra is békameneti, az utánpótlás helyzete változatlanul sivár, a vb számunkra régóta szűnni nem akaró illúzió.
Az Európa-bajnokság is mindenekelőtt azért jött be – részvételileg – 2016-tól, mert a törpeállamok (Andorra, Feröer, Liechtenstein, Luxemburg, Málta, San Marino) leszámításával gyakorlatilag az UEFA minden második tagországának válogatottja Eb-résztvevő lehet. Ha így alakult volna már 1976-tól is, akkor bizonyosan nem telik el 44 év két magyar Eb-megjelenés között.
A világbajnokság esetében kontinensünket csak módjával érinti a létszámemelés. A négy évtizedes átok kiiktatásához olyan hathatós fejlődésre lett volna szükség, amilyet Csányi Sándor, a jelenlegi hatalommal MLSZ-elnökként egyidős elöljáró 2011-ben elszántan előrevetített: „Azzal a támogatással, amelyet mostantól kap a magyar futball, reális az esély, hogy Európa legjobbjai közé kerüljön.”
Tizenöt év alatt erre még csak kilátás sem nyílt.
Ugyanígy a besorolás szerint első osztály 2014-ig 6000-esre, 2018-ig 10 000-esre tervezett átlag nézőszáma vagy két magyar klubcsapat 2017-től előirányzott európai főtáblára jutása is az maradt, ami már a vakmerő vízió idején nyilvánvaló volt: ábránd.
Aki tehát a lefújás előtti ír gól miatt egyperces novellába foglalná, hogy a válogatott miért nem került nemhogy a világtorna, de még a pótselejtező mezőnyébe sem, az nem akar számot vetni a valósággal. Negyven vagy akár csak tíz, húsz évet képtelenség egyetlen percre kenni. A huszonegyedik században eddig a 32-ből – azelőtt (1990 és 1998 között) a 24-ből – maradt ki a címeres mezes csapat; most már engednie kell a 48-ból is.
Az úgynevezett „stratégiai ágazat” idejében a korábbi hat selejtezősorozatéhoz hasonló keservek 2013-ban tetőztek először. Akkor a szakértő kapus nyolcat kapott, a Bogdán – Vanczák, Guzmics, Korcsmár, Kádár (Devecseri) – Koman, Varga József, Böde, Hajnal (Elek), Dzsudzsák – Németh (Nikolics) összetételű válogatottról taglókép készült Amszterdamban (8-1).
A csoportelső hollandoktól 11, a második helyezett románoktól két ponttal maradt el Egervári Sándor szakvezető csapata, hogy aztán a következő kiírásban már egyaránt 14 pont válassza el a messze elhúzó portugáloktól és svájciaktól Bernd Storck tréner válogatottját. A Feröer-szigetek dolgos (fél) amatőrjeinek két meccsen egy gólt sikerült begyötörni (0-0, 1-0), ennél is nagyobb blamázs volt azonban az Andorrában elszenvedett 1-0-s vereség. (Ezzel a magyar futball történetében csak a Bozsik Péter kapitánysága idején, 2006-ban elért máltai 1-2 vagy a 2017-ben Szélesi Zoltán korántsem bravúros beugrásával produkált luxemburgi 1-2 konkurál.)
A miniszterelnök kedvenc lapja váratlanul kibeszélt a karból: „A futballba ölt milliárdok jogossága kérdőjeleződik meg – írta –, ha a magyar labdarúgás kirakatcsapata Andorrában vereséget szenved.” A kormányfő házi szerzője ennél is messzebbre ment: „Nincs már olyan blamázs, ami ne történhetne meg, ami ne történt volna meg velünk; nincs olyan gyenge ellenfél, amely ellen biztosra mehetünk.” (Azért a meccs előtt még az volt a szalagcím: „Nem lehet gond”.)
A vesztesek ennek megfelelő érdemjegyeket kaptak a sport- és politikai napilaptól: Gulácsi 0 – Bese 3, Vinícius (nem a Júnior, a Paulo) 3, Lang 3 (Balogh Norbert 3), Tóth Bence 3 – Dzsudzsák 3, Kleinheisler 3, Nagy Ádám 3, Stieber 0 (Nagy Dominik 3), Gyurcsó 3 (Sallai 0) – Eppel 3.
Nem festett jobban az újabb széria sem. Andorra hátrányos helyzetű legjobbjait ugyan kétszer is legyőzte a válogatott (4-1, 2-1), de az egygólos itthoni siker után Szalai Ádám ekképpen fakadt ki: „Szörnyű volt ez a mérkőzés, borzalmasan futballoztunk. Minden nézőnek meg kell köszönnünk, hogy végignézte.”
Még dermesztőbben hatott a kettős vereség az akkoriban a világranglista 66. helyén jegyzett albánoktól. Az első „zakó” helyszínét úgy hívták: Elbasani. Nomen est omen. Armando Broja ott is, itt is elintézte honfitársainkat (1-0, 1-0), akik idehaza a következő összetételben bajlódtak: Gulácsi – Botka (Lang), Orban, Szalai Attila – Négo (Hahn), Nagy Ádám (Kleinheisler), Schäfer, Nagy Zsolt – Sallai (Vécsei), Szoboszlai – Sallói (Schön). A szextettben a negyedik hely jutott; a pozíció nagyjából megfelelt a legutóbbi harmadiknak a négycsapatosra olvadt csoportban.
A Nemzeti Sport olvastán a legfőbb támogató-szurkoló 2021-ben is csóválhatta a fejét, mert az orgánum kiáltó főcímben állította: „Nincs helyünk a világbajnokságon!”
E mondat azóta is érvényben maradt. A Dibusz – Nego (Mocsi), Orban, Szalai Attila, Kerkez – Schäfer (Ötvös), Tóth Alex (Bolla) – Lukács (Styles), Szoboszlai, Sallai (Redžić) – Varga Barnabás összeállítású brigád kiesése után a Magyar Nemzet azzal nyújtott sovány vigaszt: „Nincs igazság a futballban.” Ám a szerencsét sem nélkülöző ír diadalt nem lehetett igazságtalannak nevezni, hiszen az utolsó negyedórában felbillent a pálya, hazánk fiai nagyrészt a tizenhatosukat sem tudták elhagyni a világranglista 62. helyezettjével szemben.
A válogatott maradt az egyszerre megszokott és megszokhatatlan mederben: 1986 óta negyedszer lett selejtezős csoportjában harmadik. Ötször negyedik, egyszer második volt. A párját ritkító finn öngóllal „kivívott” kivételes helyezéssel 1997-ben eljutott a pótselejtezőig, majd annak két mérkőzésén 1-7, 0-5-öt „produkált” a jugoszlávok ellen.
Ám, ha másban nem, a bővítésben és a számmisztikában még mindig lehet bízni. A dél-amerikai szövetség képviselői legújabban azt javasolják a FIFÁ-nak, hogy az első világbajnokság centenáriumán – egyetlen alkalommal – 64 együttes szerepeljen a tornán. Az 1986-os és a 2030-as vb között történetesen Eb-léptékes, 44 esztendőnyi lesz a kitaszítottság intervalluma.
Köszönjük, távoli szubkontinens, talán mégis van remény.
