dokumentumfilm;Brigitte Bardot;

Brigitte Bardot: Egyre jobban félek az emberektől

A világhírű francia színésznő szokatlan őszinteséggel nyilatkozott az új, róla szóló, 90 perces dokumentumfilmben az életéről.

Amióta visszavonult, az állatok társaságában sokkal jobban érzi magát, mint az emberek között – nyilatkozta az 1973-ban a filmművészetnek búcsút intő francia színésznő, maga mögött 47 filmmel. Mint énekes is befutott kisebb karriert, legalább 60 dala tört az élre a zenei listákon. S amióta nyugdíjas, az állatok védelmének és a jogaik elismeréséért indított 'harcnak' szenteli mindennapjait, amelyek így sokkal kiegyensúlyozottabbak – nyilatkozott a The Sunday Timesnak.

A szépségével és tehetségével a világ filmiparába pillanatok alatt berobbanó fiatal lány olyan bravúrosan startolt, hogy aztán a 60-as évek megközelíthetetlen csillaga és szexszimbólum is legyen. Nem mellékesen, ekkor élte karrierje aranykorát amerikai vetélytársa, Marilyn Monroe is a filmvásznon. Persze ki ne lenne kíváncsi egy olyan film főhősnőjére, aki a 'És Isten megteremté a nőt' című 1957-es filmmel indult világhódító útjára. Aztán sorra jöttek a még jobbak, pl. az Igazság és a Viva Maria című film is. Charles De Gaulle exelnök földhöz ragadt mentalitásával minősítette B.B-t, akit francia exportterméknek nevezett, és nem kevésbé sikeresnek, mint a francia Reanult autókat.

Többször kísérelt meg öngyilkosságot és az utolsó alkalommal csodával határos módon vissza tudták hozni az életbe – ezt így utólag maga is hálával kommentálta a brit lapnak. „Minden nap végtelen szomorúsággal indult, nehéz volt reggel felkelni” – vallott őszintén, hozzátéve, hogy depressziója gyakorlatilag egész színészi pályáján végigkísérte. Nyeglén nyilatkozott arról, hogy nem különösebben érdekli, hogyan és mire emlékeznek vele kapcsolatban az emberek. Azt viszont kifejezetten fontosnak tartja, hogy az „emberek az állatokra is legyenek tekintettel, mert mi is tartozunk nekik valamivel önzetlen szeretetükért cserében”. Ahogy öregszik, mondta, úgy fordul el egyre jobban az emberektől és válik egyre nyitottabbá az állatok iránt. „Sokkal inkább állat-, mint emberbarát vagyok” – vallotta be a 91 éves egykori sztár, akit nagyon merész és kihívó viselkedése miatt gyakorta ítéltek könnyűvérűnek. Nem mellesleg kifejezetten jómódú családba született, de hogy szépségével mennyire tisztában volt –, s nemcsak ő, de a szülei is - misem bizonyítja jobban, hogy már 15 évesen modellkedett. Tizenhat évesen felkerült az Elle címlapjára. Ehhez képest nem kis megrökönyödést keltett, hogy a Me Too mozgalom teljesen hidegen hagyta. Sőt, a Guardiannak annak idején erről még azt is elmondta, hogy a valamikor vele együtt szereplő hölgyek mintha kicsit hipokraták lennének, ami nevetséges a számára. A Les Femmes filmsztárját nemegyszer rasszistának is nevezték, mert köntörfalazás nélkül bírálta azt a politikát, amely miatt Franciaországot ellepik az iszlám vallású bevándorlók. Csalódtak benne akkor is, amikor kiderült, hogy kisfia helyett a karriert választotta, és „bűnös”, kicsapongó életet élt. Visszanézve önnön múltjára így fogalmazott: amikor életed minden pillanatát hihetetlenül intenzíven, aktívan éled, akkor teszel olyat, néha tudattalanul is, amiért aztán egyszer az élet benyújtja a számlát. Erről egyébként a 1995-ös, Initiales BB című memoirjában is írt. Ami egyben utalás is a halálközeli érzéseire, amit úgy magyaráz: „nem kerülheted el azt az állandóan nyomasztó szorongást, ami a felfoghatatlan boldogság nyomában jár”.

Ne hordj tetemeket magadon! 

Brigitte Bardot még aktív karrierje idején, 1962-ben fordult először az állatok felé, és első, világhírű „akciója” során elérte, hogy a marhákat elektromos injekcióval altassák el a brutális mészárlás helyett. Az állatok védelmére létrehozott alapítványát annyira komolyan vette, hogy aukcióra bocsátotta ruháit, s a bevételből gazdagította az alapítványt. Sokan emlékszünk még arra is, amikor nekiesett Sophia Lorennek, aki busás összegért szőrmebundákat reklámozott. Nyilvánosan megüzente neki: amikor magára veszi ezeket a bundákat, sok-sok állati tetemeket hord magán. 

Az eddigi rekord 7,2 fok volt, amelyet 2002-ben Budapest Lágymányoson, valamint 1971-ben Budapest Országút meteorológiai állomáson mértek.