Nem egy gyermekotthonról van szó, hanem egy fiatalkorúak börtönéről, 57 elítélt van jelenleg az intézményben, akiknek az előzetes letartóztatásáról vagy ítéletéről a bíróság döntött – számolt be a Szőlő utcai történésekről az MNO. Ami nagy előrelépés, mert az újbóli botrány kirobbanása, azok a hírek, amelyek a megbízott igazgató brutális fellépéséről, valamit arról, hogy mégiscsak voltak kiskorúak is az egykor abuzáltak között, valahogy nem fértek be a Magyar Nemzet szerdai print számába. A lap online változata azonban már nem járhatott így el, tekintettel arra, hogy az ügy felkerült a kormányinfó napirendjére, vagyis megkerülhetetlenné vált. Ám a felütés a kormány narratíváját visszhangozta: a nevelő intézet lakói nem ártatlan gyermekek, súlyos bűnöket követtek el, gyilkolás, rablás és még jó pár köztörvényes cselekmény. Tehát: az intézet lakói nem érdemelnek mást, csak a fent említett drasztikus bánásmódot.
Sem a kormányinfó, sem az újság nem tartotta érdemesnek megemlíteni, hogy szemben a korábbi határozott kijelentésükkel, igenis volt kiskorú áldozata a zaklatásoknak, igaz az sem mondták a hivatalos emberek, hogy ezek a fiatalkorúak is megérdemelték a sorsukat.
Mindezt kizárólag azért hoztam szóba, mert a Szőlő utcai dráma első hullámai nyomán tapasztalhattuk: a hatalom igyekszik ellaposítani ezeket a hullámokat; a kezdeti ellentámadásokat és fenyegetéseket, a Tuzson-féle állásfoglalásokat a mély hallgatás követte. Azaz: nem történt itt semmi, az ellenzék egyik álbotránya a sok közül, de ezúttal nem engedi őket szabadon a kormány, a rémhírterjesztők meg fogják ütni a bokájukat, jelezte a miniszterelnök.
Hát nem tudom, kik fogják megütni a bokájukat, tényleg a DK következetesen fellépő, és a botrány feltárásában jelentős szerepet vállaló és vivő politikusait fogja meghurcolni az igazságszolgáltatás, vagy egyszer a kormányzati aktorok is sorra kerületnek. Ma nem látszik ilyen törekvés; bármily hazugság, félrevezetés belefér a hatalmi kommunikációba. Gondolják ők… Kiindulva abból, hogy az erőszakos fellépés a fenyegetettség elegendő ahhoz, hogy elhallgattassa az okvetetlenkedőket; amúgy is ott van a kezükben a nyilvánosság majd' kilencven százaléka, ezek aztán tényleg kézben tartott felületek, azt írják, mondják, amit a Karmelitából diktálnak nekik.
Nyilván az volt a koncepció az amerikai látogatás interpretálása során is, ráadásul messziről jött ember, ugye, azt mond, amit akar.
Azért is szállítottak ki egy hadseregnyi médiamunkást, hogy kellő mennyiségben és helyen értesüljön a jónép arról, mit is intézett nekünk a „mi hősünk” (via Szabó Zsófi).
És bár kételkedtünk abban, hogy valóban mentesítettek bennünket, magyarokat, a szankciók hatása alól, de nem kételkedtünk abban, hogy Trump hatalmas – orbáni közlés szerint 20 milliárd dollárnyi – pénzügyi pajzsot húzott fölénk. Csak akadt egy kis bibi: a tervbe nem avatták be az amerikai elnököt, aki ezt – nyilatkozva – nem erősítette meg. És hát mit lehet ilyenkor tenni? Illetve mit tesz ilyenkor az egyszeri Szijjártó? Letagadja, amit mondott. Mármint azt, amit a főnöke állított.
Gondoltam, azért küldök egy szótárt az illetékeseknek, és aláhúzok benne két szót, ezeket: hazudtam, bocsánat.
Ennyi.