Mentőöv a Piros esernyő című produkció a minisztérium által a társulatra erőltetett igazgató miatt a Kolibri Színházból elmenekült színészek egy szabadcsapatának. A segítségével együtt tudtak maradni, és együtt is akarnak, ezért szeretnének saját helyet. Remény, ígéret már van, de bizonyosság e téren még nincs. Bereczki Zoltán és Ferenczi Orsolya producerek, és a Szentendrei Teátrum, élén Lőrinczy György igazgatóval, nyújtottak nekik segédkezet. Vidovszky György rendezte őket, aki régóta a Kolibri tagja volt, a társulat őt kérte igazgatónak, s eredetileg a leköszönő, alapító direktor, Novák János is öt javasolta.
Szentendrén tartották a premiert. Ott van most a bázisuk. De az Újpesti Rendezvénytérben is rendszeresen játszhatnak, én ott láttam őket. Úgy hallom, a tervek szerint a sok mindenre nyitott Marczibányi Téri Művelődési Központban is láthatók lesznek. Őrzik a lángot, az egykori szellemiséget, azt ami komoly nemzetközi rangot szerzett az elmúlt évtizedekben a Kolibrinek, és amit olyanok, akik feltehetően nem is ismerték a produkcióikat, szétdúltak annak ellenére, hogy a csapat ritkaságszámba menően kiállt magáért. Többen közülük meggyőzően érveltek, tüntetést szerveztek, a szakmából is jó néhányan a támogatásukról biztosították őket, mégis lesöpörték, amit szerettek volna. Kiállásukért megkapták a színikritikusok Kurázsi-díját. A díjátadón Vidovszky felolvasta azt a – ha jól emlékszem – több mint 60 nevet, a háttéremberekkel együtt, akik eljöttek a színházból egy rájuk tukmált direktor miatt, akivel képtelenek voltak közösséget vállalni.
De most dugig telik miattuk a jókora színházterem. Kirobbannak a színpadra. Nagy kedvvel dalra fakadnak.
Kapásból lerí róluk, hogy imádják ezt csinálni, örülnek a nézőknek, és annak, hogy együtt lehetnek. Két remek muzsikuson kívül maguk szolgáltatják a zenét, amit Darvas Bence hangszerelt. A Kolibriben tudták, mivel maga Novák muzsikus is, hogy nem szerencsés, ha felvételről szól a zene, mert az nem képes alkalmazkodni a napi előadás ritmusához, hangulatához. Miközben nagy kőszínházak nem átallanak musicaleket is zenekar nélkül bemutatni. Néhány zenész is hathatósabb lehet az előre rögzített „konzervnél”.
A Piros esernyő mesemusical, Presser Gábor írta a zenéjét, Csetényi Anikó szövegére. Rádiójátékként mutatták be, lemez is készült belőle, amit Ferenczi gyermeke „ronggyá” hallgatott, ezért régi vágya volt, hogy színházi előadást hozzon létre belőle. Előtte megtették már néhányan, például a zalaegerszegi Griff Bábszínház, a Nevesincs Színház, vagy akár békési óvónők. Ezúttal a szívet melengetően szép mesét Lőkös Ildikó dramaturg és Vidovszky dolgozta át. Michac Gábor pedig csoda látványvilágot teremtett, ami egy játszótérre hajaz, mászókával, sok színes, különböző formációkba variálható kockával. Minden könnyen mozgatható, célszerű és mutatós, felnőttként is kedvem lenne bekerülni ebbe a térbe. A bábok pedig gyönyörűek! Kapásból beléjük lehet szeretni. Mindegyiket vinném haza rögvest. A két főszereplő, Pirkó cica és Pumi kutya rakoncátlan, rosszcsont kölyköket mintáznak. Kalandra vágyó nyughatatlan örökmozgókat. Bőrükbe nem férő kíváncsiakat, akiket mohó érdeklődésük egyik veszélyből a másikba sodor.
A történet szerint Pirkó a születésnapi torta mellé égőpiros, szemrevaló esernyőt kap ajándékba, ami annyira tetszik neki, hogy nem tudja letenni, rögvest használni akarja. Igen ám, de hét ágra süt a nap. Ő azonban mindenhová cipeli magával a máris elszakíthatatlan társának tekintett esernyőt. Furcsán néznek rá emiatt, ki is nevetik. Ám ő köti az ebet a karóhoz, és az ernyő vele marad. Esőre vágyik, hogy végre-valahára használhassa. Szomorkás vágyakozással dalra fakad. Ez a fő sláger: „Bámulsz az égre, várod a nagy felhőt, hogy kinyithasd, kinyithasd végre a piros esernyőt”. Nyirkó Krisztina látszik a termetes báb mögött, amit érzékeny empátiával mozgat, úgy, hogy az ő arcán is ott az elkámpicsorodás, a már-már megvalósíthatatlannak tűnő ábrándkép, hogy ugyan már jöjjön egy kiadós zápor! Teljesen együtt él az általa életre keltett cicával, miközben a mimikáján látszik, hogy nem minden tettét helyesli. Nincsenek paraván mögé rejtőző, vagy arcukat maszkkal eltakaró színészek, valamennyien látszanak, így az is, ki hogyan viszonyul a bábjához, esetleg kontrakarírozza, amit az csinál, ami humorforrás is lehet. Előfordul, hogy valamelyik figurát egyszerre hárman is mozgatják, természetes számukra az összmunka, amikor a másik bábujának kezét, lábát „vezénylik”, vagy maguk rendezik át a díszleteket, rakosgatják különböző alakzatokba a kockákat. Magad uram, ha szolgád nincs, mint az alternatívoknál. De hát ők most tulajdonképpen szándékuk ellenére „kicsöppentek” az alternatív létbe, a bizonyos szempontból védettséget jelentő kőszínházi keretek közül. A jegyek is törvényszerűen drágábbak, mint a jelentős állami támogatással működő Kolibriben. De szerencsére nem elborzasztóak. Meg kell a bevételből élniük, ha szűkösen is.
A történetet folytatva, Pirkó mellé szegődik Pumi, Nizsai Dániel megszemélyesítésében, aki szintén meglehetősen invenciózusan játszik. Éppúgy mint a figuráik, egy húron pendülnek. És láss csodát, kiderül, hogy a kedvenc esernyő zuhé nélkül is mi mindenre jó, valóságos kincsesbánya. Mentőcsónakként is szolgálhat, de segítségével ki lehet menteni az éhes róka fogságából Csipicsupp szárnyast is, akit Alexics Rita ad kellő jajveszékeléssel. Ő játssza a híradósként tevékenykedő erdei pletykafészek szarkát. A főszereplőkön kívül mindenki több karaktert formál meg. Krausz Gábor Cica apu, Teknős Tóni és Tipsi. Erdei Juli Cica anyu meg Béka Bella. Az utóbbival szórakoztató párost alkot Béka Béla Rácz Kriszta jóvoltából, aki az elkalandozott lurkók miatt aggódó Nyuszi tanító nénit is alakítja. Rácz Kármen pedig az ármánykodó Róka Béla, és az a Tapsi, aki veszélybe is kerülhetne tőle.
Minden jó azonban, ha a vége jó; a róka pórul jár, az eső is elered, és a védelme alatt boldogan lehet fújni a dalt a fináléhoz.
Ezután viszont következik még egy „performansz”. A szereplők kijönnek az előtérbe a bábuikkal. Lehet velük fényképezkedni, pacsizni, ölelgetni, tapizni, a nagyobbaknak, akik már elbírják, kézbe fogni őket, mert elég nehezek ám! Ha valaki sok-sok mámorosan boldog gyerkőcöt akar látni, ezt az örömteli kavalkádot nézze meg! Bámulatos, hogy milyen mágikus hatással vannak rájuk a bábok, amihez persze kellett ez az előadás, amiben hitelesen megelevenedtek. Igazi kedvencekké válhattak.
