Donald Trump elnök nyolc évvel a korábbi után ismét nyilvánosságra hozott egy nemzetbiztonsági stratégiát. Az elnök 2017-es nemzetbiztonsági stratégiája a szuperhatalmi versengésre fókuszált, Kínát és Oroszországot „revizionista” hatalmaknak nevezve, amelyek a globális amerikai dominancia felborítására törekszenek. Ez ma igazabb, mint nyolc éve, de Donald Trump 2025-ös nemzetbiztonsági stratégiájából alig derül ki bármi is a szuperhatalmi versengésről.
A Fehér Ház honlapján közzétett 29 oldalas dokumentum összefoglalja, mit jelent az amerikai stratégia, mik a fő céljai és melyek a megvalósításához használható eszközök. Ezután következik maga a stratégia – elvek, prioritások, régiók bontásban. A dokumentum öt régiót tárgyal: nyugati félteke, Ázsia, Európa, Közel-Kelet, Afrika sorrendben. A stratégia egyik feltűnő vonása a jelencentrikusság. A Trump előtti korszak ostorozásán és a Monroe-elv („Amerika az amerikaiaké!”) iránti csodálat kifejezésén túl teljességgel hiányzik belőle a történelmi háttér, sőt hiányzik belőle a konkrét, hosszú távú jövőkép is.
Az új nemzetbiztonsági stratégia elutasítja azt az évtizedek óta fennálló alapelvet, hogy a közös értékrend fogja össze az USA-t és szövetségeseit. Kijelenti, hogy „nem a hagyományos, politikai ideológián alapul”, hanem az motiválja, „ami Amerika számára működik”. A „rugalmas realizmust” hirdeti, ami azt jelenti, hogy „pragmatikusnak lenni anélkül, hogy ,pragmatisták' lennénk, realisztikusnak anélkül, hogy ,realisták' lennénk, elvhűnek anélkül, hogy ,idealisták' lennénk, erősnek anélkül, hogy ,héják' lennénk, és visszafogottnak anélkül, hogy ,galambok' lennénk.” Ezek a teljesen kaotikus deklarációk jelentik a stratégia alapjait.
A stratégia főbb pontjai: a nemzeti érdek fókuszált meghatározása; béke az erő által; hajlam a be nem avatkozásra; rugalmas realizmus: „az Egyesült Államok politikája realista lesz azzal kapcsolatban, hogy mi lehetséges és kívánatos a más nemzetekkel való kapcsolataiban. (…) Elismerjük és kijelentjük, hogy nincs semmi következetlen vagy képmutató abban, ha ilyen realisztikus értékelés szerint cselekszünk, vagy ha jó kapcsolatokat tartunk fenn olyan országokkal, amelyek kormányzati rendszerei és társadalmai eltérnek a miénktől, még akkor sem, ha hasonló gondolkodású barátainkat arra ösztönözzük, hogy tartsák fenn közös normáinkat, és ezzel mozdítsuk elő érdekeinket”; a nemzetek elsőbbsége; szuverenitás és tisztelet; erőegyensúly: „az Egyesült Államok nem engedheti meg, hogy bármely nemzet annyira dominánssá váljon, hogy az veszélyeztethesse érdekeinket. (…) Mivel az Egyesült Államok elutasítja a globális dominancia szerencsétlen koncepcióját a maga számára, meg kell akadályoznunk mások globális, sőt bizonyos esetekben regionális uralmát is.”
Az új stratégia prioritásai az alábbiak: vége a tömeges migráció korszakának; az alapvető jogok és szabadságjogok védelme; tehermegosztás és teheráthárítás: „Véget ért az a korszak, amelyben az Egyesült Államok Atlaszként tartotta az egész világrendet. Számos szövetségesünk és partnerünk között tucatnyi gazdag, fejlett nemzetet tudhatunk magunk mellett, amelyeknek elsődleges felelősséget kell vállalniuk régióikért, és sokkal többet kell hozzájárulniuk kollektív védelmünkhöz. Trump elnök új globális mércét állított fel a Hágai Kötelezettségvállalással, amely a NATO-országokat arra kötelezi, hogy GDP-jük 5 százalékát védelemre fordítsák, amit NATO-szövetségeseink is támogattak, és ezt most teljesíteniük kell. (…) Az Egyesült Államok készen áll arra, hogy segítsen – potenciálisan kedvezőbb bánásmóddal kereskedelmi ügyekben, technológiamegosztással és védelmi beszerzésekkel – azoknak az országoknak, amelyek hajlandóak nagyobb felelősséget vállalni a környezetük biztonságáért, és összehangolják exportellenőrzésüket a miénkkel.”; újraegyesítés a béke révén; gazdasági biztonság.
A gazdasági biztonság a nemzetbiztonság egyik meghatározó eleme, a gazdaság erősítése természetes törekvés, és ezt a dokumentum hat tényező kiemelésével tárgyalja. Tekintettel az USA világgazdasági jelentőségére a nemzetközi kereskedelemben és a közvetlen beruházás-áramlásokban, valamint arra, hogy az USA dollár – immár nyolcvan éve – a világgazdaság egyetlen valóban nemzetközi pénze, az USA gazdaságpolitikájának világgazdasági hatásai egyértelműen meghatározóak minden világgazdasági szereplő számára.
Az első gazdasági prioritás a külkereskedelem kiegyensúlyozottsága: „az Egyesült Államok prioritásként kezeli kereskedelmi kapcsolatai egyensúlyának helyreállítását, a külkereskedelmi hiány csökkentését, az exportot gátló akadályok felszámolását, valamint a dömping és az amerikai iparágakat és munkavállalókat károsító egyéb versenyellenes gyakorlatok megszüntetését. Tisztességes, kölcsönös kereskedelmi megállapodásokra törekszünk azokkal a nemzetekkel, amelyek kölcsönös előnyök és tisztelet alapján kívánnak velünk kereskedni. De prioritásaink a saját munkavállalóink, saját iparágaink és saját nemzetbiztonságunk.” Meglepően visszafogott – és a második Trump-elnökség által eddig nem is igazolt – felfogást tükröznek ezek a mondatok, hiszen Trump kaotikus vámpolitikája felrúgta a nemzetközi kereskedelem nyolcvan évig fennált szabályalapú rendjét, érvénytelenné tette a diszkriminációmentesség és a viszonosság kereskedelempolitikai elveit, s a Trump-féle kereskedelempolitika a kölcsönös előnyök érvényesülése helyébe az „Amerika az első!” elvet állította.
A következő gazdasági prioritás a kritikus ellátási láncokhoz és anyagokhoz való hozzáférés biztosítása. Ez is meglepően visszafogott – ha tetszik, túl általános: „Az Egyesült Államok soha nem függhet semmilyen külső hatalomtól az alapvető inputok tekintetében, amelyek szükségesek a nemzet védelméhez vagy gazdaságához – a nyersanyagoktól az alkatrészeken át a késztermékekig. Újra biztosítanunk kell megbízható hozzáférésünket azokhoz a javakhoz, amelyekre szükségünk van önmagunk védelméhez és életmódunk megőrzéséhez. Ehhez ki kell bővíteni az amerikai hozzáférést a kritikus ásványkincsekhez és egyéb nyersanyagokhoz, miközben fel kell lépni az azokkal kapcsolatos ragadozó gazdasági gyakorlatokkal szemben.” Nagyon finom megfogalmazás ez, ha nem felejtjük, mennyire érzékenyen érintette az USA-t és meghátrálásra kényszerítette Trumpot Kína a ritkaföldfémek és származékaik exporttilalmával.
További stratégiai cél az újraiparosítás, mivel Trump felfogásában „a jövő a termelőké.” Az újraiparosítás kiemelt stratégiai fontosságú eleme a védelmi ipari bázis újjáélesztése. A következő prioritás az energiadominancia az olaj, gáz, szén és atomenergia terén: "Az olcsó és bőséges energia jól fizető munkahelyeket teremt az Egyesült Államokban, csökkenti az amerikai fogyasztók és vállalkozások költségeit, elősegíti az újraiparosítást, és segít megőrizni előnyünket az olyan élvonalbeli technológiákban, mint a mesterséges intelligencia.” Bár tudható, hogy Trump elnök és köre a fosszilis energiahordozók termelésnek nagy barátja, mégis mellbevágó, hogy az USA jelenlegi vezetése stratégiailag sem számol (az egyébként egyre olcsóbb) megújuló energiaforrások felhasználásának terjedésével.
Ugyancsak stratégiai cél az USA dominanciájának megőrzése és növelése a pénzügyi szektorban, hiszen „az Egyesült Államok a világ vezető pénzügyi és tőkepiacaival büszkélkedhet, amelyek az amerikai befolyás pillérei, és jelentős befolyást és eszközöket biztosítanak a politikai döntéshozóknak Amerika nemzetbiztonsági prioritásainak előmozdítása érdekében.” Ez ellentétben áll a Trump-adminisztráció folyamatosan hangoztatott állításával, hogy a dollár nemzetközi tartalékvaluta szerepének fenntartása túlzott teher az USA számára (s nem túlzott privilégium – ahogy azt az egész világ gondolja). A dokumentum ebben a témában egyetlen konkrétumot emel ki: „vezető pozíciónkat azonban nem lehet magától értetődőnek tekinteni. Dominanciánk megőrzése és növelése magában foglalja dinamikus szabadpiaci rendszerünk és a digitális pénzügyek és innováció terén betöltött vezető szerepünk kihasználását.” Ami nem meglepő, ha tekintetbe vesszük a Trump-család egyre növekvő érdekeltségét a kriptovaluták piacán.
A stratégia a világ főbb régióihoz való kapcsolat meghatározásában a Monroe-elv már említett megerősítéséből indul ki és a legnagyobb figyelmet Ázsiának szenteli. A kiemelt stratégiai cél a régióban a dél-kínai-tengeri hajózás szabadsága. Kínával kapcsolatban a dokumentum ugyanakkor felsorolja az ismert kereskedelempolitikai kifogásokat, ám nem foglalkozik Kína szuperhatalmi ambícióival és nukleáris erejével. A visszafogott hangnemet alighanem az indokolja, hogy Trump elnök áprilisra tervezett pekingi útján be kívánja jelenteni „a világtörténelem legnagyobb kereskedelmi szerződését” – bármilyen konkrétumokban állapodnak is meg. A stratégia egyáltalán nem foglalkozik Észak-Koreával és Iránnal, ezzel a két kiszámíthatatlan nukleáris hatalommal.
A stratégia elismeri „a nagyobb, gazdagabb és erősebb nemzetek túlméretezett befolyását”, hatalmukat a „nemzetközi kapcsolatok időtlen igazságának” tekintve. Egyes országoknak joguk van az elsőbbséghez, és Oroszország is ezek közé tartozhat. A dokumentum az „Oroszországgal való stratégiai stabilitás” keresését szorgalmazza, és az európai eliteket hibáztatja, amiért a béke útjában állnak. Feltételezi, hogy Ukrajna túléli a háborút, de hallgat Ukrajna biztonságáról, valamint esetleges európai integrációjáról. A dokumentum megkerüli az Egyesült Államok alapvető dilemmáját: a stratégiai stabilitás Oroszországgal csak akkor valósítható meg, ha Oroszország bizonyos fokú ellenőrzést kap Ukrajna, de legalábbis annak egy része felett. Ha azonban Oroszország ilyen jogot szerezne, az destabilizálná a NATO-tag és a NATO-n kívüli európai országokat.
A dokumentum a legélesebben Európát kritizálja: állítása szerint az óvilág mély válságon megy keresztül, amit nem annyira a gazdasági hanyatlás vagy a katonai gyengeség, hanem a nemzeti identitás elvesztése okoz, és ez a „civilizációs pusztulás sötét kilátásához” vezethet. A dokumentum voltaképpen „vádirat Európa ellen” (idézve Rónay Tamás cikkét, december 9.). Az Európára vonatkozó tézisek a zsidó-keresztény nacionalizmuson alapulnak, a „hazafias európai pártok” által támogatott újjáéledést ösztönzik – ami egyértelműen a populista (szélső)jobboldalra céloz. A Nobel-emlékdíjas Paul Krugman értelmezése szerint „a MAGA (…) valójában nem akar egy olyan világot, ahol a demokrácia, a polgári szabadságjogok és a jogállamiság uralkodik. A Trump-adminisztráció különösen ellenségessé vált Európával szemben, pontosan azért, mert az európaiak megpróbálnak ragaszkodni azokhoz az értékekhez, amelyeket a MAGA otthon lerombolni próbál.”
Összességében alighanem a londoni The Economist – a stratégiáról szóló cikkének címében és alcímeiben - foglalja össze a legtalálóbban mindazt, amit erről a dokumentumról mondhatunk: „az új nemzetbiztonsági stratégia: Donald Trump komor, összefüggéstelen külpolitikai stratégiája. A szövetségesek pánikba eshetnek; a zsarnokok ujjongani fognak.”
A szerző közgazdász.