Év vége közeledtével, advent időszakában az ember hajlamos lelki leltárt készíteni. Eltűnődünk azon, min kellene változtatni, mi magunk mit tehetnénk a megújulásért.
E folyamatában aligha találhatnánk hitelesebb vezetőt Márton Áronnál. Erdély legendás püspöke volt, aki a 20. század legembertelenebb időszakaiban – a fasizmus és a kommunizmus legsötétebb éveiben – is bátran, az emberi élet és méltóság védelme mellett lépett fel: felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amikor mások hallgattak, és vállalta a börtönt a hitéért a kommunista diktatúra alatt.
Megdöbbentő, ma is mennyire aktuálisak a gondolatai és milyen jó lenne, ha üzenetét megfogadták volna azok, akik felelősek azért, hogy a közbeszéd, a politikai kultúra ilyen mélyre süllyedt. Mintha a püspök előre látta volna a jövőt, a zajos, mellveregető kereszténységet, ahol a hit sokszor nem belső iránytű, hanem politikai termék. Azokhoz szól ma is, akik fennhangon hirdetik vallásosságukat, miközben cselekedeteikből hiányzik a krisztusi parancs: szeretettel viszonyuljunk embertársunkhoz.
Márton Áron tűpontos diagnózist ad a mai „látszatvilágról”: nem a felszín számít, nem elég az értékek üres ismételgetése, ha mögötte nincsenek erkölcsök. Egy ízben így fogalmaz: „Ha az új nemzedék apáinál jobb akar lenni, azt azzal kell kezdenie, hogy a látszatkereszténységgel felhagyva tegye magáévá a kereszténység egész hitrendszerét és erkölcsi tartalmát.”
Hányszor látjuk, hogy a kereszténységre hivatkozva éppen annak lényegét, a szolidaritást és a tisztességet tapossák sárba! A püspök azonban mélyebbre ás. Látja, mi vezethet az emberi jellem romlásához. Ez a leírása is tűpontosan jellemzi a mai viszonyokat. „Az ember... amilyen mértékben fordult el Istentől és törvényeitől, olyan mértékben tompult el a lelkiismerete. Az ellentmondások és következetlenségek úgy megzavarták az erkölcsi érzékét, hogy már nem tesz, és maholnap nem is tud különbséget tenni a jó és a rossz, az igaz és a hamis, a megengedett és a meg nem engedett, a tisztességes és a tisztességtelen, a becsületes és a becstelen cselekedetek: az erény és a bűn között.”
Márton Áron talán legfontosabb üzenete a mai, végletekig megosztott társadalom számára az összefogás parancsa. Ma, amikor a politikai és társadalmi árkok mélyebbek, mint valaha, amikor a „másik oldal” démonizálása, becsmérlése, a gyűlöletkeltés mindennapos gyakorlat, a püspök szavai kijózanítóak. Ő, aki annyi üldöztetést szenvedett, nem a bosszút és nem a kirekesztést hirdette. Nem a „mi” és az „ők” harcában látta a jövőt, hanem az emberi közösség helyreállításában.
„A szétválasztó pontok helyett, keressük azokat a momentumokat, amik összehoznak, és azt hiszem, a katolikus lelkiismeret előtt is ez az egyetlen helyes szempont.”
Az év végén, amikor visszatekintünk a múltra és reménykedve tekintünk a jövőbe, erőt meríthetünk ezekből a gondolatokból, mert valahol azt üzeni, nem vagyunk egyedül. A történelem rendre bebizonyítja: amikor a megújulás igénye egyre több és több emberben válik belső bizonyossággá, az erkölcstelenség áthatolhatatlannak tűnő fala egyre jobban repedezni kezd, mígnem össze is omlik.