egészségügy;vasúti közlekedés;kórházak;szakrendelések;

Előfordulhat?

Gyakran utazom vonattal Budapestre az agglomerációból. A napokban is útra keltem a háromhavonkénti esedékes orvosi kontrollra az egyik területileg ellátási kötelezettséggel bíró budapesti szakrendelőbe. Három nappal korábban pedig ugyanoda a kontrollhoz szükséges vérvételre. Sem a lakhelyemen, sem a lakhelyemtől 10-15 perc alatt elérhető járási székhelyű szakrendelőben évek óta nincs olyan szakorvos, aki azt a fajta betegséget tudná gyógyítani, mint az enyém, s amely általában negyedévenkénti kontrollal jár.

Azt nem tudom, hogy milyen okok akadályozhatják ilyen szakorvos jelenlétét az említett helyeken, azt viszont tudom, hogy sok olyan szakvizsgával rendelkező orvos működik az országban, aki az enyémhez hasonló betegség gyógyítására specializálódott. Látom, hogy a kórházakban nincs hiány belőlük, és a doklist.com is 182 magánpraxist dob fel az interneten való keresés során. Talán nincsenek eléggé motiválva anyagilag, hogy szakrendelőkben vállaljanak munkát? Azt sem tudom persze, hogy miért kell Budapestre utaznom, mikor a lakhelyemen is működik labor.

Nem okozott meglepetést, hogy a megállóban elhelyezett automata jegykiadó kijelzőjén 19 perces késést jeleztek. Nem tévedtek, a vonat a jelzett késési idővel érkezett. Majd behozzák a késést, gondoltam, ha a feltételes megállóban nem akar leszállni senki. Annak a logisztikáját nem ismerem, hogy mi történik akkor, ha egy ilyen feltételes megállóban nincs leszálló, felszálló viszont lenne. Ha van leszálló a feltételes megállóban, akkor az utas megnyomja a zöld jelzést adó gombot, de hol és milyen gombot nyom meg az az utazó, aki ilyen megállóban szeretne felszállni?

Gyakorta közlekedek vonattal, de csak ezen az úton vettem észre, hogy a vonaton lévő kijelzőkön nem csak az állomások neve, nem csak az indulási és érkezési idő, stb. szerepel, hanem az a közérdekű tájékoztatás is mely szerint: „Előfordulhat, hogy a vonaton nem tartózkodik kalauz”. Ezek szerint bliccelni is lehet? No, nem nekem, mert én már hosszú ideje abban a korban vagyok, amikor elég, ha a személyazonosítására rendelt igazolványt felmutatom. Van, amikor azt sem kéri a kalauz – amennyiben tartózkodik a vonaton –, csak rám néz és továbbmegy.

Eljátszottam a gondolattal, hogy mi minden fordulhatna még elő a magyar vasutakon, s mi mindent lehetne még kiírni a kijelzőkre:

– Előfordulhat, hogy a vonaton nem tartózkodik mozdonyvezető. (Megtörtént eset, hogy a műszaki hiba miatt leállított Bz-motorkocsi több váltót is megrongálva elindult és néhány kilométer megtétele után megállt.)

– Megelőlegezve a vasút fejlesztését több évtizedre, előfordulhat, ami már Európában, például Csehországban is valóság, hogy önvezető vonat közlekedik a síneken.

– Még ennél is izgalmasabb; előfordulhat, hogy a mozdonyvezetőnek X állomásra érve már lejárt a munkaideje, ez esetben kérjük, várjanak türelemmel, amíg valaki szolgálatra jelentkezik.

– Előfordulhat, hogy a vonat útközben elromlik és a pótlóbusz sem érkezik meg az elvárt időben. Ezért azt tanácsoljuk, mindenki vigyen magával gyaloglócipőt, hogy kényelmesen bebattyoghasson a legközelebbi állomásig.

– Előfordulhat, sőt elő is fordult már, hogy a vonaton nem működnek a WC-k. Ha ezt tapasztalják, kérjük szóljanak a kalauznak, hogy altesti szükségleteik vannak és a vonat álljon meg. Ha meg nem bírná visszatartani a megállásig, legyenek kreatívak.

– Előfordulhat, hogy a megállóban a lépcsőzet a mozgáskorlátozottak számára nem kompatibilis és lift sincs kialakítva. Vagy van lift, de az évek óta nem működik. Ilyenkor kérjék meg utastársaikat, hogy legyenek szolidárisak és segítőkészek.

Az utazásom céljára visszatérve; a jelzett késéssel megérkeztem a rendelőbe. Soromat kivárva az egyik betegfelvevő ablaknál átadtam a TAJ-kártyámat, a legutóbb kapott ambuláns-lapomat, amelyen szerepelt a kontroll időpontja. A személyigazolványomat és a lakcímkártyámat nem, mert a rendelő betegtájékoztató kijelzőjén az szerepelt, hogy csak új betegek készítsék elő. Ennek ellenére mégis elkérték.

– Kihez tetszett jönni? – kérdezte a betegfelvevő.

– P. A. doktornőhöz – válaszoltam kicsit ingerülten, amikor végre sorra kerültem. Látja, hogy kihez jövök, minek kérdezi, dünnyögtem magamban. Ekkor még nem sejtettem, hogy nem csak ingerült, de nagyon ideges is leszek.

– P. A. doktornő nincs. A főorvos asszony nem rendel január közepéig.

– És ki helyettesíti?

– Nem helyettesíti senki, nincs, aki helyettesítené. Januári időpontot tudok adni a doktornőhöz. Kéri?

– Kérem. De addig innét nem megyek el, amíg legalább egy belgyógyász nem nézi meg a laboreredményeimet. Tudni szeretném, hogyan szedjem a gyógyszert, amit P. A. főorvos asszony minden kontroll után másképpen irányoz elő.

A betegfelvevő, érzékelve a helyzetet, intézkedett, konzultálhattam egy olyan belgyógyásszal, aki (állítólag) rendelkezik azzal a szakvizsgával, amivel a kezelőorvosom.

Hazafelé a vonaton újabb meglepetéssel szolgáltak az egészségüggyel kapcsolatos hírek. Többek között azt olvastam, hogy a Semmelweis Egyetemen szabályozzák a buktatási százalékot, meghatározzák, hogy milyen mértékben lehet a diákoknak egyest adni. Ez azzal is jár majd, vélelmezik sokan, hogy lejjebb viszik a vizsgakövetelményeket. A hírek között az is szerepelt, hogy ismét fellángolhattak a viták az anatómia tantárgy eltörléséről. Ha ez igaz, akkor előfordulhat, hogy kóklerek kerülnek ki az egyetemről. Jobb, ha a betegek felkészülnek és elmélyednek saját testük felépítésében, szerkezetében, elrendezésében, s ezek egymáshoz való viszonyában.

Kezdem sajnálni, hogy a biológiaórákat elblicceltem.

Vajon véget érnek-e egyszer a háborúk, vagy a távoli jövőben is kísérni fogják az emberiség történelmét? És vajon miben különböznek a mai háborúk a régebbiektől szociológiai szempontból? Többek közt ezekre a kérdésekre kerestük a választ Csepeli György szociálpszichológussal. Interjú.